Rémálom az Arcisure stadionban

Rémes kezdés az idényben

Egy pozitívum lehet a tegnap este látott mérkőzésben, van tere a javulásnak. Nem is kicsi.

Na de nézzük mi is történt. 

Nem mennék végig a játékokon, élőben eléggé megviselt a látvány. Legtöbbször egy komoly felnőttfilmes gang bang-hez hasonlított és nem a Steelers játékosai voltak a jó végen. 

Picket egyszerűen az eddigi legrosszabb meccsét hozta össze. Nem is értem pontosan mi volt a terv, mi volt a fejében. Canada természetesen szörnyű plannel rukkolt elő. A meccs végén kiderült az érintettektől, hogy nem erre számítottak a '49-ers csapatától. Azért megkérdezném, hogy mire? Mindenki egy ideje, tavaly is csak a sérülések miatt nem, azt várja ettől az egységtől, hogy képes lehet SB-t nyerni. Olyan jól összerakott minden poszton, erős fejben. Erre mi nem erre számítunk? Azt hittük, hogy a '76-ers jön és őket fociban könnyebb lesz legyőzni? Nem tudtuk kivel játszunk? 

Rendre rossz megoldások, rossz meglátások. Az első célpontok eröltetése, amit a vendég védelem hagyott is, hiszen tudták, olvasták ki lesz az aki felé száll a labda. 

A futások, ahogy eddig is a fal belsejében. Oda futunk, ahol a liga talán legjobb fala akarja megakadályozni az áttörést. Mit tesz isten sikerült is nekik. 

A védelemben az OLB-ket megemlíteném, mint pozitív példa. 

Watt hatalmasat játszott. A 3 sackjével beérte James Harrisont az örökranglistán a sackek tekintetében. Még egy fél egység és Ő lesz a valaha legtöbb sacket a Steelers mezében elért játékos. Mivel még van benne bőven pár jó év, ez simán meglesz neki. Nem lepődnék meg, ha bőven 100 felett végezne. Azonban a rekord tartó 200 sackje, szinte teljesen elérhetetlen. 

Az LB sorunk nagyjából ugyanazt hozta mint eddig. Fejetlen kacsaként rohangálnak a pályán és ha néha belebotlanak az ellenfélbe előfordul, hogy szerelik. 

A sec-ben tegnap az évek óta látható leghalványabb előadást sikerült bemutatni. 

Picketnek 46 passzból 31 volt sikeres. 1TD mellé kiosztott 2 INT et. 232 yardot sikerült a táblára tennie. Ideges volt, kapkodott. Nem olvasta végig sokszor az opciókat. Ha ideje volt akkor sem. Rendre rossz döntéseket hozott kényes helyzetekben.

Harris 6 cipelésből 31 yard. Az átlag nem is lenne rossz, de sajnos a végén erősen volt egy kozmetika. Amikor a Frisco elengedte már a dolgot a biztos győzelem tudatában.

Calvin Austin az elkapósorból magabiztos volt. 6x kereste Picket mind a 6X elkapta a lasztit. A többieknél a szeparációk és a koncentráció nem volt enyire sikeres. Pedig Picket 9 ember felé dobált. Nem lehet azt mondani, hogy csak egy valakit akart tömni. De valahogy mindig azt akarta aki nem volt olyan pozícióban. Vagy olyan szörnyű dobások voltak a játékosok háta mögé.....

TJ Watt 5 tackle, 3 sack és az 5-ből 1 a LoS mögött volt. 

Picit hosszabb hét jön, remélem mindenki magába száll és nagyon komolyan elkezdünk készülni a szezonra. Az előszezon jó meccsei nem érnek szezongyőzelmet vagy SB-t. 

 

 

Top