Ravens-Steelers kivételesen szombat este, 22:30-kor. Tessék odafigyelni, mert vasárnap estére sok dolog már el fog dőlni.
Kb 6,5 pontos favorit a hazai Ravens, de idén már nyertünk máskor is underdog-ként.
Bár november 17-én Boswell nagyszerű formájában 6 Fg-al 18-16-ra nyertünk, őszintén szólva a mérkőzésben már a vereség is benne volt. Persze ilyen a csoportrangadó és ha nem tud elsősorban az offense jobb teljesítményt nyújtani, akkor itt nem nagyon lesz esély a győzelemre.
Ami a legnagyobb probléma, hogy sem Pickens, sem pedig a védelem egyik legjobbja, Elliott nem tudja vállalni a mérkőzést. Mellettük, még Ogunjobi és Donta Jackson játéka is kérdéses. Illetve az is biztos, hogy Field ezúttal nem tud majd segíteni irányítófutásokkal.
Az ellenfélnél mindössze a kiegészítő CB Armour-Davis és az egykoron nálunk szebb napokat látó Diontae Johnson nem lesz bevethető, közben Dointae már nem is a Ravens keretének a tagja. Elbocsátották,
A playoff már megvan, a legfontosabb feladat most, hogy vigyázni a játékosokra. Pickens és Elliott sérülése egy izomsérülés, ami nehezen gyógyul, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy csak teljesen egészséges játékosokkal lépjünk pályára. Így viszont nincs Wilsonnak komoly célpontja, maximum Freiermuth, akinek rendesen fel lesz adva a lecke. És kissé félek tőle, hogy a philadelphiai mérkőzéshez hasonlóan járunk. Bár ott is Harris labdaejtéséig komoly esélyünk volt, azzal azonban minden összezuhant.
Jackson viszont megint parádés formában van, az MVP cím legnagyobb várományosa lehet. Már 34 TD passznál jár, 3 eladott labda mellett, ráadásul a védelem is erős, már 44 sacknél jár az egység.
Mik lehetnek a győzelem kulcsai.
A védelemnek vissza kell térni ahhoz a játékhoz amiben a legjobbak. Picit eltértünk a kommunikálj és szerelj.
A Philly ellen picit eltértünk ettől és látszott is, hogy a terv nem hozta azt amit vártunk a Steelers védelemtől.
A labdaszerzésekkel megnyerhető a mérkőzés. Az első idei találkozónkon is sokat tett a labdaszerzés a győzelem érdekében. Ezekből a labdalopásokból jöhetnek a rövid pályák és akár a "könnyed" pontok.
Bármennyire is hiányozni fog Pickens, a passzjátékkal lehetne nagyot robbantani.
Azonban ha Tucker kellőképpen bosszús és revansot akar a múltkori miatt, akkor nagyon megnehezítheti a dolgunkta. Hiszen azon a találkozón a máskor már biztos FG sem ment be. Ha azok megvannak a Ravens simány nyeri a találkozót. Justin Tucker formája tehát hatalmas kérdőjel lesz.
King Henry futásaiba élet költözik. Legutóbb ugyebár egészen jól tudtuk limitálni a kíváló futót. Most is valami hasonló kellene. Henry limitálása és Jackson megindulásainak az elvétele , zsebben tartása.
Van tehát bőven lehetőség és esély a győzelemre, de amint feljebb írtam a favorit nem mi vagyunk.
Amennyiben mégis győzünk úgy a csoport győzelem szinte teljesen biztos. Ha nem akkor az utoló két találkozó mindenképpen kellene, a hazai pályához, de a Ravensnek is kellene buknia még.
Holnap vasárnap, lehet aludni délig, így belefér a meccsnézés, akár egyedül, akár közösen a SCORE Sport bárban.