Vasárnap este a Steelers Houstonba látogat, ahol a Texans ellen jön a következő megmérettetés.
Egyik csapat sem a legjobb előjelekkel készül, bár a Steelers számára, ha komolyan gondoljuk a rájátszást, a győzelem kötelező.
A Raiders ellen már mutatott életjeleket az offense, talán annak is köszönhetően, hogy egy a Browns vagy a 49ers szintjénél jóval gyengébb védelemmel találták szembe magukat. Ez a Texans ellen sem lesz másképp. Kísérletenként 6,9 yardot lehetett haladni ellenük, ráadásul a passzok 73,2%-át behúzták az elkapók. Mindössze 4 sacket értek el, de interception-ből is csak kettőt.
Újonc irányítójuk viszont kiválóan kezdte az évet, főleg annak fényében, hogy nincs igazán kiemelkedő elkapó a csapatnál. Az offense elég egysíkú, majdnem ötször annyi yardot szereztek passzokkal, mint futással. Mondjuk a jó offense teljesítményt nekünk is be kell mutatni idén.
Ami konkrétan a mérkőzést illeti, mindenképp esélyes a Steelers. Már abban az esetben, ha nem a Raiders elleni 4. negyedes játékot mutatja. TJ Watt-ot ezúttal George Fant próbálja féken tartani. Fant 3 mérkőzés alatt már 8 alkalommal engedett nyomást az irányítón. Wattnak legutóbb is jól ment a Texans ellen, most Fant ellen egy igen jó párharc igérkezik.
A sérülések miatt ráadásul az is biztossá vált, hogy Kenrick Green is kezdő lesz a Steelers ellen. Ha azt látjuk, amit Pittsburghben mutatott, hosszú estéje lesz Stroud-nak.
Az viszont biztos, hogy a Texans nem véletlenül nyert legutóbb az esélyesebb Jaguars ellen is. Újonc irányító mellett remekül kezdte az évet Will Anderson Jr, az egykori alabamai tehetség. Okorafor reméljük jobban játszik majd, mint tette az Maxx Crosby ellen a múlt héten.
Eddig már játszott a támadófal Bosa, Garrett és Crosby ellen, most nincs hasonló szinten lévő játékos az ellenfélnél, remélhetőleg lesz némi feltámadás. Ami nehezíti ezt, hogy James Daniels helyett Nate Herbig játszik majd, ezúttal láthatjuk a Herbig tesó bemutatkozását a Steelers színeiben.
Rajta kívül az utóbbi mérkőzéseken igen jól puntoló Pressley Harvin III sérült még, úgyhogy Brad Wing rúgja majd a lasztit, ha nem megy a támadóknak.
A hazaiaknál nem állhat DeMarco Ryans főedző rendelkezésére a kiváló LT Laremy Tunsil és a LG Josh Jones. Utóbbi helyén kezd Green. A védelemben is van két fontos hiányzó, a LB Denzel Perryman és a nickelback Tavierre Thomas.
Az előző 3 egymás elleni mérkőzésüket a Steelers megnyerte, jó lenne folytatni ezt a sorozatot.