Rájátszás
Könnyűnek tűnik ez a mérkőzés újságírói szemmel, hiszen bőven volt miről írni. Ugyanakkor Steelers-szurkolóként már a gondolata is kisebb szívroham. Nem tudom, hová lehet még fokozni ezeket az izgalmakat, de valamiért ez a két csapat újra és újra képes meglepetést okozni.
A mérleg hasonló volt, a két csapat tudása valóban közel azonos. Tudtuk előre: egy ilyen „rájátszás vagy mehetsz golfozni” mérkőzés mindig kihozza a maximumot. Bár előzetesen a Ravens tűnt erősebbnek és egészségesebbnek, azt is tudtuk, hogy amikor nagy a nyomás, a Steelers képes egy szinttel feljebb lépni.
Pedig nem úgy kezdődött a meccs, ahogy szerettük volna. A Ravens már a nyitánykor, egy védelmi megingást kihasználva, negyedik kísérletre is TD-t szerzett. A támadók pedig pontosan azt hozták, amitől tartottunk: rendkívül lassú kezdést. A 10–0 után találta meg először a ritmust Rodgers és a csapat, de ez is csak arra volt elég, hogy Boswell félpályáról szépítsen.
A védelem ekkor kezdett igazán előlépni, és a támadók is életjelet mutattak a második negyed második felében. Az egyenlítésért mehetett a csapat, de egy rossz playhívás – vagy talán kivitelezés – után már csak bosszankodhattunk a Ravens 10–3-as vezetése miatt.
A második félidőre viszont látványosan feljavult a Steelers támadójátéka. Egy kiváló védekezéssel kiegészülve hamar 13–10 állt az eredményjelzőn a hazai csapat javára. Már ekkor sejthető volt azonban, hogy ismét egy végletekig kiélezett összecsapást látunk, ahogy azt a két csapattól az elmúlt években megszokhattuk.
A védelem tovább szorongatta Jacksonékat, Highsmith pedig az egyik játék során érintetlenül jutott el az irányítóig. Jackson közben hátulról is kapott egy hatalmas ütést, de valamilyen fizikai csoda folytán lábon kihordta, majd a teljesen üres Zay Flowerst találta meg – fordított a Ravens. Elkeserítő pillanatok voltak ezek.
De jött Rodgers, és egy újabb kiváló drive végén a csapat MVP-je, Gainwell futott TD-t. Újra vezetett a Steelers.
Ekkor felcsendült a stadionban a hátborzongató Renegade, de ez sem jelentett megváltást. Egy újabb védelmi megingást követően Flowers ismét villant, és egy 50+ yardos elkapás utáni TD-vel újra előnybe hozta a Ravenst. Abszolút őrület volt a pályán: a védelmek már csak nyomokban léteztek az egyre nagyobb kockázatot vállaló támadók mögött.
A következő támadásnál ismét működtek a gyors, rövid passzok, ahogy egész évben. A yardok 66%-a elkapás után jött. Aztán egy remek play, és a visszatérő Calvin Austin TD-je után ismét a Steelers vezetett. Már csak 55 másodperc volt hátra.
A jutalomrúgást azonban Boswell elrontotta. Ez mindössze a második kihagyott extra pontja volt az elmúlt négy szezonban, de ezzel a Ravens már egy field goal-lal is nyerhetett. Ráadásul három időkérésük is maradt – bár igazán nem volt rájuk szükség. A kickoff után jól haladtak, több pontos passzal hamar lőtávolba kerültek, majd az időt lepörgetve Tyler Loop érkezett a pályára. Idén 50 yardon belülről még nem hibázott.
44 yardról jött a rúgás, és hogy miféle csodának köszönhetően, talán sosem derül ki, de kimaradt.
Sokan látták, hogy a mérkőzés előtt egy pap megáldotta a pályát, szenteltvizet locsolva az end zone-ba. Talán ez volt az oka, talán nem – egy biztos: a Steelers megérdemelten nyert, és jutott a rájátszásba.
Ez egy újabb mérkőzés volt, amit még sokáig fognak mutogatni. Úgy érzem, az NFL számítása tökéletesen bejött: ennek a meccsnek az utolsó fordulóban ott kellett lennie. Valahogy a Browns elleni mérkőzés alatt is azt éreztem, hogy az NFL-nek ez így teljesen megfelel – és a nézettség valóban meg is jött.
Jön a Texans, egy a Ravensnél lényegesen komplexebb csapat. Ugyanakkor a körülmények most inkább a Steelersnek kedveznek majd. De ne szaladjunk ennyire előre: előbb gyógyulniuk kell a szíveknek – és a lelkeknek.