Steelers @ Bengals



Mit is mondhatnánk. Nagy beharangozót nem tudunk írni erről a mérkőzésről. A csapat elintézte, hogy minden kedvünk is elmenjen a szezontól, és így 12.23-án szombaton, 24 előtti este 10.30-kor ne feltétlenül a csapat szenvedését küzdjük végig a kanapén. Vannak talán ilyenkor fontosabb teendők is, fa díszítés, utolsó körös ajándék vásárlás, vagy éppen most kinézve az ablakon még szánkózni is kimehetnénk a gyerekkel.

A mérkőzés kapcsán pár gondolat. Jelenleg még az AFC North az egyetlen divízió ahol egyik csapat sem rendelkezik negatív mérleggel. Könnyen lehet, hogy csak ma estig. Ha a Steelers netán kikapna, 7-8-as mérleggel állna a fordulót követően, és ne feledjük, jön még a Seahawks és az NFL-t jelenleg uraló Baltimore elleni csata..

Jó lenne ha ma este is igazi csatáról beszélhetnénk, de egy szárnyaszegett, három mérkőzéses vereség szériából érkező pittsburghi egylet válhat a tigrisek martalékává. Ha minden igaz Mason Rudolph lesz a kezdő irányítónk. Ez már önmagában sok mindent elmond a jelenlegi helyzetről, és arról mi várható a Bengals ellen, ahol továbbra is Jake Browning irányít majd. Szóval a mérkőzés nem lesz nézői szempontból egy irányító csemege, de ez van, ezt kell szeretni (vagy sem) így Karácsony előtt közvetlenül.

Továbbra is kíváncsian várhatjuk mit tesz a közösbe az elkapó duónk, hogy muzsikál majd a védelem. 

Ha minden igaz a Cincinnati oldalán Burrow mellett DJ Reader és Cam Taylor-Britt nem játszhat. Nálunk Fitzpatrick az akinek "elege lett" az évből. Pár óra és kiderül a hivatalosan kimaradók névsora.

Aki úgy dönt, hogy a TV előtt szenvedi végig a mérkőzést (valószínűleg velem együtt), azoknak egy unikális élményt kívánok, remélem látunk olyat amit idén nem (Rudolph pályára lépésével ez 100%). Ha a csillagok jól állnak, és a Bengals is engedi, talán hosszabbításra menthetjük majd a mérkőzést, ahol egy Boswell mezőnygólt követően engedünk egy 110 yardos kickoff return TD-t dupla fumble-el, és Bengals TD-vel. Így majd legalább elmondhatjuk, hogy szoros volt.

Elnézést a pikírt sorokért.

Minden Steelers drukkernek Boldog Karácsonyt és Kellemes Ünnepeket kívánunk!

 

 

 

 

 

Top