Inside: Titans Steelers

Most rendhagyó módon, remélem elnézitek nekem, nem az összefoglalóval jelentkezem, hanem egy olyan szerencsés olvasó, szurkolótársunk beszámolójával aki élőben a szentélyben nézte végig a találkozót. Köszönöm, köszönjük Virág Bertoldnak, hogy a fáradtságát legyőzve azonnal megírta az élményeit és ébredés után mindannyian ezzel kezdhetitek a napot. - Üdvözlet a Steelers.hu olvasóinak.

Először is pár szót magamról: Virág Bertoldnak hívnak, jelenleg Budapesten lakok. 2005 óta követem az NFL mérkőzéseket, kezdetben a Sport Tv-n Faragó Ricsivel, illetve az elmúlt években neten, mert Spanyolországban dolgoztam.

A 2005-ös évadban elég sok Steelers meccset adtak, sztárolták Roethlisbergert és nem utolsó sorban a csapat megnyerte a Superbowlt is, azt hiszem igy alakult, hogy Steelers rajongó lettem. Hullámvölgyek és hegyek után a Steelers eljutott a 2010-es idényben is a Superbowl-ba, amikor a Green Bay Packers-szel csaptak össze. Ezt a meccset Madridban néztem egy ir kocsmában (a netes csatornában nem bíztam, és nem akartam lemaradni a meccsről, igy egy olyan helyet kerestem, ahol látható a közvetítés.), ahol véletlenül pár pittsburghi lakos is jelen volt, és közösen tudtunk szurkolni, és sajnos búsulni a vereség miatt. Körülbelül ezután döntöttem el, hogy el kéne látogatni Pittsburgh-be, és ha lehetőség van rá, akkor megnézni egy meccset élőben is. Lassan elkezdtem félretenni a pénzt, tervezni az időpontot, utánaolvasni pár dolognak és mikor elértünk augusztushoz, akkor elkezdtem lefoglalni a jegyeket, szállodákat. Nem akarok senkit se nagyon untatni az utazással, csak pár szóban: New York-ban szállt le a gépem, szeptember végén, pár napos kötelező városnézés után az irányt Pittsburgh felé vettem az Amtrak vonatán. Röpke 9 órás vonatút, és szeptember 30-án péntek este megérkeztem Pittsburgh-be, ahol éppen esősre állt az idő. Kamu taxissal eljutottam a foglalt szállásra, ami mondhatni a lehető legmesszebb van Downtown-tól (Robinson Town, majdnem a repülőtérnél), de legalább olcsó. Mivel folyamatosan esett az eső, és a vonaton a légkondi miatt kicsit megfáztam, igy a hétvégét a szállodában töltöttem és a TV-nek hála végignézhettem a hétvégi meccseket (köztük a houstoni vereséget). Köszönhetően a közeli Uncle Sam's szendvicsbárnak és egy thai étteremnek lassan rendbe jöttem, és az idő is naposra váltott, igy felfedező útra indultam Pittsburghben, ahova busszal jutottam le. A buszozás, illetve a helyi tömegközlekedés számomra amúgy rémálom volt, sehogy nem tudtam eligazodni a cég honlapján és érlelődött benne, hogy esetleg autót kéne bérelni... Igazából nem sok úti célt néztem ki magamnak a városban, elsődleges cél volt, hogy a Heinz Field-et megnézzem, felderítsem, hogy hogyan és mennyi idő alatt tudok oda jutni. A stadionba eljutni nem volt nehéz, sajnos aznap nem volt vezetett túra, és az online rendelt jegyemet sem tudtam felvenni, de az ajándékboltba sikerült bejutni, és pár fényképet sikerült lőni a környékről. A három folyó találkozásánál, vagyis ahol az Allegheny és Monongahela találkozásából megszületik az Ohio, még meglátogattam a Fort Pitt múzeumot, ami roppant tanulságos és érdekes volt, annak ellenére, hogy nem egy óriási épület, viszont remekül bemutatja Pittsburgh megalakulását és korai történelmét. Séta a belvárosban, majd irány vissza a szállodába. Pénteken újabb túra a Heinz Fieldhez, ekkor már célirányosan a stadion walk-up túrájához, illetve azt akartam megtudni, hogy bevihetem-e a fényképezőgépemet, ami elég nagynak néz ki, de elvileg