Ben Roethlisberger kijelentette, hogy az utolsó hazai mérkőzésére készül a Heinz Field gyepén.
Azt hiszem kijelenthető, hogy az 1932 óta íródó Steelers történelem egy igen meghatározó figurája az irányító. Az szinte biztosra vehető, hogy az első adandó alkalommal a HoF-ba fog kerülni.
Nézzük gyorsan honnan is indult és mit ért el a 2004 óta íródó karrierje során.
Az Ohio-i Limában 1982 március 2-án látta meg a napvilágot a kis Benjamin Todd Roethlisberger.
Findlay High Schoolban Findlay-ben, Ohio-ban járt középiskolába, ahol a Trojans program részese volt és az amerikai foci, baseball és kosárlabda csapat kapitánya is volt.
A végzős évéig nem játszott irányítót, majd a végzős évében meggyőzte teljesítményével a Miami egyetemet, hogy bizony van benne lehetőség és commitolták is az egyetem programjába.
A Miami University csapatába 2000-ben került be. 2001-ben már mint irányító be is mutatkozott, majd innentől kezdve folyamatosan kezében tartotta a karmesteri pálcát.
38 lejátszott meccsen 10.304 yardot passzolt. 80 TD mellé 23 INT-et szerzett. Mindezt 854 passzkísérletből.
Számtalan rekord fűződik a nevéhez azóta is, természetesen ott már legendaként és HoF-ként tartják számon.
A Steelers a 2004 draft első körében a 11-ik választásnál írta a cetlire a nevét az akkor 195 cm magas és 109 kg-s játékosnak.
Az NFL-ben a méretei után elég hamar megkapta a The Big Ben becenevet, amely a teljes karrierjében végigkísérte.
Az első meccsére már a második fordulóban sor került, amikor is a Ravens ellen Maddox megsérült. A fiatal irányító innentől kezdve ki sem engedte a kezdő pozíciót a kezéből és a mai napig a Steelers vezére. A sors a pályafutását keretbe foglalja. Egy Ravens elleni csatában kezdhetett és ha minden igaz, bár nem hazai pályán, de a Ravens ellen zárhatja le karrierjét.
Fog majd egy sokkal jobban összefoglalt írás is születni róla, mert megérdemli, hogy alaposan körüljárjuk, akár évről évre hogyan is alakult ez a kivételes karrier, de azért a főbb eredményeket még ideteszem:
2× Super Bowl champion (XL, XLIII)
NFL Offensive Rookie of the Year (2004)
6× Pro Bowl (2007, 2011, 2014–2017)
2× NFL legtöbb passzolt yard (2014, 2018)
PFWA All-Rookie Team (2004)
MAC Most Valuable Player (2003)
MAC Offensive Player of the Year (2003)
MAC Freshman of the Year (2001)
Miami (OH) RedHawks No. 7 retired[1]
NFL csúcsok
Legtöbb 500-yard passzolt meccs(4)
legtöbb jó átadás egy alapszakasz vagy rájátszás meccsen (47)
Legtöbb passing yards in a relief appearance (379)
Legtöbb passzolt yard két egymás utáni PO meccsen (970)
Legtöbb TD passz két mérkőzésen (12)
Egyedüli játékos aki egymásutáni mérközéseken 6+ TD passzolt
Egyedüli játékos aki egymás utáni PO mérkőzéseken 4+ TD passzolt