Az utak városa!

Már az elmúlt évben megszokhattátok tőlem, hogy hétről hétre bemutatom azokat az amerikai városokat ahová a Steelers éppen ellátogat. Mivel a tavalyi évben Indianapolis nem volt az ellenfeleink között, ezért erre a bemutatásra most kerül sor. Indianapolis az amerikai közép-keleten fekvő Indiana állam fővárosa és egyben legnagyobb városa is, Marion megye székhelye.  Indianapolis az állam valódi központja közlekedési, kulturális, oktatási, ipari és pénzügyi szempontból is. Több egyetem és múzeum áll a városban, amely lakossága a 2010-es népszámlálás szerint 829.718főt számlál. A 12. legnagyobb város az USA-ban.  Indianapolis az egyik leggyorsabban növekvő régió az Egyesült Államokban. A várost 1820-ben alapították a és 1825óta Indiana állam fővárosa.  Természetesen a fejlődése a  szinte szokásos közép-nyugati utat járta be.  Ez a főváros található a leginkább a saját állama közepén (erre a fontos információra is bukkantam). Mint minden rendes amerikai nagyváros a 18-19. században ez is elsősorban az itt található folyó miatt kezdhetett el benépesülni.  Igaz hamar rá kellett jönniük, hogy a folyó nem igazán hajózható, így itt is végül a vasút lett a megoldás és a közel-kelet egyik vasúti csomópontja vált belőle. Az első vasút a városból már 1847-ben elindult, Indianapolis és Madison között. A századfordulóra aztán Indianapolis lett a nagy kereskedelmi  központ a régióban, ahonnan többek között  Chicago, Detroit, St. Louis vagy éppen Cincinnati felé és felől ment a kereskedelem és a szállítás. Ekkortájt Amerika keresztútjának nevezték a települést. Ennek köszönhetően a 20. században hatalmas népességnövekedés és fejlődés kezdődött, amely viszont ahhoz vezetett, hogy a faji kérdések is többször előkerültek. Amikor 1968-ben megölték Martin Luther King, Jr.-t ez volt az egyetlen főváros, ahol nem törtek ki zavargások. A város sokáig szenvedett a faji megkülönböztetések miatt. A település sokat fektetett az infrastruktúrába ennek részeként fejlesztették a repülőteret, az autóutakat és 2008-ban átadták az impozáns Lucas Oil Stadiont is. A állam székhelyének lakosságának 58,6%-a fehér, 27,2%-a fekete, 2,1% pedig ázsiai. Nagy számban élnek még 9,4% spanyol anyanyelvűek is. Jelenleg a  polgármester a republikánus Greg Ballard. A városban viszonylag nagyszámú a bűnözés, annak ellenére, hogy a 90-es évek vége óta egyre több dolgot tettek ennek megállítására. De ennek ellenére 100.000lakosra még mindig 122 emberülés jutott, ami az országos átlag többszöröse. A 33. legveszélyesebb település az USA-ban. Több az Egyesült Államokban híresnek számító fesztiválnak szolgál helyszínéül, Jazz fesztivál, indián fesztivál, film és zenefesztiválok mellett még olasz utcai fesztivált is szoktak rendezni itt. A környék azonban leginkább a sportról híres. Itt rendezik minden évben az Indy 500 mile versenyét. 1909-ben az Indy Speedway  3,2millió téglából épült fel, amely eredeti darabja ma is megtalálható a pálya start-cél vonalánál. Itt Nascar versenyeket rendeznek, Andris nagy örömére, de a Forma-1 is volt itt néhány évet, igaz aztán egy dicstelen futammal és Ferrari győzelemmel búcsúzott a száguldó cirkusztól az aszfaltcsík. A városban található Indianapolis International Airport a Fedex cég egyik nagy bázisa, valamint az amerikai posta elosztóközpontja is.  A reptér új utasforgalmi terminálja volt az első ilyen jellegű építmény 2001. szeptember 11-óta. Itt vezet keresztül  6 állam közötti autópálya és számtalan egyéb nagy forgalmú út is.A városi közösségi közlekedést az IndyGo cég biztosítja 1975-óta. A városban a már említett Indy 500 mellett számtalan lehetőséget találhatnak az emberek a sportra. Indianapolis a Pacers (NBA), a FEVER (WNBA), Indians (baseball), valamint egyéb más sportágak mellett a Colts otthonául is szolgál. Ez az otthon a 2008. augusztus 24-én átadott Lucas OIL stadion, amely a 2012-es SB otthona lesz. A stadion tervezője Walter P. Moore volt. Bár gondolom senki nem hallott még róla, de több nagy létesítmény is a keze nyomát viseli az USA-ban.  Például a Target Field(Minnesota), vagy Cowboys Stadion (Dallas). A Lucas Oil cég 20 évre 121 millió USD-t fizet a névhasználatért. 63.000 néző befogadására alkalmas teljesen fedett épület a SB-ra 70.000 főt fog tudni fogadni. 137 luxus páholy is várja az igazán gazdagokat. Az építkezés 720 millió USD-be került és az átadás óta egy olyan alkalom volt, amikor nem tehették ki NFL mérkőzésen a telt ház feliratot. Azt hiszem ennyi bőven elég lesz vasárnapi ellenfelünkről és akkor lássuk majd a felvezető cikkeket!

Top