Győzelem Big Ben utolsó hazai mérkőzésén

Bár ma hajnalban a Steelers még a rájátszásért küzdött, a mérkőzés előtt 4% eséllyel, ez az este valójában Ben Roethlisbergerről (és John Madden emlékéről) szólt. A rövidesen Hall of Fame irányítót nem állították megoldhatatlan helyzet elé a mérkőzésen, de azt hiszem a Heinz Field közönsége előtti megjelenése, elég sok érzelmes pillanatot okozott neki. A mérkőzés előtt még könnycseppeket is láthattak a figyelmesek.

Nem szeretném sokáig húzni a témát, hogy mit jelent a legendás 7-es Pittsburgh-nek, de nyilván sokat fogunk még írni erről a közeli-, és távoli jövőben.

Ezúttal azonban más érdekes témákat is boncolgassunk.

Nehéz és a szokásos lassú kezdés után végre sikerült TD-t szerezni az első félidőben. Ebben sokat segített (meggyőződésem), hogy a cserecenter J.C. Hassenauer kezdett centerben az újonc Green helyett és magasan jobb teljesítményt nyújtott. Így nem csoda, hogy az egész támadófal javult, aminek köszönhetően a futójáték stabil maradt, ritkán tudták már a LoS mögött megütni Harris-t. 

Ha már Harris....az újonc RB legjobb mérkőzését játszotta NFL-es pályafutása során. 188 yardot szerzett a földön, amivel nemcsak megdöntötte Franco Harris szezoncsúcsát, de Bem Morris, 1994-es rekordját is átadta a múltnak, ahol újoncként Morris 146 yardot nyergalt labdával a kezében, egy mérkőzésen. Tegnapi 188 yardjából 181-et kontakt után hozott össze, ami egészen példátlan. Idén a legtöbb futott yard egy mérkőzésen pont a Steelers ellen volt (Cook 205), a harmadik pedig a Colts játékosa Jonathan Taylor (185).

Összesen 190 yardot futott a Steelers és ilyenre már négy éve nem volt példa.

Ami viszont a passzjátékot illeti, ugyan nem kellettek a szép számok, de azért maradt némi hiányérzetünk. Big Ben 123 yardot passzolt 46!!! kísérletből. Ilyen kevés yard, ennyi kísérletből még soha, senkinek nem jött össze (egy újabb Big Ben rekord, ha nem is feltétlen pozitív). Legközelebb ehhez a "sikerhez" Bruce Gradkowsky volt, aki a Steelers csereirányítójaként még 2006-ban 45 kísérletből 150 yardot szerzett. Ilyen sok kísérletből Ben még nem dobott kevesebbet 262 yardnál. Ezt most jelentősen alulvállalta. 

 

De beszéljünk a védelemről is, ott azért bőven találhatunk nagyszerű teljesítményt.

TJ Watt még sosem szerzett 4 sacket, sőt 2001 (Joey Porter) óta az egyetlen Steeler akinek ilyen mérkőzése volt.Watt 1 sackre van a 22,5-es rekordtól, ami ráadásul némileg furcsa körülmények között jött össze. Amikor már csak 1 sack kellett, Brett Favre hagyta magát sackelni, így kissé furcsa ez a rekord. Ráadásul  Michael Strahan 16 mérkőzésen szerezte a sackeket, Watt csak 14 mérkőzést játszott eddig, ráadásul két mérkőzésen csak félidőket a sérülések miatt. 

Ki kell emelni Cameron Heywardot is, akinek már 9 sack-je van. Elképesztő belső védfalemberként, valamint Witherspoon is megszerezte 3. interception-jét. Ezzel úgy vezeti a csapatot ebben a kategóriában, hogy ez mindössze a 7. mérkőzése a Steelersben és csak sérülések és formahanyatlások miatt került be a csapatba, miután egy 5. körért megjött a 49ers-től.

Alex Highsmith első két sack-es mérkőzése volt, a Steelersnek összességében pedig az 52. sack-je idén. Sorban az 5. olyan év volt, ahol a védelem elérte az 50 yardos álomhatárt. Egy mérkőzésen legtöbb sack ezúttal nem dőlt meg, mert még 2001-ben a Bucs ellen összejött 10 sack is a Steelersnek.

Szép győzelem volt ez, ami azt is jelenti, hogy Ben Roethlisberger úgy vonul vissza, hogy sosem volt vesztes szezonja, ahogyan Mike Tomlin főedzőnek sem.

Egy mérkőzés van hátra a Ravens ellen, ahol Lamar Jackson visszatér. Ha győzünk, még kell a Jaguars győzelme is a Colts ellen, illetve az, hogy a Raiders és a Chargers ne játszanak döntetlent.

Ha nem sikerül, idén nem lesz PO, ami azért a teljesítményünk miatt nem váratlan. Ha sikerül az maga a csoda lenne.

Top