Sehogyan sem volt jó a tegnap este

Sajnos nemcsakhogy nyerni nem sikerült, de mint láthattuk, tudjuk azóta, Mason Rudolph aki Bent váltotta a sérülése után egy szerencsétlen ütközés után szinte élettelenül maradt lent a füvön. Totálisan kiütötték. Mivel szinte biztosan komoly agyrázkódása van a fiatal QB-nak így egy jó ideig rá nem számíthat majd a csapat. Időközben jött a jó hír, hogy már haza is engedték a kórházból. 

Azért menjünk csak végig a találkozón. 

A Steelers fogadta a kirúgást, de sajnos nem sikerült igazán haladni. A Ravens ellenben az első támadásából ha nem is könnyen, de egy FG-t össze tudott hozni. 

Nem mondom, hogy totálisan homályban volt a D vagy az O, viszont kicsit döcögős volt a szekér. 

A picit betrükközött következő támadássorozatban Samuels dobott egy buta picket, ezzel esélyt adva a hollóknak a 10-0-ra. A vendégek köszönték és éltek is a szinte ajándék lehetőséggel. 

És ekkor beindult Rudi és a támadó szekció. egy szépen 5 playből végigvitt támadást levezányelve TD-t ért el a Steelers. 10-7 oda még mindig.

Azonban a Varjakat nem abból a fából faragták, egy jó 6 perces támadó sorozat végén sikerült újabb TD-t szerezniük. 17-7-re módosítva az állást. 

A Steelers D, bár TD-t engedett, de igen jól állt a lábán, folyamatosan elkezdték siettetni a Ravens fiatal irányítóját. 

Olyannyira, hogy a következő támadósorozatból L. Jackson egy komolyat hibázott és picket dobott. Ezt egy FG-al büntette Boswell.

Ezután Jackson ismét olyan paszra szánta el magát ami nem a saját elkapói, hanem Hilton kezében landolt, újabb FG és már 13:17 oda. 

Így mentek el a csapatok a szünetre. 

A pihenő után egy TD-vel elléptünk, de a Baltimore gyorsan egy FG-al kiegyenlített.

Innentől 1-1 FG esett még, sajnos a végén mi kaptuk azt amivel a a nagy rivális döntetlenre mentette a meccset. 

A hosszíbbításban a Ravens kezdett, a védelmünk újra szépen megtartotta őket, jöhetett Hodges, aki eddigre egészen jól bemelegedett és pofásan vezényelte az Offense-t.

Sajnos egy szuper pontos passz után JuJu nem tudta megőrizni a labdát és a ponots ütés után egy fumble formájában visszakerült a játékszer a BAL egységéhez. Tucker pedig köszönte és a kínálkozó lehetőséggel élt megnyerve ezzel a találkozót. 

Nézzük a számokat is azért:

PASSING 

Player  CP/ATT  YDS  TD INT
Mason Rudolph  13/20  131  1  0

Devlin Hodges  7/9  68  0  0

Jaylen Samuels  1/2  4  0  1

RUSHING
Player  CAR  YDS  TD  AVG
James Conner  14  55  1  3.9
Devlin Hodges  2  20  0  10
Jaylen Samuels  3  2  0  0.7
RECEIVING
Player  REC  YDS  TD  TGTS
JuJu Smith-Schuster  7  75  1  7
James Washington  3  52  0  6
Vance McDonald  3  34  0  3
Diontae Johnson  5  27  0  8

FUMBLES
Player  FUM  LOST  FF  REC
JuJu Smith-Schuster  1  1  0  0

INTERCEPTIONS
Player  INT  YDS  PD
Mike Hilton  1  1  1
Kam Kelly  1  10  1
Devin Bush 1  0  1

DEFENSE
Player  T-A  SACK  TFL  TD
Stephon Tuitt 6-2  0  1  0
Minkah Fitzpatrick 6-1  0  0  0
Joe Haden  5-1  0  1  0
Devin Bush 5-3  0  0  0
Cameron Heyward  4-0  1  1  0
Vince Williams  4-5  1  1  0
Bud Dupree  4-1  1  1  0
Mike Hilton  4-0  0  1  0
T.J. Watt  4-1  1  3  0
Javon Hargrave  2-0  1  1  0

KICKING
Player  FG  LONG  XP  PTS
Chris Boswell 3/3  41  2/2  0
PUNTING
Player  PUNTS  AVG  I20  LONG
Jordan Berry  4  43.8  2  45

 

A tegnapi találkozó volt akinek különlegesebb volt mindennél. Simén Géza barátunk és törzsszurkoló társunk élete álmát váltotta valóra tegnap, ugyanis a helyszínen szurkolhatott a kedvenc csapatának. 

Egy kis élménybeszámoló Gézu tollából, illetve a végén pár fotó. 

"Mikor az ember haza ér"

Amikor 200 mérföldre a céltól érzed hogy jó felé tartasz mert egyre több emberen látod a saját csapatod logóját mérhetetlen boldogság és őröm lesz úrrá rajtad . 10 órakor indultunk Stadionba és egyik ámultbol a másikba estünk. Látod Connort ,Heywardot melegíteni (közelröl) És show time behívják a Steelerst És a stadionban a kezdő játékosok nevét közösen kiáltják szerintem körölötem mind bérletesek. És egy újabb csoda srácok oda jönnek mi felénk imádkozni hihetetlen hogy ennyire közel vagyok hozájuk Budapeströl már meg szoktam, hogy 7000 km-ról csodálom ezeket a játékosokat . És el kezdödik a mecs . Tudtuk hogy gyenge szezon kezdés után nem várhatunk sétagalopot. Védelembe volt potencia de Offense csak pislákol. Nagyon közelröl látam Rudolf KO ját láttam össze rogyni élettelen testét és nem mozdult percekig ( szépen le kapcsolták fényt nála) Látni Juju összinte reakcióját ahogy aggódik társa miatt nagyon megindító volt és összinte. De szerencsére saját lábon távozott . Az új QB ügyesen helyt állt éledezett a csapat. Védelem oda ragasztotta öket a kényes szituba öröm volt látni hogy majd nem safety-t csinálnak közönség hergelése az maga a menyország volt. Ami nagyon tetszett a TE Big Mack-nak hivták körülöttem Macdonald név miatt. És Juju rajongás is kézel fogható. A hosszabitásban már el fogytunk. 64000 néző volt kint a mecsen mi ránk már ránk szóltak hogy menjünk haza. Mi minden percét ki akartuk élvezni hogy ott lehettünk. Kívánom hogy mindenki jusson ki mert az élmény amit ad az minden Steelers szurkoló a bakancs listáján biztos fent van!

És néhány exkluzív kép és videó

A játékosok a mérkőzés elött közösen imádkoztak

 A bemelegítés

 

Top