Pennsylvania derbi

Egy hét kihagyás után ismét Steelers mérkőzés, ráadásul Pennsylvania “bajnoki címéért” megy a küzdelem az Eagles ellen.

A múlt héten a Titans Covid-saga-ja miatt a Steelers mérkőzése elmaradt, a vendégek pedig San Francisco-ban játszottak és nyertek a 49ers ellen.

A “pihenőhét” nem volt az igazi, mivel szerdáig azt gondoltuk, hogy ha vasárnap nem is, de hétfőn vagy kedden játszani fogunk. Ez most sajnos így sikerült.

Ami a jó hír, hogy a csapat lényegében teljes, a korábban IR-re kerülteken túl csak Derek Watt és Marcus Allen nem áll a csapat rendelkezésére. Most ismét láthatjuk, hogy vajon fejlődik e, az a kissé nyögvenyelősen működő offense. Persze pozitív jelek vannak bőven, de most játszunk majd az eddigi legjobb védelem ellen, ahol bizony különösen az OL számára lesz komoly próbatétel. Az Eagles erőssége szintén a nyomás generálás. 17 sacket szereztek már, ez a Buccaneers mellett a legtöbb a ligában. A fal közepén pedig Fletcher Cox és Malik Jackson rendkívül hatékony. Mellettük Hargrave egyelőre nem játszik jól, reméljük nem most, volt csapata ellen kapja el a fonalat. A két szélen Sweat és Graham rendre megcsinálják a játékot, ahogy sokszor a helyetteseik is megteszik a magukét. Igazából a LB sor, illetve a secondary nem az igazi, ahonnan ráadásul most Avonte Maddox még nem is tudja vállalni a játékot.

Ha már a Philly védelménél kezdtem, akkor maradjunk a labda másik oldalán. Az offense most visszakapta egyik legveszélyesebb célpontját, Diontae Johnsont, akiben mindig azért ott van a nagy játék lehetősége. És ami még fontos, védelem legyen a talpán aki tudja, hogy inkább JuJu-t vagy Diontae-t fogja a legjobb cornerrel. Két hete már láthattunk valamit a régóta várt TE játékból is, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az idény első három mérkőzésén, minden alkalommal volt 100+ yardot futó játékosunk.

Ami az Eagles támadóit illeti, ott valamivel azért komolyabb a baj. Wentz idén eddig nem találta régi önmagát, eddig mindössze 60% körüli pontossággal dolgozik. Igaz a Watson-Burrow kerrős után, a legtöbb sacket kellett elviselnie, amivel 100 yardot haladt hátra. Mindössze 5,8 yardot átlagol csapatával, ami az egyik legrosszabb a ligában. Érdekességképp ez Big Bennél 7,1 yard. Ráadásul az első és a második számú WR is sérülés miatt kihagyja a mérkőzés, így sem Jeffery, sem pedig DeSean Jackson nem tudja vállalni a mérkőzést. Jelentős fegyver így a TE Ertz marad, akit már 29 alkalommal vett célba Wentz és 19-szer kapta el a labdát a liga egyik legjobb TE-je, illetve az egykori Penn State játékos Miles Sanders, aki második éve van a ligában és idén 236 yardnál, valamint a tavalyival megegyező 4,6 yardos átlagot hoz. Ami a legnagyobb gondja lehet a vendégek offense-ének, hogy mit csinálnak majd a Steelers passzsiettetőivel. Bár ha nem is teljesen egészséges, de Lane Johnson vállalja a harcot T.J Watt ellen (akinek amúgy szintén volt a héten egy kis térdproblémája), de a vakoldalon Jordan Mailata néz majd szembe Dupree-vel. És ha valami brutálisan jó a jelenlegi Steelers védelemben, hogy Tuitt, Heyward és Alualu személyében három passzsiettetésben is borzalmasan erős belső ember van. Középen pedig talán csak Jason Kielce hozza a megfelelő átlagot csapatában, így nagyon nehéz mérkőzés vár az Eagles támadófalára és különösen Wentz-re. 

Persze ehhez jó lenne a Texans elleni védelem második félidei játékát hozni. Ez nyilván inkább kívánság, mint valós opció, de azért az nem volt semmi, hogy mennyire nem tudott érvényesülni Watson játéka. Amikor leírtam, hogy jelenleg az eagles és a Buccaneers szerezte a legtöbb sacket, azt nem említettem meg, hogy a Steelers, mindössze 2 zsákolással van lemaradva, de eggyel kevesebb mérkőzést játszott. T.J Watt 3,5 sack-nél jár, de eközben van 18 nyomás, 9 siettetés  és 6 QB ütés is a neve mellett, mindezt úgy, hogy a statisztikában előtte álló játékosok jelentős része, már 2 mérkőzéssel többet játszott. Dupree és Tuitt sincs nagyon lemaradva, de a legjobb passzsiettetők 20-as listáján még Heyward is szerepel.

Ha kicsit hátrébb tekintünk a védelemben, már nem ennyire rózsásan a helyzet, ugyanakkor ha nagy a nyomás, képes mindenki egy szintet javulni. Gondolok például Vince Williams-re, akinek mindig van néhány feltüzelő játéka, de sokszor sajnos kevésbé hatékony, illetve ott van Joe Haden, aki kifejezetten jól teljesít eddig és például nem kaptunk még róla TD-t. De kiemelhetném a két slot elkapót is, mert Sutton és Hilton is képes nagy játékokra, ugyanakkor rendesen el tudnak aludni is, egy-egy játékban.

 

Ezúttal végre nézők is lehetnek a stadionban. 5500 szurkolót enged be a csapat, most az első nyilvános mérkőzésre.

7 pontos favorit a Steelers, de nagyon keményen kell dolgozni azért, hogy a favoritból győztes is legyen.

Top