A Steelers nem bírt az elvárások okozta nyomással.
1973, AFC Divisional Playoff az üldözőből üldözötté vált.
1972-ben a Pittsburgh Steelers franchise-elsőségek sokaságát állította fel. Sok minden id. Art Rooney munkásságára vezethető vissza, aki először élhetett át igazán nagy sikereket az általa 40 évvel korábban alapított csapattal. Senki sem hibáztatta a „Chief” becenévre hallgató úriembert az addigi sikertelenség miatt; azok az emberek pedig, akik a sporttudósítások zöméért felelős újságoknál dolgoztak, egyenesen imádták őt.
Ahogy eljött 1973, mindenki izgatottan várta, vajon Rooney Steelers-e képes lesz-e az előző szezonban látottakhoz hasonlót produkálni, ugyanakkor mindenki az ő skalpjukra pályázott. Olyanok, mint George Halas, Paul Brown, vagy Art Modell, gratuláló üzeneteket küldtek az „Immaculate Reception” után, de semmi többi. Mostantól fogva, ha a Steelers neve megjelent egy csapat schedule-ján, az kiemelkedő fontosságú mérkőzést jelentett az adott gárda számára.
Az esélyesség terhe a Steelers számára teljesen új volt, és az ehhez való alkalmazkodást csak egy hosszú folyamat során lehetett megtanulni. Egy eufóriával teli szezon - első divíziógyőzelem, első hazai playoff-mérkőzés, első győzelem a rájátszásban, első fellépés a főcsoport-döntőben - után a Steelers igyekezett újabb franchise-elsőségeket elérni, azzal a különbséggel, hogy a játékosoknak ezúttal az elvárások okozta nyomással is meg kellett birkózniuk.
A Steelers azzal a céllal vágott neki az 1973-as szezonnak, hogy ők legyenek az első csapat, amely megvédi a címét csoportjában; az első, amely egymás után két évben is bejut a rájátszásba; és az első, amely két egymást követő évben is playoff-mérkőzést nyer. A Steelers-nél bajnokesélyes csapatként tekintettek magukra az NFL-történelem egy olyan korszakában, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a trófeák csak Dallasba, Miamiba, Kansas Citybe, vagy Minnesotába kerülhetnek.
„Ami a pék számára a nagy pite vagy egy halom fánk, az számunkra a Super Bowl” - fogalmazott Ron Shanklin, a csapat elkapója az edzőtábor során. „Tavaly már kaptunk egy kis ízelítőt, most vissza akarunk menni és újra átélni ugyanazt az érzést.”
A Steelers a szezon első pár hónapjában ugyanolyan teljesítményt nyújtott, mint egy évvel korábban. Zsinórban négy győzelemmel nyitottak, köztük a Cleveland Browns elleni 33-6-os siker a Three Rivers Stadiumban, és egy 36-7-re megnyert mérkőzés Houstonban, az Oilers ellen. Cincinnatiben 17-9-re kikaptak, utána viszont három újabb győzelmet arattak, beleértve a Bengals-szal szembeni 20-13-as visszavágást is. 7-1-es mérleggel álltak, és a következő állomás Oakland volt, a Raiders otthona.
Terry Bradshaw sérülés miatt nem léphetett pályára, ennek ellenére a Steelers 17-9-re megnyerte a meccset. Kitartás és akarat, minden, ami egy bajnokesélyes csapat sajátja. Úgy tűnt, a Raiders kezében van az irányítás, a kohászok azonban Mike Wagner fumble utáni labdaszerzésével, valamint Mel Blount, Glen Edwards, és Dwight White négy interceptionjével (utóbbi kettőt jegyzett) felülkerekedtek.
A Steelers 8-1-re javította mutatóját, olyan sérülések ellenére, melyekkel egy gyengébb csapat nem tudott volna pozitív mérlegű szezont futni. A kohászok azonban uralták az AFC Centralt, a Raiders-t is immár zsinórban harmadik alkalommal győzték le. Minden sínen volt.
Talán túlságosan is…
A következő hét vasárnapján a Denver Broncos (4-3-2) érkezett Pittsburgh-be. A Coloradóiak 23-13-ra nyertek; a mérkőzés után a Denver vezetőedzője, John Ralston diplomatikusan nyilatkozott, Chuck Noll viszont korántsem. „Az igazat megvallva, jókor fogtuk ki őket.” - mondta Ralston. Noll közbeszólt: „Csak fáradtak voltunk”.
