Week 1 @ New York Giants

A 2020-as szezon első mérkőzésén a New York Giants csapatához látogattunk, a Monday Night keretén belül. Bízhattunk abban, hogy milyen jó mérleggel bírunk ezen mérkőzéseken, bízhattunk abban, hogy Ben szinte hibátlan ilyen találkozókon, illetve, hogy a Giants már tavaly sem volt, és az idei évre sem tűnt úgy, hogy acélos csapat lenne. Azonban pont ez volt az, ami elbizonytalaníthatott a játék kapcsán, a papíron gyengébb csapatok ellen ugyanis rendre szenvedünk, Roethlisberger könyöke ki tudja milyen állapotban van, hogy áll Conner, Juju, jól muzsikál e majd a védelem, és stb fontos kérdés. 



A mérkőzést sajnos David DeCastro nem tudta vállalni, így már a kezdéskor tudhattuk azt, hogy elég felforgatott O-line áll majd fel a franchise QB előtt.

A Giants kezdhette a találkozót, de első drivejukból rögtön semmire sem mentek, puntolhattak. Azonban Diontae Johnson elszórta a labdát a rúgás elkapásánál, az óriások szerezték meg azt. Szerencsére a védelmünk fellépett, nem engedte a TD-t, így Graham Gano 21 yardos FG-t kellett, hogy értékesítsen, s megszerezhesse a vezetést a hazai alakulat. 0-3 Ezt követően még az első negyedben egyenlített a Steelers, Boswell 41 yardról vágta be a lasztit, egalizálva ezzel a mérkőzést. 3-3
Nem volt azonban még vége a nyitó játékrésznek, Daniel Jones 41 yardos bombája Slaytont találta meg, ezzel vezetett újra a NY. 3-10

A második negyed aztán kezdetben rólunk szólt. Előbb egy rossz drive miatt, ahol 3 játékból 1 yardot sikerült csupán haladni. Ezt követően azonban kicsit pozitívabb hangvételhez nyúlhattunk, Jones passzát ugyanis TJ Watt szedte le, így egy rövid pálya (35y) választott csupán el bennünket az egyenlítéstől.

Az egyenlítéstől, amit aztán majdnem sikerült is kivitelezni, a nehezebb feladatot ugyanis még sikeresen abszolváltuk egy Ben --> Juju TD-vel, Boswell azonban kapufára vágta a lasztit az extra pontból. 9-10 A félidő vége előtt aztán újra megráztuk magunkat, 1.25 alatt haladtunk 8 játékból 78 yardot. James Washington aztán egészen elveszett helyzetből küzdötte be magát az endzone-ba, 13 yardos touchdown-t szerezve a csapatnak. Félidőben tehát 16-10-re vezettünk.



A második játékrészben aztán a Giants számára elérkezett a végzet. Egy 87 yardos drive végén Dupree kergette és ütötte meg Daniel Jonest, aki ahelyett, hogy benyelte volna a sacket, vagy netán kidobta volna a labdát oldalra, feldobta azt Heywardnak, aki köszönte szépen, elkapta, INT-t szerezve ezzel a saját endzoneunk előterében. A következő támadást mezőnygóllal sikerült zárnunk, így növeltük előyünket. 19-10 Az utolsó negyed elején aztán egy 7 perces támadássorozat végén újra Juju volt a "legüresebb" elkapónk, Roethlisberger labdáját 8 yardról húzta be. 26-10

A mérkőzés végén aztán még egy Slayton elkapott TD érkezett hazai oldalról, de sokban ez már nem tudott változtatni a mérkőzés kimenetelén, a TD utáni kétpontos nem is volt sikeres. 26-16 



A találkozó egyértelműen a harmadik negyed elején megszerezett Heyward INT-nél dőlt el, onnantól teljesen hitét vesztette a Giants. Sok mindent elmond az a tény a mérkőzésről, hogy a liga egyik legjobb futója, Barkley csupán 6 yardig jutott 15 labdacipelésből, ami egy értékelhetetlennél is rosszabb 0,4 yardos átlag. Egészen jól fogtuk a futásokat, amihez nyilván asszisztált a támadófal is. Összességében 29 futott yard a hazaiak részéről, ez NFL szinten konkrétan 0.

Sajnos meg kell említeni a sérüléseket is a találkozóról. James Conner boka, Stefen Winsiewski mellizom, míg Zach Banner térd sérüléssel esett ki, s kellett őket pótolni a mérkőzés alatt. Conner helyén Benny Snell mutatott egészen jó játékot, 19 futásból 113 yardot ért el 5,9-es, egészen parádés átlaggal. Sokszor volt az az ember érzése, hogy 2-3 védő sem elég, hogy szereljék. Volt ugyan egy fumble-je, de Juju szerencsére a helyszínen tartózkodott, és visszaszerezte a labdát. Wisniewski helyére Dotson ált be a mérkőzés hajrájában, a legszerencsétlenebbül azonban Banner járt. Miután a tavalyi éve egészen jó volt kvázi első számú tackle csereként, az idei évben tőle és Okorafortól vártuk, hogy megküzdjenek a kezdő jobb oldali posztért. Banner kiérdemelte a pozíciót, azonban most úgy néz ki, hogy egész évre kiesett, Okorafor lesz aki majd helyettesítheti a szezon hátralévő részében.

Ami az új arcokat illeti a csapatban, Chase Claypool WR 2 elkapással jelentkezett 39 yardért, ami közül az egyik egy egészen elképesztő elkapás volt az oldalvonal mellett.

Emellett volt egy 8 yardos futása is. Ebronnak 1 elkapása volt 18 yardért, sokkal több targetet nem is kapott. Colquitt viszonylag jól puntolt, míg kick returnerként Ray-Ray McCloud-nak volt egy 33 yardos jó kis visszahordása. 

Ben Roethlisbergeren látszik a rozsda, de még így is teljesen vállalható volt az első éles performansz, főpróba nélkül ugye. 32/21 -el 229 yarddal, 3 TD-vel zárt, ami lehetett volna jobb is, és biztosak lehetünk benne, hogy lesz is ;)

Összességében abszolút megérdemelt sikert aratott a csapat, a mérkőzés ebben a furcsa, és instant éles szezonban abszolút jól helyettesítette az idén elmaradó előszezonbeli mérkőzéseket, találkozókat. A W-t ugye sosem kell nagyon magyarázni...  Találkozunk vasárnap a Denver ellen :)

Top