még nem profi kategória és az objektívja sem éri el tiltott méretet. A walk-up túrán elég sokan jelentek meg és a Coca-cola Great Hall jel alatti bejáratnál kezdődött. Gyors jegyvásárlás után szabad nézelődés volt a Great Hall-ban, majd kijelölt vezetőnkkel, Ronnal, megkezdődött a túra. Pár bemutatkozó mondat után kiderült, hogy nem csak én vagyok az egyedüli "idegen", hanem vannak ketten Németországból, és az USA több államából is képviseltette magát pár ember. Továbbá jelen volt az 1961-70-es Cheerleader öreg hölgyek is, akik pompás színfoltjai voltak a túránknak. Első állomás a Touchdown zóna mögötti rész, vagyis az A kapu, ahol a kivetitő is található. A betonba süllyesztve látható az első bérletesek névsora, akik hozzájárultak az új stadion építéséhez, valamint a kivitetők fölötti két hatalmas ketchup-os flakon. A TD zóna felől a pálya tök rövidnek tűnik, főleg mert nem voltak még kész a felfestések, és nem adtak semmi támpontot a távolságokról. Amikor ott voltunk akkor festette a gridiront egy lelkes kis csapat. A nyugati rámpán felsétálva (mozgólépcsők ilyenkor nem működnek) és útközben meg-megállva megcsodálhattuk a belvárost, illetve újabb történeteket hallhattunk arról, hogy a stadion hogyan is épült meg, illetve, hogy a D kapu hol is található. (megfejtés: a Heinz Field-en nincs D kapu, de a régi stadion felrobbantásánál a D kaput jelző oszlop nem dőlt le, és meghagyták egyfajta mementónak, ami remekül látható a rámpáról) Na meg egy második világháborús tengeralattjáró... Következő megálló a második emeleti Nyugati klub szint. Ez az a hely, ahol nézők "behúzódhatnak" a tribün alatti zárt terembe, innen nézhetik bőrkanapén ülve, jéghideg mojitot szürcsölve a belső képernyőkön a meccset. Egy emelettel feljebb a sajtószintre érünk, innen közvetítenek a helyi és országos csatornák emberei. Minden nagyon profin zajlik, szigorú csendben, és semmi részrehajlóság, vagy kitörő öröm (asszem ide nem engednék be Ricsit és Kovács Sanyit, vagy ők kapnának egy külön boxot :-) ) Ugyanezen a szinten vannak a luxus bokszok is, kisebbek-nagyobbak (talán 6tól 18 fősig), egy-kettőbe mi is bejutottunk, és megérezhettük azt a kényelmet és kilátást, amit csak a nagyon szerencsések (vagyis gazdagok) érezhetnek. Ez persze nem teljesen igaz, mert az itt lévő helyek-bokszok bérlője között vannak cégek, akik a dolgozóiknak, ügyfeleiknek adják a jegyeket, illetve játékosok is bérelnek párat (leginkább közösen) és az általuk osztogatott-jótékonykodott jegyek ide szólnak. Persze nem szerencsés visszaélni az ilyen jegyekkel, mert a történet szerint volt, hogy valaki kapott a cégétől egy jegyet, majd továbbadta az öccsének, aki átpasszolta egy haverjának, az meg eladta az interneten és a végén egy tök ismeretlen ült a helyen. Majd a játék napján mikor megjelent az illető a páholyban, akkor az ott lévő egyik céges emberke megkérdezte kíváncsiságból, hogy melyik részlegen dolgozik a delikvens, akinek fogalma sem volt, hogy milyen cégről van szó, és rövid időn belül el lett távolítva, annak ellenére, hogy érvényes jegye volt oda. A sztorizások és elrémisztő árak-adatok után felmásztunk a kakasüllő részre, ahonnan nagyon szép kilátás nyilt, de a pályán már csak hangyának tűntek a munkások (kis túlzással), akik éppen a Pittsburgh feliratot festették fel. Utunk lefelé vezetett a C kapu melletti rámpán és a föld alatt folytattuk, ahol először a biztonsági szobát, majd a vendég öltözőt végül a Steelers öltözőt nézhettük meg. Na, most, hogy már tudom, hogy hol öltözik Roethlisberger és Polamalu, irány