Újabb fájó vereség



Úgy látogattunk a liga legjobb mérlegével rendelkező csapathoz, hogy kis szerencsével, és a Buccaneers elleni mérkőzéshez hasonló lelkesedéssel szoros meccset játszhatunk, talán sikert is érhetünk el.

Nos, ez a gondolat kipattanásáig remek ötlet volt, azt követően viszont már nem, nagyon nem. 

Nagyon hamar bebizonyosodott, hogy ez bizony nem az a mérkőzés, és az Eagles sem az a kicsit szétesett Tampa Bay.

Rögtön egy 3 & OUT-tal kezdtünk, majd ezt követően a hazai csapat pedig egy TD-t érő akcióval. Ezt követően is csak fellángolásaink voltak játékok, rövidebb drive-ok erejéig. Próbálkoztunk, de egész mérkőzésen mindössze 3 akciót sikerült TD-ig, vagy FG-ig végigvinni a 10-ből!!!! Canada egy ponton, Claypool negyedik kísérletes TD passzánál minimum úgy örült és fogadta a gratulációkat, mintha "ő nagyon megmondta volna, hogy jó lesz ez az offense". Nos, hát nem jó, nagyon nem.

Szörnyebbnél szörnyebb hívások, szurkolókat őrületbe kergető playek és kivitelezés a játékosoktól. Egyszerűen szinte nézhetetlen a játék. Emlékszem egy képernyőre talán a harmadik negyedből, amikor is megmutatták, hogy Najee Harris-nek 0 futott yardja van, amikor is az éves átlaga 44 talán... Na, hát ezektől elszoktunk az elmúlt években. 

Igazából nem is nagyon várhatunk mást szerintem Canadától, változás csak akkor lesz ha Tomlin végre belátja, hogy rossz döntés továbbra is őt ültetni a székben.. Illetve ha a játékosok ezt elősegítve még jobban megbuktatják.

A támadófal talán 6 sacket engedett, Pickett majdnem egész mérkőzésen a testi épségéért menekült, sajnos nem sok esélye volt.

A másik oldalon Hurts QB és AJ Brown ALL TIME párosnak tűnt, annyira egyszerűen hatoltak át a védelmünkön, és még Fitzpatrick-ot is sikerült felültetni párszor.

A Philly védelem végig terroizált, minden szinten, ment bárhova is az irányító, vagy a passza, vagy a futás.. Egyszerűen az volt az érzésem meccs közben, hogy itt akkor szerzünk ma pontot, ha ők is úgy akarják. Na ez nem sokszor adatott meg.

A végeredmény 35-13 az Eagles-nek...

Őszintén remélem, hogy a héten arról olvashatunk, hogy Canada hol vállalt munkát, miután menesztettük, vagy hogy Claypool-ért milyen cetliket kaptunk, sőt, én arra gondoltam Johnson is mehet Isten hírével (most, hogy megfizettük) így talán lenne pénz vagy (ötlet) egy épkézláb támadófalember leigazolására.

Most jön a BYE weekünk, lehet majd két hetet pihenni (ésjó pár személyes változtatást eszközölni) a jobb folytatás, a szép remény érdekében.

 

 

Top