Steelers-Broncos

Vasárnap kora délután a Pittsburgh Steelers (1-0) fogadja a Denver Broncos (0-1) csapatát.

Mindkét csapat Monday Night Football után érkezik, de a Steelers idegenbeli győzelem (Giants 16-26) után, a Broncos hazai vereséget (14-16) követően. A fogadóirodáknál a Steelers 6,5 pontos favorit.

Kollégák már összefoglalták, hogy mi történt a Metlife stadionban, de azóta sem telnek a napok eseménytelenül.

A legfontosabb, hogy a szezon hátralévő részében a Steelers nélkülözni fogja ACL szakadás miatt Zach Bannert, a kezdő RT-t, így mostantól Chukwuma Okorafor lesz a RT, aki a 2018-as draft 3. körében érkezett a csapathoz. 

A Broncos ellen még nem játszhat DeCastro (térdsérülése sajnos rosszabb, mint pár hete gondoltuk), ráadásul helyettese, Wisniewski is megsérült a Giants ellen, IR-re került legalább 3 hétre, és így majd az idei 4. körös Kevin Dotson lesz a kezdő RG, Pouncey és Okorafor között. A Louisiana-Lafayette egyetem egykori játékosa egyébként nem lesz egy elveszett valaki a támadófalban. 4 évig volt kezdő csapatában és egyébként futásblokkolásban az egyik legjobb volt az országban. Mivel azonban a combine-ra nem hívták meg, kicsit radar alatt volt és így sikerült lecsapni rá. Én a magam részéről örülök is, hogy élesben láthatom, bár nagyon szeretném ha mellette Pouncey végre összekapná magát, mert most a Giants ellen ismét egy rossz mérkőzése volt és így nehéz lesz az újonc feladata.

A többiek készen állnak a mérkőzésre, még James Conner is, aki kisebb bokasérülése miatt a második félidőben nem kapott szerepet hétfő este. Helyettese viszont Snell, remekül játszott, így még inkább valószínű, hogy a lehetőségeket szétosztják kettejük között.

Beszéltünk a backfieldről és a támadófalról, most nézzük mi a helyzet TE és WR poszton. Előbbi még elég messze van az ideálistól. Nem igazán sikerülnek a TE blokkok, és elkapásban is van jobb opció, bár ez inkább az elkapókat dicséri ezúttal. Bőven van még fejlődési lehetőség, igaz talán ezúttal nem kellett annyira szenvedni az opciók hiányától, de az első félidei blokkolást nem fogják mutogatni a jó példák között.

WR fronton viszont most elég jól nézünk ki. JuJu Ben visszatérésével ismét élvezi a játékot, Washington megbízható 3. célpontnak tűnik, Diontae Johnson bár nagy hibája is volt, de komoly jövő előtt áll és ezt bizony már a mozgásán is láttuk a Giants ellen és Chase Claypool elképesztő nyitómérkőzést játszott. Nem csak az a catch az oldalvonalnál, de azon kívül is úgy tűnik a rengeteg dicséret nem a véletlen műve. Egy kis fejlődés jöhet még, de akkor a legjobb egységek közé kerülhet ez a kvartett.

 

Ami a védelmet illeti. Kiemelni nehéz bárkit, de ahogy várható volt a front7 parádés időnként. És ami még ennél is jobb, hogy ha levesszük (néha) Watt-ot, Dupree-t, Heyward-ot vagy Tuitt-ot, akkor sem esik vissza a teljesítmény. Vagyis az Ola-Highsmith-Alualu-Buggs kvartett is megteszi a magáét. Még ha persze nem is teljesen azon a szinten, de jelenleg négy olyan ember van a kezdőben, akik az egész NFL krémjében vannak jelenleg. De nagyon kell, hogy néhány extra percet tudjanak pihenni a kezdők és erre most jó esély van.

Ami talán a gyengesége volt a védelemnek az a coverage (ismét). Megint ezek a zónázási kísérletek, valahogy nem működnek. Így ha az ellenfél irányítójának van legalább 3-4 mp-e, akkor bajban vagyunk, mert hátul gyengécske ez a csoport, még úgy is, hogy alkalmanként 4-5 emberre 6-7 védő jut. Ezen mindenképp változtatni kell, mert egy komolyabb WR nagy károkat okoz.

 

A Broncos nem a legjobb előjelekkel érkezik. Bár a Titans tavaly megmutatta, hogy jó csapat, azért elég érdekes körülmények (és meglehetősen bosszantó módon) között kaptak ki hazai pályán tőlük. Bár a Titans rúgója 3 FG lehetőséget is elhibázott, a rossz time management miatt az fél perccel a vége előtt így is nyerni tudtak. Azóta persze Vic Fangio mester már elismerte hibáját, de ez nem változtatott a lényegen. 

És ha még a vereség nem lenne elég, a mérkőzésen megsérült a Broncos első számú futója Phillip Lindsay, illetve legjobb CB-je, AJ Bouye. Így Von Miller mellett  két komoly hiányzó is lesz a vendégeknél.

Az biztos, hogy a Steelers passzsiettetőire nehezebb feladat hárul most, mivel Munchak edző keze nyomán ez egy elég jó kis támadófal. Ráadásul Noah Fant személyében egy kiváló TE is játszik Denverben és azt láttuk az előző meccsen, hogy Engram ellen is sok bajunk volt (ha el tudta volna kapni a labdát). Melvin Gordon lesz a kezdő RB, aki bár messze nem képvisel olyan szintet, mint Barkley, azért a veszélyesebb RB-k között van földön és levegőben is.

Drew Lock-ban nagyon bízik a denveri FO, de azért a Titans ellen megmutatta, hogy még sok idő kell neki, mire kész NFL QB lesz. (Már ha lesz ilyen.) A Steelers secondary-nak mindenképp fejlődni kell és egyrészt Fant elleni játékot megoldani, másrészt pedig jobban védekezni a WR-ken, mint hétfőn. Az újonc Jeudy mellett, ezúttal már lehet Sutton is bevethető lesz, ami nyilván nem könnyíti meg Nelsonék dolgát.

A denveri védelem ráadásul még jobb is, mint a Giants-é volt, ezért is lesz különösen fontos szerepe a támadófalnak. Azért Von Miller nagyon fog hiányozni (nekik, nekem nem), így talán Okorafor dolga könnyebb lesz, Villanueva részéről viszont Chubb csak egy újabb erős kihívás. Henry 116 yardot tudott futni ellenük, úgyhogy ez nem megoldhatatlan, főleg azért mert a boxot nem tölthetik jobban a WR sorunk miatt.

Ezúttal sem véletlen, hogy a Steelers a favorit, de azért messze nem egy lefutott mérkőzés ez, mint amilyennek előre lehetett gondolni a Giants ellenit. Jó volt látni, hogy Big Ben visszatérése így sikerült és bízom benne, hogy egy kicsit minden mérkőzésen tud fejlődni az offense és a védelem sem adja alább.

Top