az alagút, ahol kifutnak a játékosok a pályára, és el is értünk a gyepig, amit nagy óvatosan meg is érinthettünk. Neeem, rálépni nem lehet, mert a felfestéseket végző dolgozók igazából titkos biztonsági őrök, és AK 47-esekkel felfegyverkezve várják, hogy egy óvatlan látogató botor lépést tegyen. Visszaérve az A kapuhoz, és a Great Hall-hoz túránk vége felé közeledett. Pár szó esett még a Great Hall-ról, ahol időrendben láthatók a Steelers nemzedékei és Superbowl trófeái, illetve a Walk of Fame, régi játékosokról megemlékező kis szekció. A túrát az ajándékbolt zárja, amit az élelmesebbek már pár nappal ezelőtt felderítettek és nem kellett sorba állva vásárolniuk. Összességében talán 1,5-2 órát vett igénybe a túra, és pár kilométert beleraktam a lábamba szerintem. Természetesen minden centjét megérte (6,50 USD) Fontos, hogy a walk-up (egyéni, nem csoportosan szervezett) túra nem mindig ugyanazokon a napokon van az év során, illetve vannak blokkolt napok is. Bővebb infó: Heinz Tour   - A Gameday: Steelers vs Titans   Kezdeném saját ügyes-bajos dolgaimmal. Vasárnap lévén nem jár a kedvenc távolsági buszom a 29-es, igy kicsit messzebbre kellett gyalogolni, hogy elérjem a reptéri buszt, ami a 28X számot viseli. Gond egy szál se, úgyis szeretek korábban indulni mindenhova, igy már reggel 8kor nekivágtam. A buszhoz vezető út elvezet pár másik szálloda előtt, és egyiknél a jelek szerint más is hasonlóan gondolkodott, mert egy család teljes Steelers felszerelésben éppen pakolta a pick-up hátuljába a hűtőládákat. Rögtön vidámabban vert a szívem, de lehet, hogy csak az emelkedő miatt volt, vagy esetleg az alacsony korlátos híd miatt, ami a reptérre vezető autópálya felett vezetett át, és persze gyalogosjárda, mint olyan nem ismert errefelé, végig az út szélén kell menni. Busz elérve, célhoz érés még 9 előtt, a bejáratott útvonalon megközelítjük a Heinz Field-et, ahol már kisebb csoportokban gyülekeztek az emberek. A jegykiadó ablakok már fel voltak derítve, így csak arra kellett várnom, hogy mikor nyitnak ki. Közben megcsodálhattam két légvárszerű képződményt, egyikben a field goal-okat lehetett gyakorolni, másikban meg talán a futójátékot akadályok között, de abban nem vagyok biztos. Ami aranyos volt, az a kis kocsit tologató lányok, akik arcfestést kináltak. Ahogy néztem csak sárga és fekete festékjük volt, meg talán csillámjuk. Előre vágott sablonok, a klasszikus Steelers gyémántok, Steelers felirat, játékos számok, stb. Erősen gondolkoztam, hogy kell-e nekem ilyen, de végül is letettem róla, rajtam úgyse segítene egy ilyen make-up. Tíz órakor ki is nyitott a jegyiroda, kis félelmekkel (utolsó előtti buktató, ha valami gebasz van) sorba álltam, de az ablakhoz érve meglepő gyorsan kézhez kaptam egy borítékot (habár a csóka elsőre csodálkozott a magyar útlevélen) benne egy jeggyel. Gyors fotó róla, majd jó cserkészhez híven segítettem két srácnak, akik az utcáról akartak jegyet venni, és meg akarták nézni, hogy néz ki egy eredeti, nehogy átverjék őket. Idő közben egyre több ember jött sárga-feketében, legtöbben 43-es és 7-es számú mezekben (minő véletlen, nekem is ez a kettő van meg) de volt ott minden, még Jerome Bettis és Parker-es mez is. Utolsó akadály, bejutni a stadionba. Előtte kis sorbaállás, ahol érdekes módon diákmunkásnak kinéző fiatalok végezték a biztonsági ellenőrzést. Szigorúan vették, hogy egy táska nem lehet nagyobb XY méretnél, és nem úgy nézték, mint a reptéren, hogy belefér-e belegyömöszölve egy keretbe, hanem a legnagyobb méretét vették és ha az nem