Week #2 - Tovább a megkezdett úton – vs Raiders

Az első heti buffaloi, idegenbeli, talán mondhatjuk meglepetés győzelem után, ezúttal a Heinz Fielden lép pályára a Steelers csapata, az ellenfél pedig a szintén győzelemmel kezdő Las Vegas Raiders lesz. A két csapat legutóbbi négy mérkőzéséből hármat is a Raiders nyert. Igaz ennek sok jelentősége nem lesz, hiszen a legutóbbi egymás elleni találkozónak is már három éve. 2015-ben játszottak legutóbb Pittsburghben, akkor a Steelers 38-35-re nyert.



Ha nem is várható ennyi pont a találkozótól, újfent van rá esély, hogy egy szoros mérkőzést láthassunk. Gruden csapata a Raiders évről évre fejlődik, ha csak a szezon végi elszámolást nézzük. Tavaly 8-8 győzelemmel és vereséggel zártak a második helyen az AFC South csoportjában, a Chiefs mögött.

Idén a legkomolyabb változás talán a védő koordinátori pozícióban következett be a csapatnál, ahol Paul Guenther helyét Gus Bradley korábbi Chargers edző vette át, akitől természetesen azonnali javulást várnak/ vártak.

Természetesen igyekeztek játékosokkal is támogatni a változást, így idén belül érkezett Yannick Ngakoue, Solomon Thomas, Gerald McCoy a védőfal megerősítésére. KJ Wright long time seahawk, és Denzel Perryman pedig volt edzőjét követve a Chargers-ből tette át a székhelyét Las Vegasba, és erősíti immáron a Raiders LB sorát. Casey Hayward Jr is a Chargers-ből érkezett. Ennek megfelelően a védelem kicsit átalakulóban van/ volt idén nyáron. Amire, lássuk be, szüksége is volt a csapatnak, ugyanis amíg a támadósor az utóbbi években fejlődött, és Derek Carr vezérletével top10-es egység volt az elmúlt évben, addig a védelem a ranglista alját ostromolta.

Az első héten bizonyították is, hogy javultak, e tekintetben, és egy izgalmas, végletekig kiélezett mérkőzésen végül sikerült legyőzniük a Baltimore Ravens csapatát. Igaz, nagyon úgy néz ki, hogy ez a mérkőzés azonban vezéráldozatokkal járt a csapatnak. Denzelle Good G és Gerald McCoy DT ugyanis IR-re került, valószínűleg vége az idényüknek. A következő fontos játékosok pedig már OUT besorolást kaptak, tehát biztosan kihagyják a mérkőzést:
Richie Incognito G
Josh Jacobs RB
Nick Kwiatkoski LB
Marcus Mariota QB

Carl Nassib DE, Yannick Ngakoue DE és Darius Philon DT pedig kérdéses a mérkőzésre, minden bizonnyal ők azért pályára lépnek.

A támadóknál fontos szerep hárul idén majd a két WR-re, sokat várnak ugyanis a Henry Ruggs, Bryan Edwards duótól, akik azonban tavaly még nem villantották meg a foguk fehérjét. Ellentétben a futó Josh Jacobs-val, aki azonban tehát sérülés miatt nem léphet pályára, a helyén Kenyan Drake és Peyton Barber osztozhat majd a snapeken.

A Raiders támadásainak alfája és omegája, az nem más mint Carr és a TE Darren Waller kapcsolata. A kiváló tight end az első meccsen 19 (!) felé száló labdából ért el 10 elkapást 105 yardért, és 1 TD-ért. Magas, gyors és erős játékos, kifejezetten élmény nézni, ahogy játszik. Egészen ihletett formában kezdte tehát az idényt, reméljük kicsi lelassít így a második héten.

-------------------------------

A Steelers oldalán egyedül Carlos Davis DT kapott már OUT besorolást, Haden, Bush és Gentry játéka pedig egyelőre kérdéses kisebb-nagyobb sérülések okán.

A támadó oldalon várhatóan nem lesz változás, Roethlisberger irányít majd, míg Najee Harris kaphatja a snapek nagy részét futóként.



A nagy rész könnyen lehet, hogy 100%-ot fog jelenteni az első mérkőzéshez hasonlóan, nyilván múlik majd ez azon is, hogy hogyan alakul a mérkőzés menete. Érdekes story, hogy tavaly Harrisnek az Alabama egyetemen a kiváló szezonjában nagy szerepet játszott egy bizonoys Alex Leatherwood T, aki mit ad Isten, most az egyik kezdő lesz a Raidersben.

A Steelers részéről a következőkben remélhetünk változást az előző mérkőzéshez képest:
- konzisztensebb futójáték
- jobb o-line működés
- Harris passzjátékba való bevonása

Ha ezek megvalósulnak, vagy legalább javulnak, az egy sokkal folyékonyabb offense-t jelenthet majd, amire szükség is lesz. Az első találkozón már láthattuk Matt Canada (új off koordinátor) munkájának kezdeti eredményeit, további javulást várhatunk szerintem.

Ami biztos, az O-line-nak fel lesz adva a feladat a Raiders pass rushereivel (Crosby, Nassib, Ngakoue) szemben, hogy kellő időt biztosítsanak az irányítónak, és helyet a futónak.

Eric Ebron TE a héten kihagyott egy edzést, kérdéses, hogy teljesen 100%-os e, vagy esetleg még több snapet kaphat a rookie Freiermuth a poszton.

A védelemben nincs sok kérdés, szerencsére most úgy tűnik a mi védőfalunk és pass rushereink még komolyabb challenge elé állíthatják a Raiders támadófalat. Watt, Ingram és Highsmith Heywarddal kiegészülve egészen komoly pusztítást végezhet majd a támadófalban.

A kérdés inkább az lesz, ki tudja majd tartani a lépést Wallerral. Valószínűleg erre a válasz az, hogy senki, ahogy a Ravens az első héten, úgy valószínűleg mi is úgy oldjuk meg a feladatot, hogy váltásban fogjuk védeni, a linebackereken, slot cornereken át a safetykig mindenkinek lesz lehetősége rajta védekezni.

A Heinz Fielden hosszú idő után lehet elég nagy nézősereg, mely nyilván segíteni fogja a hazai csapatot, elsősorban a védelmet. Reméljük nem lesz nagyon szoros a végjáték, látva a Raiders feltámadását a Ravens ellen, illetve utolsó drive-ját az egyenlítő FG reményében, mely ugye sikeres is volt.

A találkozó 19-kor kezdődik.

Top