Újabb prime time mérkőzés vár a csapatra

Újabb kiemelt mérkőzés vár a Steelers-re. Ezúttal is a Sunday Night Football keretén belül, ezúttal is hazai pályán, ezúttal ugyan már nem a Cowboys hanem a Jets ellen, remélhetőleg ezúttal egy más végkifejlettel.

Emlékezhetünk két hete fájdalmas 20-17-es vereséget szenvedtünk a Dallas ellen egy szinte utolsó másodperces vendég TD-nek köszönhetően, amiből aztán a maradék időben már nem volt, nem lehetett visszaút.

Van egy pár hasonlóság azzal a mérkőzéssel kapcsolatban.

Ezúttal is mi vagyunk a „pályaválasztók”, azaz az Accrisure Stadium közönsége egészen valószínűleg kiváló hangulatot tud majd teremteni a pályára lépőknek, a hazai csapat javára.

Ezúttal is egy a vártnál gyengébben kezdő brigád jön szembe, a New York Jets. Igen, a Jets, ahol Aaron Rodgers irányít. 2-4-es mérleggel kezdték a szezont, győzelmeiket a Titans és a Patriots gárdái ellen könyvelhették el, míg a vereségeket tekintve a 49ers és – az utóbbi három hétben - a Broncos, Vikings, Bills trió is jobbnak bizonyult náluk.

A Vikings elleni londoni kudarc már Robert Saleh főedző állásába került (Rodgers hatására is ha lehet hinni a híreknek). Aztán az újonnan, belülről kinevezett Jeff Ulbrich volt védőkoordinátor nem tudott csodát tenni az első mérkőzésén.

Nem valami jó hangulatban érkeznek tehát a vendégek erre a rövid túrájukra Pittsburghbe.

Ahhoz a Steelers-hez, amelyik ugyan 4-2-es mérleggel holtversenyben vezeti az AFC North-ot a hollókkal a gyengélkedő Bengals és egy újfent semmi jövőképet nem mutató Browns előtt, azonban mégis irányító cserére szánta el magát.

Ezúttal már nem Justin Fields fog kezdeni, hanem először az évben pályára kerülő Russel Wilson. Érdekesek a körülményei a váltásnak, ugyanakkor az is igaz, hogy Wilson most először teljesen egészséges a szezon kezdete óta. Tehát eddig talán ha akarta volna se tudta volna ezt meglépni Tomlin.

Mindenesetre Wilson kezdetése felvet jó pár kérdést az aktuális mérkőzéssel kapcsolatban. Támadásban mindenképp működnie kellene a futásnak ahhoz, hogy jó esélyünk legyen. Frazier C és Patterson RB nem játszik, így már a snap-ek feladása is érdekes kérdés lehet, de ne legyen. Érdekesebb lesz az, hogy Najee Harris mennyire tudja átmenteni jó formáját a múlt hétről, és Jaylen Warren-nel együtt mennyire lesznek jók a futásaink. Persze ehhez az O-fal segítsége is jól jöhet, illetve olyan variációk amik majd működnek a Jets D ellen. Amelynek egyébként nem a futás levédekezése az erőssége, 27. csak ebben a szegmensben az egység.

Ha a futás nem megy - és amúgy is – muszáj lesz a passzjátékhoz is nyúlni. Itt fontos kérdés, hogy Wilson mennyire lesz rozsdás, mennyire mennek jó helyre majd a passzai. Ez ugyanis kifejezetten fontos lenne, főleg úgy, hogy a WR brigád messze nem a legerősebb corp a ligában.

Mindenesetre fontos kiemelni, hogy a play-action idén (sem) a csapat erőssége.. Meglehetősen ronda számokkal fut ez a statisztika. Wilson az utolsó két denveri évében ezeknél a számoknál jobbat produkált, szóval érdekes lehet majd megfigyelni azt, hogy mire jutunk ha nem adja át a labdát a futóknak, hanem akár a zsebből vagy oldalra kimozogva passzolja azt el.

A primadonna Pickens-t ezúttal nagy valószínűséggel Sauce Gardner CB, az NFL egyik legjobb cornere fogja követni. A többiek ugyan talán nem ennyire jó védők, azonban a támadók között sem lesz Davante Adams… Van Jefferson, Calvin Austin, Scotty Miller, Roman Wilson. Hát volt már ennél veretesebb a WR sorunk. Freiermuth, Washington és Heyward kaphat még passzokat a TE sorból, kíváncsian várjuk mennyire használjuk majd őket Wilsonnal.

Ami a mi védő oldalunkat illeti, mindenképp nagy boost lesz Highsmith visszatérése a pályára. Ettől függetlenül azonban az is tisztán látszik, hogy sokszor nem lesz elég a legtöbbször használt négy emberes pass rush. Nem azért mert ne lennének elegen, hiszen valószínűleg TJ, Highsmith, Heyward simán meg tudná bontani a támadó falat egyedül is, azonban az is tisztán látszik eddig az évben, hogy Rodgers nagyon is megzavarható a nyomás által.

Öreg éveire gyorsan szabadulna a labdától. Így ha esetleg nem érne oda a front four elég gyorsan akkor muszáj lesz változtatni, és kicsit erőt vennie magán Terryl Austin védő koordinátornak, és az egyébként keveset blitzelő egységet átalakítani, plusz embereket küldve az irányítóra, nyomás gyakorlásra.

Ha ugyanis ez nem fog menni, és mondjuk Breece Hall RB-vel a Jets a futójátékkal tud teremteni egy jó alapot (amit én mondjuk valószínűtlennek látok), akkor Rodgers simán szét fogja szedni az egyébként legtöbbször zóna védekezésünket. Ugyanis..

„I got ready for Davante last week, I’ll got ready for Davante this week”

Ugyanis elkapó szinten tovább erősített a Jets, Davante Adamset sikerült leigazolniuk, akinél valószínűleg mi is képben voltunk mint lehetséges új munkáltató. Rajta kívül Allen Lazard, Garrett Wilson, Mike Williams az elkapó sor. (utóbbi mondjuk már felkeltette az érdeklődésünket egyébként, lehet, hogy a trade határidő előtt lesz is valami az üzletből)

Érdekes lehet majd megfigyelni azt is, hogy melyik védőnkre mennyire játszanak majd. A slot corner Beanie Bishop vs Allen Lazard párosítás érdekes lehet a maguk 175 és 196 centijével..

A mérkőzés 2.15-kor kezdődik, prime time jellegéből adódóan az Aréna4-en követhető élőben.

Top