Underdogként kezdhettük a találkozót Los Angelesben a Rams ellen. Mindez meg is mutatkozott a mérkőzés elején, bár olyan nagy hátrányba nem kerültünk mint amire sokan számtottunk idén a sormint alapján. Tény, hogy lassan- lassabban kezdjük a mérkőzéseket mint ellenfeleink.
Mi és a hazai csapat is próbálkoztunk ugyan, de az első negyed pont nélkül zárult. Köszönhetően Mahernek, a Rams rúgójának, akiről még lesz szó később, és akinek lábában jó pár pont maradt. Szóval az első negyed vége felé egy mezőnygólt hibázott. A második negyedben aztán "nagy meglepetésre" mi szereztünk vezetést egy Boswell FG révén..
Ezt a Rams még ki tudta egyenlíteni, Maher ezúttal nem hibázott. A félidő vége előtt aztán Stafford Atwell-nek adott TD passzával nőtt a hazai csapat előnye. 3-10
Az első félidőben gyenge támadó teljesítmény, nem túl agresszív és sikeres védőmunka jellemezte a csapatot, bízhattunk abban azonban amiben eddig is, hogy a második félidő majd másképp alakul.
A harmadik negyed aztán úgy kezdődött ahogy álmodni mertük. INT szerzett a Steelers, de nem az öreg Peterson, vagy a feltörekvő Porter, esetleg valamelyik S húzta be a labdát, hanem a coverage-be visszalépő TJ Watt. Akinek aztán majdnem TD-re sikerült visszahordania azt. Watt egészen zseniális játékos, sokszor felhoztuk ezt már. Egyszerűen tényleg ösztönös zseni, aki a védelem bármely pontján meg tudná állni a helyét. Austin def koordinátornak is jár a dícséret. Wattra sokszor két-három ember is figyelt, azonban tudtak olyan feladatot találni neki, ahol play-t, playeket tudott csinálni.
Az INT után a momentum hozzánk került. Pickett 1 yardos QB "futásával" (sneakjével) TD-t sikerült szerezni, mellyel előrébb léptünk.
A következő támadásával a Rams igyekezett újra a maga javára fordítani a mérkőzést. 4.22 idő alatt 70 yardot sikerült haladniuk 12 játékból, Henderson aztán a célterületre futott, újra előnybe helyezve a hazai gárdát. A harmadik negyed vége előtt újra növelhette volna előnyét a Rams, azonban Maher újabb FG-t hibázott.
A negyedik negyed pedig abszolút a mi szájízünk szerint alakult. Kétszer is punt-ra tudtuk kényszeríteni a hazaiakat, a védelem nagyon harapott, a Rams pedig egyáltalán nem tűnt úgy mint akik veszélyt tudnának jelenteni. A mi támadó játékunk is a helyére került, Pickett jó labdákat osztogatott, melyeket Johnson és Pickens húztak be. Harris és Warren is futott 1-1 TD-t, a
Pittsburgh pedig megnyerte a találkozót 24-17--re.
Továbbra is igaz, hogy a Steelers olyan "messzire" juthat és olyan sikeres lehet mint amennyire a védelem engedi. A második félidő, de az utolsó negyed egészen biztosan parádés lett. A baj csak az, hogy előtte volt még 3 negyed... Amikor is nem volt a topon a támadó fal, sem Pickett. A védelem hol bealudt, hol próbálkozott.
Amiket érdemes kiemelni:
CB
Peterson vs Porter
Jó ötletnek tűnt Peterson leigazolása, de egyelőre nem igazolódik be. Elnézett playek, folyamatos lemaradás jellemezte. Ellenben Porter egy-egy hibát félretéve nagyon is jól lép be, jól játszik, egyértelműen a veterán fölé nő.
RB
Harris & Warren
Harris a mai mérkőzésen sok mindent mutatott. A mérkőzés első percétől kezdve keményen és sikeresen futott, nagyon aktív volt. Warren hozta amit megszokhattunk tőle, ezúttal kicsiben. Ha a támadó fal mutatna egy kis konzisztenciát, és sikerességet, ezzel a két futóval sokra juthatnánk. Remélhetőleg tényleg sikerült mostmár egy kis életet lehelni a futójátékba. A mai mérkőzésen 3 TD-t szerzett a földön a csapat, a szezonban összesen is ennyit.....
LB - Watt
Egyszerűen nem lehet betelni a magasztalásával. Sacket ugyan nem szerzett, de INT-t igen, ráadásul szinte végig ketten-hárman figyeltek rá. #Defensive player of the year
WR
Pickens & Johnson
Johnson visszatérésével Pickens is nagyobb levegőhöz jutott. Mindkét elkapó remekül játszott, igyekeztek sokan hozzátenni a csapat támadó játékához. Sajnos 1-1 playben elvenni is sikerült büntetések után, remélhetőleg ezeket sikerült kiküszöbölni a jövőben.
STEELERS - RAMS 24 - 17