Steelers vs. Colts

Ha az elmúlt héten azt mondtuk, hogy időnként eléggé kilátástalan a Steelers offense, akkor a hétfő esti rangadón a Bengals ellen, a kilátástalanság “csúcsát” mutatták be az első félidőben Roethlisbergerék. Az első félidőben mindössze 2 db first down jött össze a csapatnak, ehhez 3 labdaeladás. A gyengécske Bengals pedig köszönte szépen a lehetőséget és úgy nyerte a mérkőzést viszonylag simán, hogy mindössze 1 db épkézláb drive elég volt ehhez a rövid yardos szituációk miatt. Ez a félidő mindenesetre arra elég lehetett, hogy elérjük a ‘90-es évek magyar focijának szintjét, ahonnan bízhatunk benne, hogy felfelé vezet az út. Láthattuk is a második félidőben, hogy élesebben jött ki a csapat, azonban a támadófal borzalmas hibái, illetve az ismét előforduló ötlettelenség miatt, már nem sikerülhetett a fordítás.

Azért az számomra érdekes, hogy továbbra sem tapasztalok pánikot a csapat háza táján. Roethlisberger kétnaponta elmondja, hogy nem elég jó, jobban kell játszania, többet kell teljesítenie, bla-bla-bla. Fichtnertől halljuk, hogy nem gond, hogy nem megy a futójáték, dolgoznak azon, hogy a mélységi játékok működjenek, hogy ne legyen ennyire egysíkú a Steelers offense, de szemmel látható jelei nincsenek a pániknak. A héten még JuJu Smith-Schuster is megígérte, hogy leállítja a mérkőzés előtti Tik-Tok táncait. Mellette azt is elmondta, hogy mindenképp szeretné a következő négy évet is Pittsburghben tőlteni, előrevetítve a sajnos egyre közeledő, ugyanakkor fájdalmas offseason közeledését.

Hogy minél később jöjjön ez az offseason, ahhoz az offensenek végre meg kell találnia a játékát, ami év elején már több alkalommal is megvolt. Ehhez némi segítséget jelenthet, hogy Ebron és Dotson is visszatérhet, mert mindketten hiányoztak a Bengals elleni mérkőzésből. 

A Bengals elleni mérkőzésen mindössze egy olyan passza volt Roethlisbergernek, amelyik több mint 10 yardot repült és az rögtön TD is lett. Ez egyrészt elképesztően kevés, másrészt pedig látható volt abban a driveban, hogy ott van valahol. Oka persze az is, hogy a támadófal megint szétesett, különösen a két tackle gyengélkedik, így nincs idő megvárni, hogy kiforrjon a játék. 

Persze a javításhoz nem ártana egy potens futójáték sem. A Bengals ellen talán az egyetlen pozitívum az volt, hogy ha nem is jól, de legalább jobban működött és majdnem sikerült elérni a 4 yardos átlagot. Igazából csak Claypool trükkös játékának sikertelensége miatt nem volt az meg, mert Benny Snell időnként egészen pofásan szaladgált. Persze nem szabad elfelejteni, hogy mindez a gyengécske Bengals védelem ellen volt, most pedig a lényegesen erősebb Colts védelem jön.

A titok nyitja mindenképp a több 10+yardos játék lenne, néhány 20+ yardos sikeres játékkal és bizony 1-1 40+-os sikeres játék is. Ez utóbbi mindössze 4!!! volt idén, ami borzalmasan kevés.


A védelem továbbra is más kávéház. A rengeteg sérült ellenére is egy remek egység, akiknek viszont nincs szerencséjük az utóbbi mérkőzéseken. A labdaszerzésen kívül azért iszonyat nehezen haladnak ellenük, de persze megvan a maga keresztje nekik is.

Dupree hiánya érezhető, ami természetes is, hiszen bár a Steelers szurkolói nem voltak maradéktalanul elégedettek vele, főleg Watt teljesítménye láttán, azért mindenképp a liga egyik legjobb OLB-je volt az utóbbi két évben. Helyét pedig a rutintalan Highsmith vette át, akitől nem várható azonnal, hogy meg tudja közelíteni Dupree játékát. Ami ráadásul még nagyobb probléma, hogy ILB poszton már három kezdőt vesztettünk. A futás ellen hatékony Vince Williams legalább visszatérhet most, így egy ideálisabb Williams-Williamson kezdő áll össze. Ez viszont a középső passzoknál lesz elég fejvakarós, de remélhetőleg Mike Hilton, aki ihletett formában dolgozik az elmúlt hetekben, meg tudja oldani ezt a feladatot.

Mivel a Colts offense magasan jobb, mint a Bengalsé, nem lesz ez egy könnyű matchup, de ha választani kell, ismét inkább a védelemben bízom.

A Colts játékosai közül kiesett a mérkőzésre a klasszis RT Braden Smith valamint a WR Marcus Johnson. Így T.J. Wattal szemben majd Chaz Green fog dolgozni, remélhetőleg Watt legjobbját hozza majd, mert nagy szükség lesz rá. 

Az offense és a defense egy-egy játékosa kérdéses besorolást kapott. Közülük az offense egyik legjobbja Anthony Castonzo lehet a nagyobb probléma a Colts offense számára, de a DE Al-Quadin Muhammad játéka is hiányozhat a mostanában kissé visszaesett védelem frontjában.


Update: Anthony Castonzo sem játszik, így a két klasszis OT-ből egy sem fog a Colts rendelkezésére állni. 


Az elmúlt 10 mérkőzésen egyébként 9-1-re áll a Steelers, de talán ennyire nehéz helyzetben még sosem volt az offense, mint most. Roethlisberger egyik kedvenc ellenfele ellen javíthatja borzalmas mérlegét, amit az elmúlt hetekben láthattunk tőle.

Közben a Steelersnél is történt néhány változás. Boswell ismét megsérült, így a helyére Matthew Wright érkezett. Tegray Scales ILB-t is a csapatban köszönthetjük a sérülések miatt. Ezért Derwin Gray OL-t kellett kitenni a csapatból. Kár, nekem nagyon tetszett Gray játéka és csak remélni tudom, hogy nem viszi el valaki azonnal.

Top