Steelers-Jets Lehet javítani

Szinte alig kezdődött el, máris a 4. fordulót rendezik az NFL-ben és jelenleg a csoport utolsó helyén áll a Steelers, úgyhogy komoly esély jön a javításra.
Nem lesz azonban egyszerű a feladat. Hosszú, 10 napos felkészülésen vagyunk túl, de az elmúlt időszak főleg az offesne gyenge játékának értékelésével múlt.


Mitch Trubisky, a harmadik mérkőzésén ugyan korrekt teljesítményt nyújtott, azonban ezúttal az elkapók hagyták cserben a csapatot. Több olyan drop is volt, amit máskor megoldanak, miközben egyébként vitathatatlan bravúrok bemutatására is képesek.
Matt Canada támadó-koordinátor rendszere azonban nem működik egyelőre és ez nagyon frusztrálttá teszi a csapatot.
Egyelőre azt látjuk, hogy 1-1 drive-tól eltekintve nem működik semmi. Se a futójáték, se a passzjáték nem megy, Trubisky rosszul olvas, az elkapók nem tudják kisegíteni, Canada pedig erőlteti a passzokat a LOS mögé. Shovel passzok, trükkös játékok halnak el 0 yardon, miközben 3&out-ok őrlik a védelmet, akik teljesítménye is a vezér hiányában visszaesik. A futójáték 3,6 yardos átlaggal a legalacsonyabb, míg az egyik leggyengébb statisztika az is, hogy 122 yarddal kevesebbet haladunk az ellenfeleknél. Ezt megfejelve, az összes labdabirtoklás fele ponttal végződik, ami szintén a leggyengébb az egész NFL-ben.

Hogy mennyire nagy probléma ez, így egy kifejező diagramm:

 


A Jets egy ideális ellenfél lehet, Wilson visszatér hosszú kihagyás után, de azért a védelem is bőven verhető egy jó gameplannel.

Ami a sérülteket illeti, Witherspoon biztosan kihagyja a mérkőzést, míg a vendégeknél a LB Quincy Williams nem játszhat.

Josh Jackson és Ryan Anderson felkerül a mai mérkőzésre a gyakorlócsapatból.

Top