Végjátékra fordulva

Az idei második felvonás következik. A Ravens elleni meccsek a csoportmeccsek közül is picit kiemelkednek. Pici plusz emocionális töltésük van. Akkor is, ha most már nem az a minőségű keret van egyik oldalon sem, mint amikor Polamaluk, Harrisonok, Wardok és Ed Reed vagy éppen Ray Lewis szaladgált a pályán. 

A vendéglátók már PO helyen tanyáznak, bár a kiemelések és a sorrend még változhat, a minimális cél megvan. Nekünk van 2% esélyünk bekerülni a rájátszásba, de idén talán kimondva sem volt ez cél. Egy teljes újjáépülés elején járó csapatnál ez sosem lehet elvárás. Ennek ellenére reális esélyünk lehetne egy győzelemmel. 

A legfontossabb most is a folyamatos fejlődés, hogy új és új, ha Xbox nyelvre fordítom, tanult és beépült skill settekkel legyünk felruházva amelyek a következő meccs vagy a következő év XP értékét megdobják. Idehaza a téli szünet a délelőtti jeges edzések mellett a srácoknak Mortal Kombat és NHL 2022 csatákkal teltek, így szinte mást sem igen hallok :-D 

Azért lássuk hétfőn hajnalban, magyar idő szerint a SNF keretében mire is számíthatunk....

A hazaiak 10-5-s mérleggel, magabiztosan, de egy igen komoly lyukkal várják a találkozót. Lamar Jackson nem játszhat ellenünk és Marcus Peters a legjobb cornerük sem lehet ott a pályán. Nick Boyle Geno Stone és Calais Campbel kaptak kérdéses besorolást. Ha a szezon közepén lennénk biztosra venném a játékukat. Most nem vagyok biztos benne csoportrangadó ide vagy oda. A rájátszásra a fix egészség fontossabb lehet. 

A futás megállítása lesz ismét a kulcs, mint idén sokszor. A védelmünk ebben a szegmensben hullámzóan teljesít. Vannak mérkőzések amikor az egyébként jól futó ellenfeleket limitálni tudják, de aztán van amikor teljesen fogalmatlan játékokat láthatunk a védelem ezen részétől. A nyomás generálása Highsmith és Heyward illetve a D line feladata lesz. A Ravens irányítóját, Huntleyt,  a zsebben kell tartani, mert lábon csakúgy mint Lamar Ő is veszélyesen futja meg a szituációkat. A levegőben azonban nem tud olyan komoly veszélyt kelteni. A Ravens fala azonban a nyomást és a kontrollt jól kezeli idén, is. Nagon nehéz lesz ellenük jól és eredményesen dolgozni. Szükség lenne TJ Watt eredményes játékára, azonban a sérülése óta mintha még nem lenne 100%-s állapotban és, bár a múlt héten már jegyzett sack-et, picit mintha elszürküt volna. Azt azért sietve hozzáteszem, hogy szinte 99,9%-ban a játékoknak rá ketten figyelnek. Mindig van extra blokkoló fent az Ő oldalán. Ez is segíthet Highsmithnek a kimagasló teljesítmény elérésében.  

A Ravens legveszélyesebb fegyvere JK Dobbins lehet aki a legutóbbi 16:14-s Baltimore győzelem idejé 150 yardot nyargalt ellenünk. Borítékolható, hogy Huntley és Ő lesznek akik a csapatuk 80%-i yardmennyiségét összeszedik. 

Huntley a levegőben bizonytalan, így a néha néha megjelenő passzjáték jó esély lehet a secondarynek, hogy egy sok labdaszerzéses mérkőzésen segítse a támadó oldalt a pontok felírásában. 

Picket kiegyensúlyozottan teljesít, továbbra is. Nem lehet komoly panasz a fiatal irányítóra. Vannak persze hibái, de ezek egy újonctól nem meglepőek. Viszont meccsről mecsre látható a fejlődés és a borzalmas edzői támogatás ellenére is folyamatosan képes vezérként vezetni a csapatát. 

Amenyiben A fal ad időt Dionte és Pickens nagy estélye lehet "Postás" Pattel kiegészülve. Mint írtam a Hazaiak legjobb cornere maródi, így a többieknek kellene megoldani, hogy féken tartsák a levegőben a fiatal és tehetséges elkapóinkat illetve TE-et. 

Harris és Warren a biztos és folyamatos haladás miatt biztosan fog lehetőséget kapni, nem keveset. Fontos az óra folyamatos kontorllja mert ezzel lehet a találkozót kézben tartani. 

A Steelresnél Tre Noorwood lehet az egyetlen hiányzó. Ogunjobi és Myles Jack a cikk írásakor kérdéses besorolásúak, de biztosan, ha van lehetőség rá akkor beöltöznek és játszanak. 

Az utolsó két meccsünk következik. 

Vannak akinkek ez már a legutolsó lehetőség lehet a holtszezon előtt, hogy megmutassák magukban a tehetséget vagy a Steelers vezetőségének vagy a többi csapatnak. 

Highsmith mint tudjuk szerződéses évben van. Tavaly már megmutatta, hogy egy szolid pénzt megér. Idén azonban előlépett és TJ hiányéban, vagy éppen limitáltságában komolyan a D vezére lett passzsiettetésben. Az utolsó két meccsen neki komolyan meg kell mutatnia, hogy a jövő pár év szélső LB párosa a  TJ Watt- Alex Highsmith duó lezs Pittsburghben, 

Sutton FA lesz. Akár felhívhatja magára műs csapatok figyelmét, de az is lehet, hogy a csekk amit majd a Steelers állít ki neki esetleg egy picit nehezebb lehet, egy kiugróan jó teljesítménytől. 

Bush gyakorlatilag mindenkinek bebizonyította már Pittsburghben, hogy első körös választottként azon játékosok táborát gyarapítja majd akik nem tudtak semmi maradandót alkotni a ligában. Bush Szinte biztosan távozik Pittsburghböl, az Ő pótlása lesz a draft egyik komolyan megoldandó kérdése. Edmunds lehet még aki esetleg egy szerződésért játszhat, bár a rutinja komoly igazából, Ő is az aki igen komoly valószínűséggel a holtszezonban csapatot vált. 

A találkozó 2-án hajnali 2.20-kor kezdődik. Vagyis hétfőn hajnalban. Sokan tudom már munkába készülnek az ünnepek után, de azért talán még bele fog férni egy Steelers-Ravens összecsapás.

 

 

 

 

 

Top