fért bele, akkor viszlát. Közben motozásnál nem kellett kiüríteni a zsebeket, és nálam egy napszemüvegtok, telefon, pénztárca benne útlevéllel simán átment a szűrőn. Na mindegy, a fő, hogy bejutottunk. A pénteki túrának köszönhetően remekül tájékozódtam, és rögtön tudtam, hogy hol a legközelebbi mosdó, majd irányt vettem a keleti szárny második szint felé. Emlékszik még mindenki, hogy mi van a második szinten, ugye? Igen, a klub szektor. Külön belső jegy ellenőrzés, hogy beléphess a légkondicionált helységbe, ahol egyik oldalon csupa üveg falon keresztül láthatod, hogy mi folyik lent a parkolóban. Kajáldák, bőrkanapék, kényelmes székek és asztalok várják, hogy megedd az ebédedet, amit nem olcsón vettél a szomszédos pultnál. Mivel én nem enni és kanapén terpeszkedni jöttem, ki is ültem a helyemre (208-as szektor, J sor) ami éppen még tető alatt van, és csak pár sorra a luxuskabinok alatt. A látvány azt kell mondanom, hogy megérte a pénzét. Kis üröm az örömben, hogy a keleti oldal lassan fényt fog kapni, vagyis ahogy telik az idő, az árnyék úgy fog eltűnni, és pont telibe fogjuk kapni a délutáni napot. Szóval aki teheti, az a nyugati oldalra vegyen jegyet legközelebb, feltéve, hogy nem borús-esős-havas idő lesz, mert akkor tök mindegy. :-) (a klub szektor egy része még igy is tető alatt van, szóval az még kellemes is lehet, és bármikor be lehet menni melegedni-hűsölni a tribün alatti részre) Lent a füvön pár játékos melegített, eleinte mez nélkül, majd megjelentek a rúgók már felszerelésben utána kisebb nagyobb csoportokban mindkét csapat összes embere kivonult, szintén mezben de még csak melegíteni. A Steelers játékosai teljesen elfoglalták a térfelüket, gyakoroltak, láthatóan csapategységenként. Big Ben mindenkihez odament és külön-külön lepacsizott a csapattársaival, majd mindenki visszament az öltözőbe. Rákellenes mozgalom, menetelős zenekar és máris a pályára futottak a csapatok (amit videóra akartam felvenni, de sajnos csapnivaló lett a minőség). Himnusz, pénzfeldobás, és kezdőrúgás. A játékról sokat nem akarok írni, hiszen mindenki látta. Persze voltak momentumok, amikor a tömeg egy emberként ugrott fel, és hülye-bírózott (na jó, nem így, de a lényeg ugyanaz) vagy örült egy fake-punt-nál. Hasznos tanács, hogy az ember semmit ne tartson az ölében, mert ha akció van, akkor mindenki felugrik előtte, akaratlanul ő is, ha látni akar valamit, és olyankor jó, ha szabad a keze és lóbálni tudja a Terrible Towelt. Persze szinte telt ház volt, amit pontosan nehéz megmondani, mert az emberek folyamatosan mászkáltak, sokan a hátsó klubhelyiségben hűsöltek-ettek-ittak, vagy akinek rossz helye volt, az esetleg a rámpákról nézte a meccset és nem a kijelölt helyéről. Még a végeredmény előtt a tömeg elkezdett hazafelé hömpölyögni, asszem ez itt megszokott látvány, hogyha egyik csapat nagy különbséggel veri a másikat; így a negyedik negyed végére már csak félig volt a stadion. Hazafelé óriási folyamként hömpölygött az áradat, mindent uralt a sárga-fekete színösszeállítás, a stadion melletti kikötőben hajókon-jachtokon buliztak az emberek, a közeli Jerome Bettis grill étterem tele volt. Szerencsés hazabuszozás után egy jól megérdemelt Uncle Sam special szendvics, és a pincérlány irigykedve jegyezte meg, hogy ő még soha nem jutott ki egy meccsre se... Azt hiszem küldetés végrehajtva, kedden irány a keleti part, de igazából már bármi történhet, én elértem azt, amiért jöttem :-) -A túráról és a mérkőzésről készült  képeket hamarosan egy online albumba rendezve megtekinthetitek.- a szerk.