Nem veretlen már a csapat

Kijózanító vereség Indianapolisban

Nem sikerült életben tartani a győzelmi sorozatot. Nincs targédia, de picit lehet keserű a szánk íze. 

Nézzük miért. 

Az eddig brillirozó védelem szinte teljesen betlizett. A harmadik kísérletek ellen az első három mérkőzésen 80% körüli sikerességgel védekeztünk. Ma este 50 % felett tudta megoldani, és kulcs szituációkban a hazai gárda. Ez egy rémisztő adat. Az azért valamennyire megnyugtató, hogy nem a teljes rendszer omlott össze, pár ember nem volt 100%-an fókuszált és ebben a ligában a 100% sem elég a legtöbb esetben. Queen az egész összecsapáson mint egy fejetlen csirke rohangált. Nem találta magát. Joey Porter Jr is sok ponton nem azt játszotta amit tud. 

Egyszerűen nem voltunk képesek igazán nyomást generálni. Nem tudtuk a LoS-t uralni. Sajnos egyik oldalon sem. 

Az első félidő teljes leolvadás volt. Nem lehet egy mérkőzést félig átaludni. Nem fér bele senki ellen. A végén még így is volt, lehetett volna esélyünk a hosszabbításra vagy a győzelemre. 

A snapek idén már többször megtréfálták Fields-et. Ez 1 szezonban 1x még szó szó elmegy, de idén már harmadik alkalom amikor olyankor jön fel a labda amikor az irányító nem számít rá. Most pedig a legrosszabb időben, amikor akár egyenlíthettünk volna, ha sikeres a kísérlet. Sajnos az évek óta mantrázott edzői ténykedés, nem tudunk igazán nagyot váltani, ma sem volt a csúcson. Bár tény, hogy a szünetben picit gatyába rázták a társaságot. 

Fields egyébként a 2-3 hibáján kívül nem játszott rosszul. Az az elvesztett labda az nagyon csúnya volt. Azt elfelejthette volna. Sajna a zsebben nem mindig érzi honnan jön a nyomás és mikor. Ennek ellenére többször mint igazi vezér viselkedett. Megfutott fontos FD-t vagy éppen TD-t is futott.

Meg kell említeni mint negatívum, Pickenst. A srác zseni ennek minden negatívumával is. Sajnos nagyon nagy primadonna. Túlzottan magára akarja a ragyogást és nem a csapat az első a számára. Ebből jönnek a hibák, mint az a fumble. 

Összességében nincs világvége, sokkal jobban állunk mint azt gondoltuk volna. 

A SNF hétfő hajnalban egy nagyon nehéz összacsapás lesz a Dallas ellen. Abban bízhatunk, hogy komolyan felszívja magát a csapat és mindent beletéve be tudjuk húzni azt a meccset. 

Közben jött a szomorú hír, hogy OG James Daniels egy achilles szakadás miatt a szezon hátralévő részét már a kanapéjáról nézi végig.  

Top