Teljes csődben a támadó oldal

Súlyos sérülések és vereség a második héten

Ha nem írnék többet akkor is mindent elmondtam a címekben azt hiszem.

Nem sorolnám végig hogy alakultak a játékok. Aki nézte az szenvedett vele este eleget. Aki nem annak jó tanács, NE akarjátok megnézni.

A mérkőzés előtt tudtuk, hogy Haden és Bush nem fognak beöltözni, ez már egy erős jel volt, hogy itt nem lesz egy sétagalopp az este. Aztán az első percekben kivált Alualu, akinek a bokája tört el és ma már műtik is. Majd az első félidő vége előtt nem sokkal TJ Watt sántikált le a pályáról és már nem is tudott visszatérni, egy ágyékhúzódás miatt.

Azért nézzük külön az egységeket.

A védelem a sok nehézség és a kezdő emberek hiánya ellenére egészen sokáig tartotta életben a győzelmi reményeket, de csodát nem tudtak tenni. Főleg Watt kiválása volt az, ami teljesen összeomlasztotta a védelmi játékokat. Bár ki kell emelni, hogy Spillane nagyszerűen szállt be és ez a meccs megmutatta, hogy van a srácban kraft. Lehet rá számítani.

A támadó szekció teljesen kilátástalan és teljesen szétesett egység képét mutatja. Nem tudjuk innen, hogy összhang nincs-e a támadó koordinátor és Ben közt. Vagy Ben nem képes megcsinálni dolgokat, mert annyira limitált már? A falat tudtuk, hogy nem lesz idén az erősség, de minimális időt szinte minden playben kapott Ben. Az azonban szurkolói szemmel is látszik, hogy a 10 yard körüli klasszikus TE játékok, amik akár TE-k akár JuJu felé mehetnének, teljesen hiányoznak a repertoárból. Így a védelmek szinte nyitott könyvként olvassák mi fog következni és sikeres játék csak akkor jön ki, ha valaki extrát nyújt, vagy a védő nagyon balfék. Ez a limitált offense, ha így marad semmire nem lesz elég idén. Sokan követelik, egyre hangosabban, hogy Ben inkább üljön és Rudi mutassa meg magát. Akár. A teljes szisztéma egyszerűen nem NFL szint.

Nem szeretnék belemenni, számokba, mélyelemzésekbe. Egyszerűen, amit este láttunk az, remélem, a legalja és ennél már nem lesz lejjebb.

Végezetül ki kell emelnem 3 játékost, akik nekem pozitív benyomást tettek tegnap.

Boswell berúgott a végén egy 56 yardos field goalt. Ez a Heinz Field történetének leghosszabb sikeres kísérlete. Azt hiszem a srácot nem véletlen szeretjük. Csendes szerény és elit szinten rugdossa a disznóbőrt.

Ha már speciális egység. Idén a punter poszt Pressley Harvin III személyében szintet lépett. 4 puntból 3 ment a 20 yardon belülre. 49,3 yardot átlagolt és 59 yard volt a leghosszabb rúgása. Nem is tudom mióta várunk egy ilyen szintű puntert.

És végül, de nem utolsósorban a már említett Spillane. 8 egyedül végrehajtott és 2 közös szerelése volt a meccsen. Az egyik ráadásul a LoS mögött. Hatalmas munkát tett a találkozóba.

A jövő héten egy North rangadót játszunk a Bengals ellen. A támadóktól egyértelműen sokkal, sokkal, több kell majd. Valamit elő kell venni a kalapból. Vagy ki kell mondani, hogy 1/1-re hajtunk. Akkor sokkal nyugodtabban nézi mindenki a szenvedést, akinek még van hozzá gyomra vagy idege. Valamint akkor tudunk koncentrálni az egyetemen a szóba jöhető QB prospectekre.

Top