Indianapolisba az autóversenyek hazájába látogatunk

Persze a Colts vasútállomását is megpróbáljuk ismét bevenni

Alig kezdődött el, vasárnap este máris a 4. forduló következik a Steelers számára is. Ismét idegenben, a mostani ellenfél pedig az 1-2-es mérleggel álló Indianapolis Colts. A mérkőzést magyar idő szerint 19:00-kor kezdik a Lucas Oil stadionban.
Olvasva a külföldi szakértők jelentős részét, az NFL-ben már nagyon várják, hogy a Steelers kikapjon és Fields végre úgy játsszon, ahogy azt sokan szeretnék. Igazából sokkal nagyobb sztori lett volna, ha Fields azt a játékot hozza, amit Chicagoban mutatott, de egyelőre nem akarja az egykori Ohio State irányító levenni a lábát a gázpedálról. Na azt persze nem mondhatjuk, hogy tövig nyomná, egyelőre magabiztosan hozza azt a játékot, amit a győzelem megkíván. A védelem a liga legjobb védelmei között van, így elég 1-1 TD-t és jó sok labdabírtoklást felmutatni. Ez pedig működik, így Arthur Smith-nek nem kell nagyon túlgondolni a támadásokat. Ez pedig jól áll a jelenlegi Steelers offense-nek.
Hagyományosan elég jól megy a Steelersnek a Colts ellen és bár most a rekordban is jelentős a különbség, mégse nagy favorit a Steelers. A múlt héten a Colts a Bears ellen megszerezte első győzelmét és a látottak alapján úgy gondolják, hogy a liga egyik legjobb támadófalával rendelkező csapat, most akár nyerhet is. Bár Richardson ismét elég gyenge produkciót tett le az asztalra, Jonathan Taylornak nagy meccse volt, majdnem 5 yardot átlagolt futásonként. Bár ezen kívül nincs sok említésre méltó a támadóknál, a védelem lényegében megadta az esélyt erre a győzelemre. Caleb Williams 3 alkalommal adta el a labdát. Ahogy az ember ezt végiggondolja, lehet a 30 pontot nem fogja meghaladni a mérkőzés összességében.
A Colt védelmében lesznek fontos hiányzók. Az aktív keretből Kenny Moore, CB és Kwity Paye, DE nem játszik biztosan. Braden Smith, RT és Ryan Kelly, OC két kérdéses játékos, de az ő hiányukat nagyon megérezné a tehetséges támadófal. Kelly a héten nem edzett, Smith csütörtökön edzett ugyan, de pénteken ismét nem. Sorsuk majd vasárnapra dől el.
Nálunk a maródiak listája hosszabb, de minőségben talán kevésbé fáj.
Alex Highsmith a legnagyobb név, őt azonban az a Nick Herbig pótolja majd, aki szinte berobbant idén, mint rotációs edge rusher. Azért hogy mindenben találjunk egy kis rosszat, eddig a mélységgel sem volt probléma, most viszont ha pihenni kell a fiúknak, azért lehet gond a minőséggel. Szintén out besorolást kapott Warren, így Patterson többet lesz a pályán (remélem nem mint elkapó) és Harris is nagyobb szerepet kap minden bizonnyal. Aki még out, az Pruitt, de a 3. számú TE hiánya remélhetőleg nem lesz tényező.
Seumalo játékára viszont kevés esély van jelenleg, de úgy néz ki nem Spencer Anderson lesz a kezdő a helyén, hanem az idei 4. körös guard Mason McCormick. Az ő szereplését nagy reményekkel várjuk. Jövőre a RG posztot szánja neki a FO, miután nem kötöttünk új szerződést az egyébként remek formában lévő James Daniels-el. A többiek mind teljes edzésen vettek részt, így ami igazán nekem még nagy kérdés, hogy Roman Wilson ideje eljön e vasárnap és bevetjük a volt Michigan-i WR-t.

Top