Troy születésnapja alkalmából egy rövid interjú vele:
Kérdező: Szia Troy, örülök, hogy tudunk beszélgetni. Köztudott, hogy a jazz zenészek annyira belemerülnek a zenébe, hogy szinte el is feledkeznek arról, hogy hol vannak és mit is csinálnak. Veled előfordult már, hogy ennyire belefeledkeztél a fociba?
Troy Polamalu: Azt kell mondjam, hogy szinte mindig belefeledkezem. De számomra az edzés többet jelent. Meccs évente csak 16-szor van, de az edzés és a gyakorlás az egész éven át tartó folyamat, így az edzés mindennél sokkal több. A fociban a legjobb dolog a reagálás. Az nagyobb részt ösztön. De számomra az edzés inkább meditáció. És én sokkal több időt töltök edzéssel, mint amennyit valójában focizok. Ezért én az edzések alkalmával szoktam leginkább önfeledt állapotba kerülni.
Sokszor tapasztaltam már, hogy egy-egy nagy akció után Te mindig nagyon csendes, nyugodt vagy. A legtöbb játékos majd kiugrik a bőréből, ünnepli saját magát, de Te mindig nagyon higgadt maradsz. Ez is a játékod része?
Nem is tudom... Úgy gondolom fontos az, hogy Te, mint egyéniség ki vagy. Különböző emberek különböző helyzetekben különbözőképpen viselkednek. Az életben az egyik legjobb dolog, hogy Te magad dönthetsz arról, hogy hogyan viselkedsz. Az egyik pillanatban kiugorhatsz a bőrödből, a másikban lehetsz teljesen szerény. Akár jó, akár nem, de én élvezem a játék szerény részét.
Nem gondolod, hogy ez a nyugodt magatartás kicsit ijesztő lehet lehet a nézők számára, akik ahhoz vannak szokva, hogy mindenki megőrül egy jó meccs után?
Ó nem, nem gondolom. Nem vagyok én ijesztő (nevet). James Harrison Ő ijesztő. Én csak próbálok a lehető legjobban játszani.
Az utolsó szezonban sokat küszködtél a lábaddal a sok sérülés miatt. Volt ez rád hatással a pályán? Nem motoszkált ott a fejedben hogy „Ó, nem tudok a térdem miatt úgy játszani, ahogy általában szoktam”?
Nem. Játékosként hozzászoksz a sérülésekhez. Ez is része a focinak. Én is csak annyit küszködtem a sérülésekkel, mint bárki más. Voltak, akiknek komolyabb sérülésekkel kezdett megküzdeniük, mint nekem. Ez is része a játéknak.
Régen a játékosok, a csapat mindig eljártak együtt vacsorázni. Mindig azon gondolkodom, hogy most, amikor minden sportoló szinte multimilliomos, még mindig megvan a pályán kívül is ez a bajtársi összetartás?
Igen, most is eljárunk együtt. Gyakran a pályán betöltött pozíciók szerint csapatokba verődve megyünk, pl. a védők együtt, de néha velünk tart néhány linebacker is. A runningback-ek is jönnek néha. Igen, össze szoktunk jönni.
Meg vagyok győződve róla, hogy anyagi gondjaid nem lesznek most, hogy lockout van. De mi a helyzet a második vonalbeli játékosokkal? Azokkal, akik kevesebbet keresnek? Ők miből fognak élni?
Nos, ők is jobban keresnek egy átlag embernél. Azt hiszem azoknak lesz a legnagyobb szüksége a segítségre, akik a biztonsági szolgálatnál dolgoznak. Nekik tényleg számít az a bevétel, amit kapnak. Ők azok az emberek, akiknek ez a munka már a 2., 3. vagy 4. részmunkaidős állása és akiknek tényleg nagyon számít a pénz. Ő nagyon meg fogják érezni a lock outot és remélem, hogy átvészelik majd ezt az időszakot.
A Steelers játékosai nagyon sok pre-snapp mozgással játszanak, de pl. a Philadelphia Eagles teljesen mozdulatlan támadás előtt. Mennyire fontos ez a támadások előtti megtévesztő mozgás?
Nos, ez minden csapatnál más és más. Vannak olyan csapatok, amelyek szeretnek cselezni, rejtőzködni, mert ezzel elrejthetik a gyengeségeiket és ilyenkor a másik csapat elbizonytalanodhat, hogy hol is támadjon. Ez is csak olyan, mint bármi más az életben vagy a sportban.
Észrevettem azt is, hogy amikor a pályán vagy, van benned valami Ray Lewis-ból, méghozzá az, hogy bárhol és bárkin keresztül futsz. Egészen fantasztikus, hogy nincs a játékodban bizonytalanság. Ezt az ösztönt hogy fejlesztetted ki magadban? Ez valami veled született, vagy hosszú évek során fejlődött ki benned?
Nem gondolom, hogy olyan ösztönös lennék, mint Ray Lewis. Még csak nem is gondolom, hogy bármilyen téren megközelíteném az ő szintjét. Szerintem amit elértem, azt a sok gyakorlásnak köszönhetem. Nem gondolom, hogy az ilyesmi veled születik, sokkal inkább hiszem, hogy sok-sok gyakrolással, ismétléssel megszerezhető, elérhető az ilyesmi.
Most, hogy lockout van, Chad Johnson a Bengals-ból a labdarúgással (sima foci) kísérletezik. Szerinted lesznek olyan sportolók, akik követik majd őt és más sportokat is kipróbálnak?
Tudod, rengeteg képesség kell ahhoz, hogy valaki labdarúgó legyen. És néhány fiúnak megvan a képessége ahhoz, hogy mást is sportoljanak. Például focizzanak. Vagy kosárlabdázzanak. Azok a sportok, ahol hihetetlen kéz-szem koordináció kell, mindig rejtenek lehetőségeket. Szerintem egy amerikai foci játékos nagyon sok sporthoz képes adaptálódni.
Sok Steelers meccset láttam már és a szemedben mindig volt egy kis szomorúság. Egy kis szomorkás csillogás amiatt, hogy sackelted a játékosokat és emiatt megakadályozod őket abban, hogy elérjék azt, amit a legjobban szeretnének. Sajnáltad valaha valamelyik játékost akkor, amikor sackeled őket?
Hm, fogjuk rá, hogy igen. Senkit sem akarok fizikálisan bántani. Nem hinném, hogy valaki is azzal a szándékkal lép pályára, hogy sérüléseket okozzon másoknak. Ez a sport egy kő kemény, fizikai játék. Ezt a sportot így játsszák.
James Harrisonról azt gondolják, hogy szörnyű (kemény) ember, de én azt hallottam róla, hogy nagyon kellemes, szórakoztató ha jobban megismered. Van valamilyen jó kis történeted vele kapcsolatban, amelyben jó fényben tűnik fel?
Ó, sok ilyen történetem van. Nagyszerű ember. Igazi rejtély; mert mindig keménynek tűnik, amikor a pályán van, de valójában fantasztikus ember. Nagyon szórakoztató, rendkívül becsületes. Nagyszerű játékos.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=se8ABHcq8g4[/youtube]
Fordította és szerkesztette:Josiah Schlatter (NBC Sports) interjújából Fizel Zoltán