Győzelem és békesség...éljenek a kacsák

Vasárnap délután a Steelers ismét megmutatta minden arcát, ami idén jellemző a csapatra.

Volt a mérkőzésnek egy szakasza, ahol kevés pozitívum volt és az a kevés is csak a védelemben, de volt olyan szakasz is, ahol alig lehetett ráismerni a támadókra. Ember legyen a talpán, aki tudja, hogy ez a csapat mire képes, de az is igaz, hogy a sok probléma ellenére is közel a rájátszás, ami hatalmas erőt adhat a folytatáshoz.

Pedig előzetesen nem állt jól a szénánk. 30 év után első alkalommal jött a Browns úgy a városba, hogy ők voltak az esélyesek. Két hete ráadásul egy nagyon motivált Browns már elverte a Steelerst, egy elég emlékezetes összecsapáson. Ezúttal még Pouncey eltiltását töltötte, JuJu és Conner pedig Clevelandben sérült meg, így ismét nem tudták vállalni a játékot. Idén persze már hozzászoktunk ehhez: nincs Big Ben, Tuitt, sérült JuJu, Conner, eltíltott Pouncey, úgyhogy az élet nem egyszerű mostanában.

A mérkőzés előtt már napokkal elkezdődött az üzengetés. Különösen a vendégek érezték úgy, hogy tartozásuk van, ezért rendszeresen lehetett látni a „Pittsburgh started it” feliratú pólót, clevelandi játékosokon, vezetőkön. Persze a Steelers játkosok is válaszolgattak, például Free Pouncey feliratokkal. Szerencsére ez a felfokozott hangulat, a pályán már nem volt érezhető.

Annál inkább a Pittsburgh offense tehetetlensége. Így aztán hamar 0-10 állt az eredményjelzőn, az első negyedben pedig összesen úgy 9 yardot tudott megtenni a csapat. Varázsütésre azonban megrázták magukat a srácok és Hodges vezetésével több kockázatot kezdett felvállalni az offense.

https://twitter.com/BlitzVideos/status/1201572752945221632?s=20

Szerencsére partnere is akadt Hodgesnek, különösen Washington, (akit négyszer vett célba a QB, ebből pedig 4 elkapás, 111 yard és 1 TD jött össze) és Snell (3,9-es átlag 16futás 1TD) futásait lehetett kiemelni. De összességében az OL is hozta a tudását. A Browns egész mérkőzésen egy alkalommal tudta sackelni Hodgest, azt is még az elején egy kis rookie hiba miatt. Érdekesség, hogy Finney remekül pótolta Pounceyt, egyébként, ha kezd B.J. 11-1 a Steelers recordja.

Ami pedig a védelmet illeti: lassan elfogynak a jelzők, amiket az egységre lehet használni. Ez volt a 4. mérkőzés idén, ahol legalább 5 sacket szerzett a csapat. 30 labdaszerzés a 2. legtöbb a ligában. OBJ-t szinte leradírozták a pályáról a védők és Mayfield számára is túl mély volt a víz. Az irányítót 5 alkalommal sackelték. Ebből Dupree 1,5-et vállalt, ráadásul az egyikből labdaszerzés is lett. 6 TFL is összejött a sackek mellé, 5 leütött labda és egy int Hadentől. Soha rosszabbat.

Wattról egyébként érdemes külön szót ejteni. Ismét szerzett egy sacket, de a játéka azon kívül is elképesztő. 2,19 mp alatt odaért Mayfieldhez, akinek egész mérkőzésen nem hagyott nyugalmat.

https://twitter.com/Alex_Kozora/status/1201894385543237635?s=20

Végül egy kis aprócska adalék az öltözőből. Sokszor esünk abba a hibába, hogy elhamarkodottan Mike Tomlin főedzőt tesszük felelőssé egy-egy gyengébb játéknap után. Haden nyilatkozott a napokban róla és úgy tűnik a játékosok előtt óriási tiszteletnek örvend. Talán a hasonló mondataiért:

„He always says he doesn’t have backup players, he has starters in waiting, and I really feel like he feels that way. When he bumps guys up, he expects them to produce the same way the other guys did. They’re just held to a high standard on this team”

Akkor most hivatalosan őt is illeti a dicséret, ez után a teljesítmény után.

Top