Könnyed idegenbeli siker után a Steelers 10-0-val vezeti csoportját. Továbbra is egyedüli csapatként maradt veretlen és a Ravens vereségével 4 mérkőzéses előnyre tett szert az AFC North-ban. A héten ráadásul ismét Ravenns week van, ezúttal a hálaadás éjszakáján játszunk ellenük, Pittsburghben.
Maradjunk egyelőre azonban a vasárnapnál, mert egy szokatlanul könnyed győzelem jött össze, amit ritkán látunk a Steelerstől egy gyenge csapat ellen. Most egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelem és igazából sokat nem is nagyon lehet mondani róla. Az ellenfél irányítója, Jake Luton, nem NFL színvonalon van, így a védelem különösebb megerőltetés nélkül is 3 pontot tartotta a Jaguarst. 4 labdaszerzés, amelyen igazságosan osztoztak Fitzpatrick és Edmunds.
Igazából még a gyengélkedő futójáték sem volt feltűnő, mivel azért Conner most hozzá tudta tenni a magáét. Csináltunk meg még 4&1 szituációt is, úgyhogy a szokásos gondjaink most olyan távoliak voltak. Igaz a Jaguars egy pillanatra sem tudta nehézzé tenni a mérkőzést. Bizonyos periódusokban úgy tűnt ez egy edzőmeccs és osztálykülönbség van a két csapat között.
Maradnék ezúttal szigorúan a tényeknél, mert azon túl, hogy természetesen kötelező volt a győzelem, ebből a mérkőzésből sok következtetést nem tudunk levonni.
Roethlisberger végül 46 kísérletből 32 átadása volt pontos 267 yardért, 2 TD és az első félidő végén egy butácska interception.
James Conner 13 kísérletből 89 yardot futott, a támadó oldalon pedig a mérkőzés legjobbja Deontae Johnson volt, aki 16-ból 12 labdát kapott el 111 yardért.
Érdemes még megemlíteni, hogy a Super Bowl érában Claypool lett az elso rookie WR, aki az első 10 mérkőzésén 10 TD-t szerzett.
Ami a védelmet illeti, maximum néhány play idejére volt esélye a hazaiaknak. Pedig a sack gyár annyira nem is indult be, mindössze két alkalommal tudtuk az irányítót a földre vinni és a Jaguars újonc futójának sem volt rossz napja. James Robinson 17 alkalommal futott 73 yardért, de a 2. félidőre lényegében elfogytak a hazaiak lehetőségei és kénytelenek voltak a passzjátékot erőltetni. Luton 37 kísérletéből csak 16 volt pontos 151 yardért. Négy labdája pedig pontosan a Steelers védőinek kezében kötött ki, így már a második félidőben 2 labdabirtoklásnyi előnnyel játszhattunk.
Néhány szó a sérültekről:
A csere TE Gentry súlyosabb térdsérülést szedett össze. Joe Haden és Smith-Schuster szintén megsérült, az ő állapotukról egyelőre nincs frissebb, majd az esti sajtótájékoztatón talán többet megtudunk. Mondjuk Haden tweetje alapján annyira talán nem komoly a sérülés, hogy a csütörtöki rangadót ki keljen hagynia.