Steelers–Patriots 3–20

mi romlott el?


A legfontosabb szám talán nem is a 3-20, hanem az, hogy a Steelers két mérkőzésen mindössze egy offensive TD-t szerzett.

A Patriots ellen 235 yardot produkált, 3,5 yard/play átlaggal, a harmadik downokat pedig mindössze 2/12 arányban értékesítette. Aaron Rodgers 23/39-cel, 187 yarddal, 0 TD-vel és 1 interceptionnel zárt.

És ami különösen aggasztó: a Steelersnél több mint 32 percig volt a labda, mégis csak három pontot tudott szerezni.

Ez azt jelenti, hogy itt nem egyszerűen arról volt szó, hogy „nem jöttek a nagy játékok”. A támadórendszer alapjai sem működtek megfelelően.


🚨 Az offensive line és a pass protection volt az egyik legnagyobb probléma
Ez szerintem az egész mérkőzés egyik kulcsa.

A Patriots pontosan azt csinálta, amire a Steelers számított: agresszíven blitzelt, nyomást helyezett Rodgersre, és emberfogással megpróbálta megzavarni a route-okat.

Rodgers dropbackjeinek 39%-ánál blitzelt a Patriots, és a Steelers ezeken a játékokon mindössze 43 passzolt yardot szerzett.  Négyszer sackelve lett, kétszer fumble-t vétett, egyszer pedig interceptiont dobott.

Mike McCarthy maga mondta a meccs után:

„Our protections weren't clean.”
Vagyis a protection egyszerűen nem működött megfelelően.

Ami ebből Steelers szempontból fontos
Nem feltétlenül Rodgers teljesítményét kell elsőként megkérdőjelezni.

Ha egy 42 éves QB-t folyamatosan nyomás alatt tartanak, miközben az elkapók ellen emberfogással védekeznek, akkor nagyon nehéz hosszú játékokat kialakítani.

A Patriots ezt tökéletesen felismerte és hajtotta végre

Ez egy olyan terület, ahol McCarthyéknak nagyon gyorsan kell javítaniuk.


Rodgerset sem lehet teljesen felmenteni, nem játszott jól.

23/39, 187 yard, 0 TD, 1 INT. A mély passzok különösen rosszak voltak:

10+ air yardos passzok: 3/9, 49 yard. 20+ air yardos passzok: 0/9 az egész szezonban.

Ez már nem egyetlen rossz mérkőzésből adódó véletlen. És itt jön az érdekes rész.

Rodgersnek szüksége van arra, hogy az offense ritmust találjon. A Patriots viszont ezt a ritmust gyakorlatilag végig megakadályozta.

Az első két drive three-and-out lett. Aztán amikor végre eljutottak a Patriots vörös zónája közelébe, jött a harmadik downos blitz, Rodgers kezéből kiverték a labdát.

 


❗ A Steelers offense túl kiszámítható volt

A Steelersnek egyetlen 20 yardnál hosszabb playe volt az egész mérkőzésen: Jaylen Warren 26 yardos checkdownja.

És ez a játék egészen a Patriots 4 yardos vonaláig jutott. Ez rengeteget elmond. A Steelers nem tudta megnyújtani a pályát.

A Patriots emiatt egyre agresszívebben támadhatta a boxot és a line of scrimmage-t.


DK Metcalf 
Michael Pittman Jr. sérülés miatt nem játszott, ezért a Patriots Christian Gonzalezt gyakorlatilag DK Metcalfre állította rá.

Gonzalez 34 alkalommal volt Metcalf ellen 1 v. 1 -ben

DK számai: 

4 elkapás – 27 yard.

Gonzalez különösen keményen fogta, Metcalf pedig nem tudott dominálni.

Ez azonban szerintem nem egyszerűen „Metcalf rossz meccse”.

Az offense-nek kellene megtalálnia a módját annak, hogy az ellenfél legjobb CB-je ne tudja ilyen egyszerűen semlegesíteni.

Motion. Stack formation. Pre-snap movement. Rövidebb route-ok. Play action. Backfieldből induló játékok.

Valami, ami arra kényszeríti a védelmet, hogy ne tudja egyszerűen azt mondani:

„Gonzalez megy Metcalfre, oldjátok meg.”

🏃 A futójáték sem volt elég
Steelers: 

91 rushing yard

Patriots:

137 rushing yard

Jaylen Warren 11 futásból 43 yardot szerzett. Nem tragikus szám, de nem volt elég hatékony ahhoz, hogy levegye a nyomást Rodgersről.

A Patriots viszont TreVeyon Henderson révén megmutatta, mi történik, ha egy futó átjut az első szinten:

39 yardos TD.

És ez egy olyan play volt, amit T.J. Watt is kiemelt.


💥 A védelem: szerintem sokkal jobb volt, mint amit a 20 pont mutat
Itt egy fontos különbséget tennék.

A Steelers defense nem engedett 20 pontot.

