Vereség Miamiban

Ismét nem sikerült meghódítani Miamit és vereséggel távoztunk a csillogás városából. 

 

Rettenetesen indult a mérkőzés, mint forró kés a langyos vajon jött át rajtunk a Tua által vezetett Miami offense. 

Aztán a D összekapta magát és a meccs végéig folyamatosan megadták az esélyt a kacska támadósornak, hogy kezébe vegye a mérkőzést. 

Sajnos a Canada által dirigált játékok olyan teljesen lehetetlen helyzetbe hozták az elkapókat és/vagy az irányítót, hogy a snap előtt már látszott, hogy ebből nem lesz sikeres játék. 

Najee vagy Warren néha egészen szépen tudott haladni egyéni képességeik okán. Azonban a fal és a séma nagyon nem segíti őket. 

A passzjátékok rendszere, ahogy a mérkőzés után Claypool is kritizálta, teljesen kilátástalan szintet hoz. Nincsenek mély passzok. A 3&8 playeknél 2-3-4 yardnyira hív be a koordinátor játékot. Semmi ötlet, semmi trükk. Nincsenek középre dobott labdák, csak amikor Picket improvizál. Igaz abból most éjjel egy csúnya INT is született. 

 

Összességében a mérkőzést akár meg is nyerhettük volna, de ilyen limitált támadójátékkal egyszerűen lehetetlen a győzelem bárki ellen, hacsak nem a másik csapat még rosszabb formát mutat. 

A védelmet az első perceket leszámítva nem tudom elmarasztalni. Amit csak tudtak megtettek. 

A támadósor hozta azt amit Canada engedett. De sajnos az nagyon kevés volt. Ma éjjel is. Figyeltem a közvetítésben, Tomlin sokszor nézett felfelé a koordinátori helyek felé, nem túl boldog arccal, amikor 1-1 siralmas játék volt. 

Nem titkolom, azért vártam az írással ilyen sokáig, hátha megírhatom, hogy Canadát elküldtük és végre egy felszabadult játékot láthatunk. Még akkor is, ha esetleg veszítünk. De legalább láthatjuk, hogy mi a plafon, mik a lehetőségek. 

A "legnagyobb" dícséret egyébként a támadófalat illeti. Igaz 1 sacket szereztek a vendéglátók, de összességében ahhoz képest amit gondoltunk hatalmas fejlődésen mentek át és kezdenek komolyan összeállni és egy igazi NFL egység arcát mutatni. 

A jövő hét ha lehet még nehezebb lesz. Az Eagles-el játszunk és a veretlenségét féltő alakulat nem a Lincoln Financial Field-en szeretné a Steelers ellen feladni a kíváló mérlegét. Ez egészen biztos. 

Top