Győzelem


“Csak hagyjatok csatázni engem!

Győzelmemet rajongva zengem.

Mind győz, aki csatára száll.

Nem gyűri le bukás, halál.”

Kosztolányi Dezső ebben a versben fogalmazta meg a Győzelmet. Valami ilyet érezhetünk ma. A srácok már csatáztak volna, csütörtökön, majd vasárnap, majd kedden. Közben egyre másra hullámoztak a kedélyállapotok. Aztán szerdán Pouncey is kiesett a meccs előtt, majd jött Tuitt tweetje, ahol arra buzdított, hogy egy könnyű győzelem lesz ez, csak a statokat gyűjtögessék szépen. 

Itt volt bennem teljesen bizonyos, hogy ha nyerünk is akkor az szörnyű, nézhetetlen, élvezhetetlen, szenvedős lesz. 


És lám. Az eredmény 19:14 ide és 11-0 a W-L mutató idén. 

Nagyjából a pozitívumok sora itt le is zárulhatna. Nem voltunk élesek, nem játszottunk jól a labda egyik oldalán sem. Rengeteg drop, rengeteg missed tackle, amit idénre pedig úgy tűnt levetkőztünk. A futás blokkolás az eddig is mély szint alá süllyedt, egy idő után már szinte nem is próbálkoztunk, csak elvétve. Azt hiszem, ha jól emlékszem futva talán a 3-ik negyed vége felé szereztük meg az első first down-t majd utána szinte azonnal még egyet. Itt majdhogynem ki is merült a sikeresnek nyilvánítható futójáték…

A levegőben 8 ember volt aki felé labda szállt. Ray-Ray és McFairland voltak azok akik 1-1 alkalommal voltak célba véve. Ők azt el is kapták. A többiek, mind a hatan, minimum 1 alkalommal elejtették a labdákat. Sokszor úgy, hogy szinte senki nem zavarta őket. Még csak bravúr sem kellett az elkapáshoz. Biztosan a hideg, ne feledjük -1 fok körül volt a mérkőzés idején Pittsburghben, is közrejátszott a dologban, de ha egy valós éles Ravens jön szembe ez a játék ez a sok drop nem fér bele. 

Tomlin mester is nagyon indulatosan, mérgesen nyilatkozott a találkozó után. 

"It was bad ball by all parties involved," said Tomlin. "Coaches first, players second."

Rettenetesen kevés idő áll rendelkezésre a WSH elleni mérkőzésig. Mindenképpen a fejekben rendbe kell tenni, hogy ez a játék nem elfogadható. 


A védelem annak ellenére, hogy tudott volt RGIII nem a levegőben fog brillirozni egyszerűen mintha elfelejtett volna a futás ellen védekezni. A jól mozgó, futó, QB ellen mintha sosem láttak volna sémákat. Persze Tuitt hiánya biztosan sokat dobott, de a fent idézett üzenete is sztem hozzájárult a sok lecsúszott szereléshez sok elhibázott olvasáshoz. 

Féltünk Bush kiválásakor mi lesz. Ki fog ütközni. Nos Spillane megmutatja hétről hétre, hogy nyugi itt vagyok. Most is volt 6 tackle-je.

Steelers.com

Bush az első 5 meccsén ahol kezdő volt hozott 24 tackle-t Spillane jelenleg 36-nál jár. Ugyebár az éve elején a rotációban és a spec teamben benne volt. Így mondjuk ez kb ugyanaz a szint. Bush tavaly 1 sack 4 leütött passz és 2 INT -et tett be a csapat közös zsákjába. Spillane 1 sack, 2 leütött passz és 1 INT amit vissza is vitt. Szóval nem marad el a teljesítménye olyan drasztikusan. Nyilván vannak pontok amiben Bush vitán felül jobb. Gyorsabb, gyorsabban olvas és hív át. De itt nem gyengültünk a futás ellen olyan nagyon. Mégis, tegnap este picit kacsát játszottunk a közmondásból és nyeltük a futott yardot, mint a víziszárnyas a nokedlit. 129 yardot haladt a Holló sereg a földön, miközben a meccs előtt a csapat 100 környékén volt átlagban az engedett yardokban. Igaz a levegőben még a 100 sem jött nekik össze, de RGIII és a sérülése után a helyére beállt Trace McSorley nem tudott a levegőben valósan maradandót alkotni, nem is igen akartak talán. 


Mindent egybevetve a győzelem megvan. Talán most ez volt a legfontosabb, ezzel nagyjából 99,9%, hogy a PO is meglesz az idei évben. 

Vasárnap a Football Team következik Washingtonból. Az éjjel mutatott játék ott biztosan kevés lesz. 


Természetesen essen szó az áldozatokról is. A mérkőzés igazi vesztese, Steelers oldalról, Bud Dupree aki sajnos ACL szakadást szenvedett egy kvázi non kontakt helyzetben. 

A szezon hátralévő részében már nem láthatjuk és talán Steelers mezben sem többet. 

A beszámolóm egy kerettel fejezem be, a vers amivel kezdtem így záródik.   

 

“S amíg a harcporondra gyász nyom,

és sárba hajlik büszke zászlóm,

és porba omlik mindenem,

én felkiáltok: - Győzelem!”

Top