Előszezon: Steelers 13-18 Giants

Posztonként vesszük sorra, hogyan teljesítettek a Steelers játékosai az idei első preseason-meccsen. Irányítók: Roethlisberger két drive-ot töltött a pályán, ezek közül az első többek között egy holding és egy sack miatt punttal ért véget. A második, általa vezetett támadássorozatban már hatékonyabban üzemelt az offense, saját 26 yardos vonalukról indulva eljutottak a Giants red zone-jába, Ben nagyszerű átadását pedig könnyedén touchdownra válthatta volna Antonio Brown, az elkapásnál azonban csak az egyik lába ért földet a pályán belül - végül mezőnygóllal zárult a drive. Gradkowski magabiztoson irányította a támadóegységet, vele kapcsolatban az edzésekről is jó hírek érkeztek, így az eddigiek alapján joggal bízhatunk abban, hogy a pittsburghi születésű játékos személyében adekvát csere QB-t sikerült igazolni Ben mögé. A rookie Landry Jones komikus jelenettel debütált a profik között: élete első NFL play-ében a handoffnál összefutott Baron Batch-csel, a labda kiesett a kezéből, és bár sikerült visszaszereznie, a játék eredménye egy safety lett a Giants javára. Jones a későbbiekben sem mozgott túl komfortosan a pályán, volt ugyan néhány sikeres passza, de összességében nem nyújtott meggyőző produkciót. Komoly kritika ettől függetlenül nem érheti, elvégre tegnap kóstolt bele először az NFL légkörébe, és bőven lesz még ideje az akklimatizálódásra, fejlődésre harmadik számú irányítóként. A QB-k közül negyedikként a holtidény elején leigazolt John Parker Wilson kapott lehetőséget. Feltűnő volt, hogy mennyire nem érezte a nyomást, háromszor is sackelték, bár emiatt semmi okunk az aggodalomra - hacsak nem jönnek közbe sérülések, Wilson nem fog rosterre kerülni. Running backek: Ahogy arra számítani lehetett, a Steelers támadói nagy hangsúlyt fektettek az újonnan installált outside zone futásokra. Le’Veon Bell kisebb térdsérüléssel bajlódik, az edzői stáb pedig nem akart kockáztatni, így a második körös újonc debütálására egyelőre még várni kell. Hiányában Redman nyitott az első csapat futójaként, két labdacipelés jutott neki (rögtön a csapat első két offensive snapjénél), melyekből 7 yardot hozott össze. A Steelers oldalán az egész mérkőzés egyik legnagyobb pozitívumát LaRod Stephens-Howling teljesítménye szolgáltatta: a szabadügynökként szerződtetett játékos remekül mozgott azokban a playekben, amikor a fal zóna alapú blokkolással dolgozott előtte, 7 carry-ből 40 yardot szerzett, yardjai nagy részét pedig a második drive-ban, tehát még a Giants kezdő védősora ellen érte el. Dwyernek is volt egy-két eredményes próbálkozása zone blockingnál, ugyanakkor többször is megállítottak a line of scrimmage környékén, a passzjátékban pedig két drop fűződött a nevéhez. Baron Batch 5 kísérletből szerzett 4 yardja mindent elmond a teljesítményéről, mellesleg a Landy Jones-féle fumble-ért részben nyilván ő is felelős. A fullback Will Johnson két 9 yardos elkapást jegyzett, az egyiket 3rd&3-as szituációban. Elkapók és tight endek: Az első vonalban Cotchery jutott lehetőséghez slot receiverként, Wheaton csak később került a pályára. Brownhoz hasonlóan az Oregon State-ről érkező rookie-nak is volt egy majdnem-elkapása, a játékvezetők először meg is adták, a visszajátszásokból azonban kiderült, hogy az újonc receiver nem birtokolta végig a labdát. A következő drive-ban Gradkowski passzából 8 yardos, first downt érő elkapást csinált 4. kísérletnél, később pedig egy end around futásból 10 yardot ért el; összességében nem lehetett rá panasz. Az 53-as keretbe kerülésért harcoló fiatalok közül Justin Brown jegyezte a legtöbb elkapást, szám szerint négyet (összesen hatszor keresték passzal az irányítók), míg Derek Moye-nak kettő, Kashif Moore-nak és Reggie Dunn-nak pedig egy-egy catch jutott. Az undrafted J.D. Woods, akiről eddig az edzésriportokban ritkán lehetett olvasni, a záró játékrészben két elkapást is szerzett, az elsőt látványos mozdulattal, first downt érően. Kérdéses, hogy a roster helyekért folyó versenybe beszállhat-e, de ha a hátralévő preseason-meccseken is élni tud a limitált játéklehetőséggel, akkor minimum a practice squadot megcélozhatja. A tight endeknél az edzéseken eddig kiemelkedően teljesítő David Paulson a Giants ellen nem villogott a passzjátékban, mindössze egy elkapást hozott össze 13 yardért, holott gyakorlatilag végigjátszotta a találkozót. Mint az később kiderült, Jamie McCoy csuklója bedagadt, így a stáb elővigyázatosságból nem szerepeltette, ezért is történhetett, hogy a néhány nappal ezelőtt érkező Michael Palmer rögtön a mérkőzésen első playében pályára került, mint második számú TE. Támadófal: A zóna alapú blokkolás első tesztjén jól vizsgázott a fal. A másik kiemelt téma az offensive line-t illetően az Adams-Gilbert páros - mindketten aránylag jól helytálltak tegnap, bár azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Giants first-team defense-ből Jason