A Patriots:

13 offensive pontot szerzett
1 defensive TD-t szerzett
a másik TD egy 39 yardos futás volt
327 total yardot szerzett
A Patriots első TD-je TreVeyon Henderson 39 yardos futása volt.

A második TD pedig a negyedik negyedben jött, amikor Christian Barmore kiütötte Rodgers kezéből a labdát, Elijah Ponder pedig 19 yardról visszavitte TD-re.

Tehát a defense valójában 13 ponton tartotta a Patriots offense-t.

Ez NFL-szinten egyáltalán nem rossz.


🔥 T.J. WATT – ismét ő volt az egyik motor
Watt:

1,5 sack

Ezzel két meccs után:

3,5 sack.

A Patriots ellen is folyamatosan problémát jelentett a pass rushban. És nem csak a sackek számítanak. A Steelers védelme Drake Maye dropbackjeinek 48,1%-ánál nyomást tudott generálni, ami Maye karrierjének egyik legmagasabb ilyen aránya. Ez nagyon fontos adat. A defense képes volt nyomást generálni. Watt maga viszont egy másik problémára hívta fel a figyelmet: az nagy játékokra.

A Patriotsnek öt 29+ yardos játéka volt. Watt szerint ezek elfogadhatatlan hibák. És ezzel teljesen egyet lehet érteni a mérkőzés alapján: a Steelers sokáig jól védekezett, de néhány nagy hibával életben tartotta a Patriots támadását.


⚡ Alex Highsmith – nagyon fontos teljesítményt láthattunk tőle.
Highsmith szerintem az egyik olyan játékos, akit külön ki kell emelni.

A Patriots ellen:

1 sack

és

3 QB hit – csapatelső.

Ráadásul két meccs alatt már:

3 sack.

Ez azt mutatja, hogy a Watt–Highsmith páros továbbra is komoly fegyver. És van egy érdekes következmény: 

Ha a két edge rusher ilyen nyomást tud generálni, akkor a Steelers defense-nek nem kell feltétlenül minden downon extra blitzekkel megoldania a pass rusht.

Ez lehetővé teheti, hogy több ember maradjon coverage-ben.

Viszont ehhez a secondarynek is stabilan kell teljesítenie.


🧨 A legnagyobb defensive probléma: a nayg játékok
Szerintem ez a defense legfontosabb javítandó pontja.

A Patriots öt 29+ yardos játékot produkált.

A legfájóbbak:

39 yardos Henderson TD

és

63 yardos passz Romeo Doubsnak.

Watt lényegében azt mondta, hogy lehet jó a defense a mérkőzés 95%-ában, de az NFL-ben két-három ilyen hibás play teljesen megváltoztathatja a mérkőzést.

Ez a Steelersnél különösen fontos. Mert ha az offense jelenleg ilyen nehezen szerez pontot, akkor a defense nem engedheti meg magának, hogy könnyű 30–40–60 yardos playeket adjon.


🧠  McCarthy – szerintem itt volt a legnagyobb probléma
Mike McCarthy nagyon fontos dolgot mondott a mérkőzés után.

Azt mondta, hogy már a hét közepén érezte:

az offense nincs rendben. És mégsem csökkentette időben a game plan komplexitását.

Utólag azt mondta:

ha nem tiszta a végrehajtás, csökkenteni kell a playbook „volume”-ját. És ezt konkrétan saját hibájának nevezte. Ez szerintem kulcsmondat. Ha az offensive line fiatal. Ha a protection nem stabil. Ha az elkapók és Rodgers még nem teljesen vannak ritmusban. Ha a practice során már látszik a probléma... akkor nem még több variáció kell.

Hanem:

kevesebb játék + jobb végrehajtás.

A defense már most képes meccsben tartani a csapatot, az offense viszont jelenleg nem tudja kihasználni ezt.
A védelem két meccsen mindössze 13 pontot engedett meccsenként, miközben az offense átlagosan körülbelül 8 pontot termel. McCarthy is pontosan ezt emelte ki a meccs után.

És ezért én nem Wattot, Highsmitht vagy a defensive frontot piszkálnám elsőként.

A legnagyobb kérdés most az offense:

OL protection → play design → 3rd down → Rodgers ritmusa → explosive pass játékok.

Ha ezen sikerül javítani, akkor ugyanaz a defense, amelyik most két meccsen 13 pontos átlagon tartja az ellenfeleket, már egészen más helyzetbe hozhatja a csapatot.

És van még egy nagyon érdekes dolog: a Steelers két meccsen már megmutatta, hogy a defense képes nagy játékokat is csinálni – az Atlanta ellen Watt pick-sixével, most pedig két takeaway-jel.

A következő meccs kulcsa ezért szerintem nem az lesz, hogy a Steelers defense tud-e jobban játszani. Hanem az, hogy az offense végre tud-e legalább 20–24 pont körüli teljesítményt hozni.

Top