Falcons-Steelers 16-19

Újabb izgalmas vasárnap este, és újabb győzelem, most pedig a Ravens hét jön.

Bár a fogadóirodáknál a Falcons számított 1 pontos favoritnak, ezen a mérkőzésen nem volt kérdés melyik éppen a jobb csapat. Már az első drive jól sikerült, és hogy nem lett tökéletes, annak okát abban kell keresni, hogy nem tudjuk megfelelően befejezni a támadásokat az utóbbi időszakban. Összesen 4 FG-t rúgtunk, meg is kell dicséri a Boswell-t helyettesítő Wright-ot, aki utolsó 10 FG-ját berúgta. De ezekben a drive-okban komoly pontokat hagytunk ott, ami miatt szorosabb lett a mérkőzés, mint amit a játék képe mutatott.

Ez volt sorozatban a 4. mérkőzése Pickett-nek labdaeladás nélkül és ami számomra még üdvözítőbb, hogy a megverhető csapatok ellen meg is teszi ami tőle telik. Tegnap, ha nem is játszott tökéletesen, de többször is szépen megvárta a segítséget és megfelelő döntést hozott. Még jobban sikerülhetett volna a mérkőzés, ha jobban segíti a személyzete. Volt olyan dobása, amit megmentettek az interception-től, meg volt olyan, amit elejtettek, pedig nem volt nehéz labda.

Nyilván a csapatok erőssége változó, de Pickett fejlődése szinte töretlen mérkőzésről mérkőzésre:

QB Ratings:

12/4: 90.9

11/28: 87.5

11/20: 85.9

11/13: 79.7

10:30: 66.9

10:23: 66.2

A remek első félidők után, hogy mi történik a második félidőkben az már egy érdekes kérdés. Az biztos, hogy érdekesebb gameplan-el megyünk egy-egy mérkőzésre, de ugyanakkor képtelenek vagyunk a 2. félidőre megújulni, ami több mint aggasztó, mivel a második félidőre általában a védelem az, ami sebezhetőbbé válik. Egészen szürreális, hogy miközben az első félidőben 10+ snap-ből álló játékok sikerülnek és megyünk végig a pályán, a második félidőre rendre alulmaradunk. A playhívások visszaesnek, az első félidőben olyan szépen behívott és eredményes TE játékok a feledés homályába kerülnek. Bevallom őszintén erre nagyon keresem a választ, hogy mitől lehet ennyire rossz a félidei elemzés.

Mindenképp ki kell emelni a támadófalat és Najee Harris-t. Előbbi jól védte Pickettet, sok időt hagyva neki a jó döntések meghozatalához. Az elmúlt 5 mérkőzésen 789 yardot futottunk, ez a második legmagasabb 5 mérkőzéses szám, mióta Tomlin a HC. Najee-t pedig azért is külön meg kell említeni, mert 6 nappal ezelőtt még kórházba kellett szállítani. Most tényleg úgy játszik, ahogy egy első köröstől elvárja az ember, de egy kicsivel jobb playhívással még inkább építhetnénk az erősségeire. Ráadásul most akárki van a backfielden, megy neki a játék, így az OL is dicsérhető. Egyedül szegény Moore szenved időnként, de összességében azért ő sem játszik rosszul.

A legfrusztráltabb játékos minden bizonnyal Diontae Johnson. A nagy fogadkozások ellenére, 2-3 hibát minden mérkőzésen elkövet, pedig Pickens-el ellentétben, kap lehetőséget bőven. Ebből aztán sajnos mostanra úgy tűnik egyre komolyabb problémák vannak a győzelmek ellenére is. Pickens több lehetőséget követel, ami újoncként nem teszi szimpatikussá. Johnson viszont droppol, fumble-t vét és egyszerűen képtelen sokszor az előreirányt megtalálni. Ebből biztosan újabb korai WR pick lesz, főképp mivel Sims sem igazán képes elkapni a fonalat.

Térjünk rá a védelemre. Az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy Watt tudja e vállalni a játékot. 3 sérülése van egyszerre, mindenféle protektorban kell játszania, de legalább így is félnek tőle. Hatékonyan játszani viszont nem lehet ebben az állapotban. A teljes védőfal kiválóan hozta le az első félidőt, de a másodikban rájöttek a hazaiak, hogy egyrészt nekik egy remek támadófaluk van, másrészt nálunk nincs elég tömeg és nincsenek elég jó ILB-k, hogy meg tudjuk állítani a futójátékot. Ezzel sikerült is visszajönniük a mérkőzésbe, ráadásul az újonc Drake London karrier meccset hozott, így csak a szerencsének és némi játékvezetői jóindulatnak volt köszönhető, hogy az utolsó driveban nem tudott kiegyenlíteni a Falcons.

Összességében a labda egyik oldalán sem tudtak megverni minket, de azért fontos tapasztalatokat kell levonni ebből a mérkőzésből is. Nem lehet a rúgókra bízni a feladatot, hogy győzzünk, több támadást kell az endzone-tan befejezni. Ami persze tudom, hogy nem könnyű, de sokszor a rövid passzok esélyt sem adnak arra, hogy elérjük a célterületet.

A védelemtől pedig több kell a földön és a levegőben is. Bár tény, hogy ez a Falcon támadófal nem rossz egység, de mindössze 1 sack nagyon kevés. Watt-ot tehermentesíteni kell, ami szinte lehetetlen, de a futójátékot mindenképp fogni kell és ehhez jövőre nagyobb tömeg és jobb ILB játék fog kelleni. Azért szerencsére ismét a védelem zárta le a mérkőzést, ez Minkah lelkivilágának biztosan jót tesz.

A csoport többi találkozójáról:

Bemutatkozott Deshua Watson a Browns-ban, de ahogy várható volt elég rozsdásan. Azért a védelem így is hozta a mérkőzést a Clevevalnd-nek.

A Bengals 3 ponttal verte a Chiefs-t és száguld tovább a csoportgyőzelem felé. Mindenképp a legjobb csapat, de nem csak a csoportban, valószínűleg az egész AFC-ben is.

A Ravens is nyert 10-9-re a gyengécske Denver ellen, de itt a fő esemény, hogy Lamar Jackson megsérült, így bizonytalan lehet a Steelers elleni játéka is.

Top