Pierre-Paul és Justin Tuck egyaránt hiányzott. Ramon Foster lelkén száradt, hogy Cullen Jenkins az első drive-ban sackelte Roethlisbergert harmadik kísérletnél. A cseresor rutintalansága kijött a mérkőzés későbbi szakaszában: a backupok több sacket is engedtek a New York-i védőknek, valamint a futásblokkolás hatékonysága is hagyott kívánnivalót maga után. Védőfal: A defensive line tagjai közül egyértelműen Al Woods emelkedett ki, aki többek között a legtöbb szerelést jegyezte a csapaton belül, valamint egy sacket is elért. A negyedik profi idényére készülő játékos az edzések során nose tackle poszton is szerepelt, a tegnapi meccsen viszont végig defensive endet játszott. Keisel, Hood és Heyward mögött már eddig is biztos volt a helye a rosteren, mint negyedik számú DE, és amennyiben a hátralévő preseason-meccseken NT-ként is bizonyítani tud, akkor még fontosabb tényezővé válhat. Belső linebackerek: A backup ILB helyekért folyó verseny, amely eddig nem kapott túl nagy figyelmet, a tegnapi meccs alapján az egyik legérdekesebb pozíciós harccá válhat. Marshall McFaddent már az edzéseken is sokat méltatták, ennek jogosságát pedig tegnapi teljesítményével is alátámasztotta. A másodéves Brian Rolle is remekelt, bejátszotta az egész pályát - példának okáért két egymást követő playben előbb nagyszerűen akadályozott meg egy completiont, a rá következő játék során pedig sackelte Curtis Paintert. A hatodik körös újonc, Vince Williams is impresszív debütálást tudhat maga mögött, blitzeknél feltűnő hatékonysággal végezte feladatát, sackelni is tudta Ryan Nassibet. Nem szabad megfeledkezni továbbá Stevenson Sylvesterről sem, aki ugyan sérülés miatt idő előtt kénytelen volt kiszállni a meccsből (ez volt ez egyetlen sérülés tegnap a Steelersnél), de az említett négy játékos közül ő rendelkezik a legnagyobb NFL-rutinnal. Érdemes lesz tehát a backup ILB-k versenyére is nagyobb figyelmet fordítani. Külső linebackerek: Jarvis Jonesnak csak néhány play kellett az NFL-ben ahhoz, hogy egy fumble recovery révén labdát szerezzen. Azt azonban nem lehet állítani, hogy túl nehéz dolga lett volna, a Giants running backje, Andre Brown senkitől sem zavartatva ejtette el a labdát a backfielden. Pass rush-ban ellenben már kevésbé dolgozott hatékonyan Jones, nem nagyon tudott odaérni az irányítóhoz (volt, hogy két próbálkozásból sem tudott átmenni a passzblokkoló RB-n), de egy impresszív playt még bemutatott, amikor harmadik kísérletnél rövid üldözés után szerelte a labdás játékost, megakadályozva a first downt. Vetélytársa, Worilds még annyira sem volt meggyőző, ugyanazon drive-on belül egy roughing the passer és egy unnecessary roughness büntetést is begyűjtött, bár korábban 13 yardos veszteségért tudta sackelni David Carrt. Az edzéseken meglepően jól teljesítő undrafted OLB, Alan Baxter tegnap keveset mutatott, így (egyelőre) Chris Carternek sem kell aggódnia visszafogott teljesítménye miatt. Adrian Robinson ugyanakkor üde színfoltnak számított a külső linebackerek között, még ha csak a Giants harmadik(-negyedik) vonala ellen is tudott folyamatosan nyomást gyakorolni az irányítóra. Mellesleg a Steelers egyetlen touchdownja is az ő nevéhez fűződik, miután egy rossz snapet követően sikerült megszereznie a labdát az end zone-ban. Secondary: Ike Taylor red zone-ban levédekezett passzának köszönhetően kényszerült arra a Giants offense, hogy 3&outtal hagyja el a pályát első támadássorozata végén. A következő drive-ban Ryan Clark látványos missed tackle-t mutatott be, melynek 16 yardos catch & run lett az eredménye harmadik kísérletnél, a kezdő safety páros pedig Victor Cruz hosszú touchdownjánál sem volt a helyzet magaslatán, noha Eli Manning elsőszámú célpontjának őrzése elsődlegesen William Gay feladata lett volna. A CB-hiány miatt Josh Victorian és Isaiah Green jutott több játéklehetőséghez, de ha valakit ki lehet emelni a secondary-ből, az inkább Robert Golden. Shamarko Thomas csak a találkozó későbbi szakaszában került pályára. Speciális csapatrész: Daniel Hrapmann nem próbálkozhatott mezőnygól-kísérlettel, az első félidőben Suisham értékesített két FG-t. Drew Butler első puntját blokkolta Damontre Moore, de az esetért Da’mon Cromartie-Smith-t kell hibáztatni. David Gilreath muffed puntját követően a Giants szerezte meg a labdát, egy alkalommal a 3 yardos vonalról akart megindulni, ráadásul az offense-ben sem villogott, így az ő rosterre kerülésének esélyein egyértelműen rontott a tegnapi meccs. Reggie Dunn egyszer iramodhatott meg egy punt return során, de még nem igazán adódott lehetősége megvillantani egyedülálló sebességét. Összességében elmondható, hogy csalódást keltő produkcióval állt elő a special teams. A mérkőzés összefoglalója itt megtekinthető. A Steelers következő előszezon-mérkőzése magyar idő szerint augusztus 20-án, kedden, 2:00-s kezdettel kerül megrendezésre, az ellenfél a Washington Redskins.

Írta: Vass Ádám

Top