Immáron sorozatban három siker ;)

Az NFL 9. játékhetén az Indianapolis Colts gárdája látogatott a Heinz Fieldre. Nagy volt a tét, mindkét csapat részéről. Ekkor már tudni lehetett, hogy a Jaguars simán kikap a Texanstól, így a Colts egy esetleges vereséggel lecsúszhatott a csoprotja második helyére, míg mi egy esetleges győzelemmel a piszok nehéz idénykezdet után végre újra 50%-on állhattunk volna.

A tét szerencsére jó értelemben nyomta rá bélyegét a találkozóra, élvezetes volt mind a négy negyed, nézzük, hogyan is alakult a mérkőzés.

Nem kezdődött túl fényesen a találkozó a számunkra. Mi kezdhettük ugyan az első félidőt, de Rudi passzát Juju elejtette (najó a védő is rásegített), amiből persze hogyhogy nem interception lett, máris jöhetett rövid pályával a Colts. Szerencsére csupán egy field goal-t szereztek az ajándékból. A következő drive-ban a negyedik számú futó Trey Edmunds futásával szépen meglógtunk,


azonban nekünk sem sikerült hatpontosra váltani az akciót, tekintve, hogy Samuels cirka 3 centivel korábban ért földet az endzone-hoz képest. 3-3

A következő Colts drive-ban két játékos is megsérült. Az eddig makulátlanul egy snapet sem mulasztó öt támadófal játékos közül a center Kelly esett ki, akinek a helyén Andrews folytatta. S ha már bent volt, engedett is egy nyomást, minek következtében sikerült úgy rálépnie/esnie Brisett QB lábára, hogy utóbbit is ápolni kellett, sőt, mint később kiderült, nem tudott visszatérni már az este folyamán.

Hoyer azonban TD passzal szállt be, Doyle TE-ról Bush maradt le, sajnos nagyon megégették az újonc LB-t. 3-10

A Steelers soron következő támadását James Washington egykezes elkapása vezette fel, azonban ezután az akció el is halt. Jöhetett újra a Colts, Hoyer 22 yardról elengedett passzát azonban Fiztpatrick halászta le mesterien a 4 yardoson, és vitte vissza TD-re. 96 yardos INT return TD, de rég láttunk már ilyet :) 10-10

Megtörhetett volna a Colts, azonban nem tették. Hoyer ezúttal Pascal-t találta meg a soron következő drive végén, minek következtében újra náluk volt az előny. 10-16

A félidő végén még Leonard butaságainak következtében eljutottunk FG-ig, Boswell pedig nem is hibázott 51 yardról. A félidei állás tehát 13-16, azonban a második félidőt a vendégek kezdhették.

Hiába jöttek előre akár negyedik kísérlettel is, a védelmi vonalunk kezdett magához térni, első támadásukat 4&4-nél egy elvesztett fumble-vel zárták, a mi soron következő akciónkból pedig McDonald volt eredményes Rudolph passzából, így újra nálunk volt az előny. 20-16


A Colts ezután egy kiváló puntot ragasztott a mi 1 yardosunkra, ahonnan Rudolph nem is tudott kiszabadulni, safety-t vétettünk, az állás 20-18-ra módosult, és jöhetett újra a Colts. Illetve csak jöhetett volna, ugyanis Trey Edmunds és Adeniyi jóvoltából a puntot fumble-re cseréltük, amit vissza is szereztünk mélyen a kékek térfelén. Azonban ezt az előnyt nem tudtuk TD-re váltani, Boswell nem hibázta el a mezőnygólt. 23-16

A negyedik negyed elején aztán Samuels is úgy gondolta, hogy muszáj kicsit segíteni az ellent, fumble-t vétett a saját térfelén, minke következtében a Colts újra TD-t szerzett egy elkapásból. A két pontos azonban nem sikerült, így csupán egy ponttal vették át a vezetést. Ezt követően Rudolph jelentkezett egy tért ölelő átadással Washington irányába, ennek következtében már újra az endzone előtt jártunk. Boswell 3 pontosával újra két pontos előnyre tettünk szeret, immáron cirka 5 perc volt hátra a mérkőzésből. 26-24

A mérkőzés végén aztán a Colts eljutott ugyan FG távolságba - egy-két véleményes DPI szabálytalanságot követően, melyen Tomlin egymás után két plaíból is vesztes challenge-el jött ki- azonban Vinatieri rúgása kimaradt, legfőképp az égieknek, a földbe rúgó rúgónak, és a labdát fűzővel befelé leállító punternek a jóvoltából.

Összességében véleményems szerint megérdemeltük a győzelmet, azonban az offense-nek muszáj jobban teljesítenie, ha komolyan gondoljuk akár csak egy playoff-ra hajtó csapat szerepét is. 4-4-re mozdultunk, végre 50%-os a mérlegünk, örüljünk most a győzelemnek :) HEREWEGO

Top