Philly-be látogatunk a győzelem reményében

1965.10.24
A legutóbbi olyan nap amikor sikerült Philadelphia-ban győzni a Steelers-nek az Eagles ellen. Akkor 20-14-es siker született, azóta azonban.. Sajnos azóta csak a vereségek számlálódtak, igaz nem sokszor találkozott a két csapat. Az utolsó két találkozásunk 2022-ben és 2020-ban következett be. 2022-ben Philly-ben nyert az Eagles, míg 2020-ban a Steelers diadalmaskodott az akkor még Heinz Field nevet viselő pályán.

Bizonyára mindannyian nagyon örülnénk ha épp idén szakadna meg a hazai pályán ellenünk hosszú ideje őrzött veretlenségi sorozatuk. Azonban ezt nem lesz könnyű elérni, több szempontból sem.

Az Eagles a tavalyi év végi leolvadás után egyelőre azt bizonygatja, hogy csak pillanatnyi kisiklás, vakvágány volt az a forma. Idén jó pár sikeres újon akvizícióval újra a győzelmek útjára léptek, ezt mutatja 11-es-es mérlegük, amiből 5-1 a hazai pályán aratott győzelmek/ elszenvedett vereségek aránya.

Az idei első Eagles-es évében Saquon Barkley futó nagyon jó úton jár afelé, hogy megdöntse a Rams-es Erick Dickerson 1984-től datálódó egy szezonban nyújtott futó rekordját (2105 yard). Jelenleg 13 mérkőzés után 1623 yardnál áll, ez Eagles pedig mindezek hatására a legjobban futó csapat idén.

Ugyanakkor fontos megjegyezni a két csapat mérkőzésének vonatkozásában, hogy a futójáték nem minden, a passzjátékot tekintve csak 31. a ligában meccsenként nyújtott 180,6 yarddal. Jalen Hurts 135 yardot átlagol a legutóbbi 3 mérkőzésükön. Idén eddig 16 TD-nél és 5 INT-nél jár. Ugyanakkor az is igaz, hogy a 3. forduló óta csak 1 INT-t dobott, azóta kellően vigyáz a labdára.

A Philly idén kellőképp lassan kezdi a mérkőzéseket, kellően lassan veszik fel a ritmust. Első drive-os TD-t még nem is szereztek, sőt összesen 17 első negyedes pontot barkácsoltak össze, ami meglehetősen kevés. Talán úgy tűnhet, hogy mi is hasonlóképp állunk, azonban ez a szám nálunk még így is 45. Az Eagles első félidőben átlagosan szerzett 10,7 pontjával azért lehet mit kezdenünk, főleg ha sikerül átlagon tartani őket.

Ami a Philly védelmét illeti, az első helynél nem adják alább összesítésben. A passz védelme a 2. helyen, a futás elleni védelme a 8. helyen van a hazai gárdának. A Zack Baun és Nakobe Dean linebackerek által vezetett védelem idén nagyon jól összeállt, kiegészülve olyan kulcs draftolt játékosokkal mint Quinyon Mitchell vagy Cooper DeJean a secondary-ben.

Nem lesz tehát könnyű dolga a csapatunknak amikor meg szeretné törni a mmajd 60 éve tartó sikertelenségi sorozatot. A helyzetünket nem könnyítik meg a sérülések sem, úgy tűnik George Pickens ezen a mérkőzésen sem lesz bevethető, sőt Larry Ogunjobi is maródi, ami a futás elleni védelem teljesítményét befolyásolhatja. Ha minden igaz Montravious Adams viszont újra aktív és visszatérhet a defensive line-ba.

Muszáj, hogy Arthur Smith egy olyan sémával, tervvel küldje fel a támadókat amivel pontokat tudunk szerezni az Eagles kiváló védelme ellen.

Segítségére lehet Russel Wilson tapasztalata és idei sikerességén alapuló önbizalma (6-1 a mérleg mióta átvette a stafétát). Ami minket illet támadó oldalon, szokás szerint várhatóan egy jóval kiegyensúlyozottabb O-vel próbálkozhatunk, a passzolt yardok és futott yardok aránya esetünkben 206 vs 132,1.

Pickens távollétében szükség lesz nagy játékokra az elkapóktól, és egy folyamatosan előre nyomuló futójátékra is. Kulcskérdés lehet a mérkőzésen, hogy a pontok táblára felpakolását milyen tervvel és kivitelezéssel szeretnénk/ és tudjuk majd megoldani.

A másik kulcs párharc pedig nem más - mint talán azt a korábban olvasottakból leszűrhettétek - mint a védelem és az Eagles futójátékának küzdelme. Muszáj kordában tartanunk a futást, hogy valamilyen szinten az idén eddig nem túl vaskos passzjáték irányába menjenek el, és ezáltal talán hibákat vétenek. Bár AJ Brown, Devonta Smith vagy Dallas Goedert remek elkapók, szóval nem biztos, hogy ezáltal teljesen kint leszünk a képzeletbeli gödörből.

Az egész védelemnek kollektíven kell jól játszania, hogy képesek legyünk tartani a hazaiakat.

Ezt korábban a Ravens ellen remekül megoldottuk, bár ott valószínűleg extra erőként, motivációként ott volt az is, hogy egy AFC North rivális ellen kellett helytállnunk, nem is akárhogyan. Ez akkor remekül sikerült, hasonlóra van szükség most is.

A mérkőzés 22.15-ös kezdéssel lesz követhető majd. Reméljük sikerül kiszurkolnunk a győzelmet, és ezáltal bebiztosíthatjuk a már most is nagyon-nagyon jól kinéző playoff esélyeinket.

Top