A 0-4-es szezonrajt után sem adta fel a csapat, a Ravens 19-16-os felülmúlásával sorozatban második győzelmét érte el a Steelers.
Ismét egy klasszikus Steelers-Ravens derbit láthattunk: kemény, fizikális játék, relatíve kevés pont, a mérkőzés végkimenetele pedig az utolsó pillanatokig nyitott kérdés. Akárcsak tavaly Baltimore-ban, ezúttal a Heinz Fielden is minimális különbséggel a Steelers bizonyult jobbnak.
A siker kulcsa a támadók részéről az volt, hogy a szezon során először végre hatékonyan működött a futójáték, méghozzá egy ligaelit(nek hitt) futás elleni védelemmel szemben. Kellett ehhez egyrészt a támadófal kimondottan jó blokkolása, melyet ráadásul úgy sikerült megvalósítani, hogy a kezdő jobb oldali tackle-nek, Gilbertnek már a mérkőzésen elején el kellett hagynia a pályát sérülés miatt, a találkozó hátralevő részében pedig Guy Whimper helyettesítette. A Steelers 29 próbálkozásból 141 yardot ért el a földön, vagyis közel 5 yardos futásonkénti átlaggal tudtunk haladni. A running backek között természetesen Le’Veon Bell vitte a prímet, aki 7 egységgel maradt el élete első 100 yardos NFL-meccsétől. A Vikings és még inkább a Jets elleni mérkőzésen is feltűnő volt, hogy a második körös újonc sokszor nem a lehető legjobb megoldást választotta, mert nem volt elég türelmes, ami nyilván a rutintalanság számlájára írható, a tegnapi összecsapáson azonban jelentős előrelépést mutatott Bell döntéshozatal terén, melynek köszönhetően nagyszerű egyéni teljesítménnyel tudott hozzájárulni a csapat sikeréhez. A támadófal nem csak futásblokkolásban állt elő meglepően jó produkcióval, de Roethlisbergert is nagyszerűen védték, főként ha figyelembe vesszük, hogy egyrészt a Terrell Suggs - Elvis Dumervil edge rusher párossal kellett szembenézniük, másfelől, hogy a meccs túlnyomó részében - mint azt már említettük - nem a legerősebb összeállításában szerepelt az OL. Whimper passzblokkolásnál végzett munkáját is ki lehet emelni, Dumervil nem sok vizet zavart mellette, míg Beachum játéka ugyan ezúttal sem volt makulátlan (engedett például egy sacket Suggsnak), de összességében újfent remekül helytállt kezdő left tackle-ként, és az elmúlt két meccsen látottak alapján joggal bízhatunk abban, hogy a másodéves játékos akár hosszútávon is adekvát megoldást jelenthet a vakoldalon. A passzjáték nem tündökölt, de a győzelemhez szükséges minimumot hozni tudták Roethlisbergerék. Ezúttal is Brown bizonyult Ben legmegbízhatóbb célpontjának, a 7 felé dobott passzból 6-szor behúzta a labdát, a győztes drive alatt pedig két first downt is szerzett. Ami továbbra is aggasztó lehet, az a gyenge red zone hatékonyság. El kell ismerni, hogy Haley ezúttal is kitett magáért playcalling terén, az egy-két alkalommal minden meccsen előforduló 2nd/3rd&longra hívott futásokat leszámítva ismét jól keverte a kártyáit. Most is sikerült meglepő, ugyanakkor eredményes húzásokkal előállnia, a wildcat hívások például teljesen váratlanul értek mindenkit, beleértve a Ravens védőit is.
Mindent egybevetve a védelem teljesítményét sem érheti komoly kritika, jóllehet a mérkőzés folyamán olykor Dick LeBeau egységénél is tapasztalhattunk megingásokat - elég csak a Ravens egyenlítő drive-ját említeni, melynek során a hollók támadószekciója négy harmadik kísérletet is sikeresen megoldott. Beszédes adat, hogy Flacco a mérkőzés folyamán 70% feletti pontossággal passzolt (24/34), köszönhetően elsősorban annak, hogy nagyon ritkán tudtak megfelelő nyomást generálni a pittsburghi pass rusherek. Az egyébként is gyengélkedő baltimore-i futójáték hatástalanításáról ellenben annak rendje és módja szerint gondoskodni tudott a defense, Ray Rice és Bernard Pierce együtt mindössze 2.8 yardot átlagolt futásonként, amivel végső soron meg tudta alapozni fölényét LeBeau védelme. Coach Dad a meccs nagy részében Big Nickel formációkat és personnelt alkalmazott (Vince Williams mindössze 18 snapet, míg Shamarko Thomas 47-et töltött a pályán) azzal a céllal, hogy hatékonyabban tudjanak védekezni a Ravens passzjátékával szemben, miközben a futójátékot is kellően limitálják, és ez a koncepció összességében kifizetődőnek bizonyult. A defense részéről mindenképpen ki kell emelni Timmonst, aki 17 szereléssel zárta a találkozót (ezek közül 12 solo tackle). Flacco ugyan többnyire zavartalanul passzolhatott, de pass rush terén Woodley egyénileg nem zárt rossz napot, többek között begyűjtötte szezonbeli ötödik sackjét, valamint a Ravens irányítójának egyik passzkísérleténél leütötte a labdát, melyből kis híján interception született.
Külön említést érdemel a speciális csapatrész is, méghozzá két okból: egyrészt Sanders 44 yardos visszahordásával (melyből majdnem kickoff return touchdown lett) gondoskodott arról, hogy nagyszerű mezőnypozícióból induljon az offense potenciális meccsnyerő drive-ja, másrészt Suisham a Jets elleni mérkőzés után ezúttal is 4 field goalt értékesített, köztük az utolsó másodperces, győztes pontszerzéssel. Suisham a tavalyi évhez hasonlóan egyelőre 2013-ban is Pro Bowl kaliberű szezont fut; a Jetsnél szereplő Nick Folk mellett ő az egyetlen olyan kicker a ligában, aki legalább 14 mezőnygól-kísérlettel próbálkozott, és még egyszer sem hibázott.
Ami a sérülteket illeti, Jarvis Jones New Yorkban összeszedett agyrázkódása miatt kihagyta a Ravens elleni meccset, de minden valószínűség szerint a következő fordulóban már újra a csapat rendelkezésére állhat, míg Gilbert már a mérkőzés előtt is combizom-sérüléssel bajlódott, emiatt kellett ideje korán elhagynia a pályát, és egyelőre kérdéses, hogy a hétvégi meccsen bevethető lesz-e. Rövid időre Keisel is kiszállt bordasérülés miatt, de később visszatért.
A 8. fordulóban Oaklandbe látogat a csapat, és győzelem esetén felzárkózhat a pihenőhetét töltő Ravens mellé.
Vass Ádám