Tomlin és Ben a Pats elleni vereség után

Szeretett csapatunk már-már megalázóan simán maradt alul a New England Patriots-al szemben az első fordulóban. A Pats 33-3-ra győzedelmeskedett, a Steelers játékában nem sok elképzelés volt felfedezhető, nagyon úgy  tűnt, hogy cseppet sem tudunk reagálni a látottakra, inkább csak nyomozzuk a disznóbőrt. A vereség után Tomlin és Roethlisberger (47/27, 277 yrd, INT) nyilatkozott:




Tomlin: Nincs mit szépíteni, nem álltunk készen a főműsoridős mérkőzésre. Egyikünk sem. Nem volt jó a game plan, és annak a végrehajtása sem. Meg kell emelnünk a kalapunkat, az ő elképzelésük jó volt. Végrehajtották amit elterveztek. A vereség nem határoz meg minket, ha nem engedjük, hogy azt tegye.

Q: 4th and 1-nál a harmadik negyedben, 20 pontos hátrányban, FG-t rúgott a csapat. Miért?
Akartunk egy kis pozitivitást a pontszerzés által, ami addig a pontig nem volt meg. Pontokat akartunk tenni a táblára, csak, hogy elinduljunk. Úgy gondolom ezt megsemmisítette a nagy játék amit a következő drive-ban engedtünk.

Q: Ez volt az első mérkőzése a csapatnak AB nélkül, aggódott, hogy miként fog kinézni az offense?
Különösebben nem aggódtam semmilyen AB-vel kapcsolatos dolog miatt. A saját játékosaimmal foglalkozom, akikkel az öltözőben vagyunk. A végrehajtás minőségével, és azzal, hogy mit teszünk, és mit nem. Antonio már hónapok óta nem tagja a csapatnak, március óta mi már továbbléptünk.




Roethlisberger: 
Q: Az időzítés nem volt az  igazi ma este? 4 hosszú átadásból csak 1 volt sikeres.
Igen, nem dobtam jól a labdákat. Vissza kell néznem mindet, de egyet biztosan túldobtam. Tudom James-nél (Washington) is volt egy, én voltam aki nem dobta meg a szükségszerű passzokat.

Q: Összeségében mi volt a gond ma, miért nem találták a ritmust?
Nem sikerültek a third down-ok, nem tudtuk életben tartani a drive-okat, nem tudtuk fenntartani a dolgokat. Ezek részben magunk miatt, részben az ellenfél miatt nem sikerültek.

Q: A legutolsó Foxboroughban játszott mérkőzés után (2016 AFC Wild Card) azt nyilatkozta, az elkapók nem nőttek fel a feladathoz.
Mi volt a probléma a passzjátékkal a mai napon?

Nem voltam elég jó! Nem dobtam oda a labdákat ahova kellett volna, volt ami hosszú volt, volt ami rövid. Nem voltam elég jó.

Q: Antonio Brown NE-be igazolásával kapcsolatban lenne e bármi gondolata?
Tökmindegy.

Q: Szerepet játszik majd abban, hogy a csapat túltegye magát ezen a vereségen?
Mint vezető, és csapatkapitány, és olyan játékos aki már régóta itt van, régebbi időkre emlékezünk. Voltak szezonok amikor nem nyertük meg az első mérkőzést, bár igaz ami igaz, veszíteni sose jó, különösen az idénynyitót. Ugyanakkor, őszintén, ez még mindig egy hosszú szezon. Nem vagyunk se a közepén, se a végén, úgy kell hozzáállnunk, hogy még nagyon sok van hátra.

Top