További két vereség - Clevelandben és Miamiban - tette szorossá a versenyt az AFC Centralban, de a Steelers az alapszakasz utolsó két fordulójában az Oilers, valamint a San Francisco 49ers ellen is fölényes győzelmet aratott (összesítésben 70-21), és 10-4-es mérleggel zárt. A Denvertől és a Clevelandtől elszenvedett vereségért azonban drágán megfizetett az acélvárosi alakulat, amikor az NFL harmadik számú tie brakerére került a sor. A Steelers wild card helyen jutott a playoffba, mivel gyengébb volt a főcsoporton belüli mutatója a szintén 10-4-es mérleggel végző Cincinnati Bengals-énál (7-4, illetve 8-3).
Az AFC rájátszásának első körében a Bengals Miamiban, a 12-2-es mérleggel záró Dolphins otthonában volt köteles vizitálni, a Steelers pedig ugyanazon csapat ellen kezdte meg a franchise történetének második playoff-szereplését, amely ellen az elsőt is nyitotta. Újabb meccs a Raiders ellen - két év alatt a negyedik -, ezúttal viszont Oaklandben került sor a rájátszás-mérkőzésre. Mivel az alapszakasz a nyugati parton ért véget a kohászok számára - lényegében annak az öbölnek a túloldalán, ahol egy héttel később kellett pályára lépniük a Raiders ellen -, a Steelers-nél úgy döntöttek, hogy a San Franciscói túra után nem utaznak haza. Palm Springs-ben maradtak, és itt készültek az egy hét múlva esedékes mérkőzésre.
Bárki, aki valaha is járt már Palm Springs-ben tudja, hogy olyan, mint egy paradicsom a sivatag közepén. Egy hely, ahová az emberek azért járnak, hogy pihenjenek és egy időre megszabaduljanak a hétköznapok nehézségeitől - ez tette Palm Springs-t a lehető legrosszabb hellyé egy futballcsapat számára, amely az Oakland Raiders ellen készült playoff-mérkőzést vívni. Rossz ötlet volt, mert az intenzitást, amire egy ilyen meccs megnyeréséhez van szükség, normál esetben nem egy hét lazulás szokta eredményezni.
A Raiders-nél azzal győzködték magukat, hogy az egy évvel korábbi rájátszásban, a Three Rivers Stadiumban becsapták őket, és a magatartásuk, viselkedésük a december 22-én megrendezett playoff-összecsapáson korántsem volt olyan idilli, mint Palm Springs.
Akárcsak a két csapat alapszakaszbeli találkozásakor, a Steelers támadógépezete most is akadozott, ezúttal azonban a védők sem tudtak labdát szerezni. Miután Bradshaw 4 yardos touchdown passzt adott Barry Pearsonnak a második negyedben, a Raiders megfordította az állást, és 10-7-es hazai vezetéssel mehettek a csapatok a nagyszünetre. Már ekkor is sejteni lehetett, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele.
Az Oakland 232 yardot futott (átlagban 4.2), Stabler 17 passzkísérletéből 14 volt sikeres, és a Raiders nem vesztette el a labdát. Bradshaw a második félidőben újabb TD-t passzolt, ugyanakkor dobott egy interceptiont is, amit Willie Brown touchdownra hordott vissza. A vége 33-14 lett, és az eredmény jogosnak tűnt.
Amikor Noll a mérkőzés után az öltözőben beszédet mondott csapatának, tett egy ígéretet: „Túl jó csapat vagyunk ahhoz, hogy vesztesek legyünk. Hosszas és alapos elemzésnek vetjük alá a szezont, és ki fogjuk deríteni, mik voltak a hibáink. Most csak annyit tudok mondani, Boldog Karácsonyt!”
Steelers 0 7 0 7 14
Raiders 7 3 13 10 33
at Oakland-Alameda County Coliseum, Oakland, California
Date: 1973. December 23.
Game attendance: 50,094
Referee: Pat Haggerty
TEAM QTR PLAY
OAK 1 Hubbard 1 run (Blanda kick)
OAK 2 Blanda 25 FG
PIT 2 Pearson 4 pass from Bradshaw (Gerela kick)
OAK 3 Blanda 31 FG
OAK 3 Blanda 22 FG
OAK 3 Brown 54 interception return (Blanda kick)
OAK 4 Blanda 10 FG
PIT 4 Lewis 26 pass from Bradshaw (Gerela kick)
OAK 4 Hubbard 1 run (Blanda kick)
TEAM STATISTICS
PIT OAK
First Downs 15 24
Third Downs 5-11 (45%) 10-17 (59%)
Total Net Yds 223 361
Plays-Avg 46-4.8 74-4.8
Rushing Yds 65 232
Att-Avg 20-3.2 55-4.2
Passing Yds 158 129
Att/Comp/Int 25-12-3 17-14-0
Punts-Avg 5-41.6 2-39.0
Penalties-Yds 4-60 9-75
Fumbles-Lost 1-0 0-0
Írta és fordította: Vass Ádám (vassadi)
Forrás: steelers.com