Medvevadászat a Heinz Fielden

A Steelers mérkőzésére ezúttal nem elég vasárnapig várni, egészen hétfőig, sőt, kedd hajnalig kell türelemmel lennünk, ugyanis ezúttal a hétfő esti rangadón fogadjuk az ellent. A másik fél pedig nem más, mint a szebb napokat is látott Chicago Bears, akik idén 3 per 5-ös mérleggel riogatják az NFC-t. Mondjuk a csoportgyőzelemre a 7/1-es Packers mellett nem sok reális esélyük van, de küzdenek, próbálkoznak. Igaz ami igaz, ellenünk éppen egy 13 évet (!) számláló győzelmi sorozatuk van, igaz ez szerencsére csak 3 mérkőzést ölelt fel (2009-2013-2017). Mai fiataloknak talán kicsit meglepő, de a két csapat össz mérlege 19-7-1... A Bears javára...

Legutóbb 2013.09.22-én találkozott a két együttes a Heinz Fielden, Pittsbughben, akkor a Bears egy sokkoló, 40-23-as győzelemnek örülhetett, még a mai napig megmosolygott Jay Cutlerrel irányító poszton. Sokkal jobb most sem lett az irányító helyzet a szeles városban, azonban most legalább kicsit jobb a jövőkép mint akkoriban. A 2021-es NFL drafton 1/11-re sikerült kiválasztaniuk Justin Fields-t. A fiatal irányító sok szerepet kap, de nem kizárólagosat, hiszen a rosteren található egy bizonyos Andy Dalton (és Nick Foles) is. Ami biztos, Fieldsben sokat látnak, kivételes dolgokra lehet képes ha megfelelően fejlődik. Egyelőre azonban még nem ez a helyzet. 991 passzolt yardja mellé 3 TD és 7 INT párosul. Az igazi ereje egyelőre azonban még az atletikusságában van, 44 kísérletből 243 yardot futott, 2 TD-ért.

A chicago-i támadósor mindösszesen 32. azaz ligautolsó passzolt yardokban. Passzolt yardokban a Bears az első csapat a 2008-as Titans óta, amely az adott évad első 8 mérkőzésének egyikén sem haladta meg a 200 passzolt yardot. Nem meglepő tehát, hogy a futásra épít a gárda, amelyben viszont 4. liga szinten, ami megsüvegelendő. Fields mellett ezért a futók, Khalil Herbert (újonc), David Montgomery és Damien Williams a felelősek. Az újonc Herbert nagyon jól teljesít futott yardokban, ha megnézzük, hogy 217. választás volt a drafton, akkor pedig még inkább örülhet a Bears.

Dalton mellett másik, más okból ismerős arcra is bukkanhatunk a Chicago játékoskeretében, ha szemfülesek vagyunk. 6 elkapásával, és 1 TD-vel már szerepet vállalt a TE Jessse James, aki jelenleg a Bears aktív rosterén próbál helyet kikövetelni magának. Ez egyelőre csak az újonc Cole Kmet és a harcedzett veterán Jimmy Graham mellett/ mögött sikerült számára.

Azt gondolhatnánk, a Bears relatíve gyenge támadó sora mellett a védelme hasít, és biztosan ők tartják őket mérkőzésben a legtöbb esetben. Ez így is van, a három győzelmük nem jött volna össze a védelem jó teljesítménye nélkül, az azonban talán túlzó kifejezés, hogy erősségük a védelem, hiszen összesítésben csak a 20. helyen állnak a csapatok közül. Roquan Smith LB a védelem motorja, Mack (6) és Quinn (5,5) szállítják a sackeket, próbálnak nyomást generálni. 

Cairo Santos kicker pedig eddig minden mezőnygól kísérletet értékesített! Szoknia is kell ezt még a szukolóknak..

A Bears egy három mérkősést számláló vereség sorozattal várja a találkozót. 

Kicsit más a hangulat a Steelers háza táján, ahol egy három mérkőzéses győzelmi sorozattal a hátunk mögött próbálhatjuk meg levadászni a medvéket. Roethlisberger parádés (értsd: óvatos) formában az elmúlt mérkőzéseken, INT nélkül. Ezt kell folytatnia azúttal is. Ebben nagy segítségére lehet a mérkőzésről-mérkőzésre javuló futójáték. Mind az O-line mind Najee Harris formája felfelé ível, ami egyenesen arányos azzal, hogy Bennek kevesebbet kell vállalnia. Ez pedig, ilyen idősen, jól áll a QB-nak. 

Habár Tomlin korábban, talán egy-két hete James Washington kapcsán egy interjúban elmondta, hogy mindig azok játszanak, annyit, és olyan playeket amiket az adott match-up megkövetel, azért nagyon üdvözítő látni, hogy az utóbbi hetekben egyre inkább foglalkoztatva vannak a tight endek. Habár Ebron hagyott ki mérkőzéseket, Freiermuth egyre több szerepet kap, és ez piszok jól áll neki, ráadásul múlt héten láthattuk, hogy bírja is a terhet és a rá nehezedő nyomást. Gentry pedig azt hiszem sokakat meglep azzal, hogy a blokkoláson kívül is használható 1-1 playben elkapásokra.

A védelmet tekintve majdhogynem minden rendben. Mutat életjeleket a passz védekezésünk, csupán azokra a fránya turnoverekre kellene jobban odafigyelni, és szerezni belőlük párat. Ez nagyban elősegítené a mrékőzések pozitív kimenetelét. Tudjuk, hogy TJ Watt egy isten, de sajnos nem fog minden playben strip-sacket csinálni, így jöhetnének másoktól is a fumble-ök, netán interception-ök.

Mondjuk Ingram-től már nem fog, hiszen tradeltük a Chiefshez egy 6. körös pickért a következő drafton.

A Steelers oldaláról ha minden igaz Ebron kapott OUT besorolást, és hagyja ki biztosan a mérkőzést, míg BJ Finney játéka kérdéses. A másik oldalon kicsi több a hiányzó, így Foles, Holtz (TE) és Williams (RB) mellett Khalil Mack sem játszik, ami kétségkívül jól jön számunkra, hiszen azért mégiscsak ő a legjobb védő a Bearsnél. Mooney (WR), Ogletree (LB) és Jackson (CB) pedig kérdéses.

Tipp: Bears @ Steelers 17-28

A találkozó magyar idő szerint kedd 2:15 perctől látható. Remélhetőleg győzelemmel sikerül továbbmennünk a következő heti, szintén hazai mérkőzésre. 

HERE WE GO STEELERS!

 

Top