Elképzelés nélküli vereség

Steelers 6
Texans 30

Fire Canada és hasonlók... 

Már az első pillanattól kezdve tisztán látszott, hogy a Texans a mai mérkőzésen sokkal jobban akarta a győzelmet. Volt elképzelésük arról hogyan is szeretnének nyerni. Ezt elég jól kivitelezték, és sikerült is nagyjából a játék minden elemében felülmúlni bennünket. Valaki ezen még meglepődik? 

Eddig is csak úgy tudtunk meccseket nyerni, hogy a DEF nagyot megy, az OFF meg majd csak összekapar egy minimumot, ami így aztán elég egy kínkeserves győzelemhez. Na, ma egyik sem történt meg.

A Texans a második vonalas O-linejával is simán dominálta a védelmünket, nagyjából annyi sacket sikerült szereznie az egész csapatnak mint nekem, vagy bárkinek. Az volt az ember érzése, hogy szinte abból a játékból csinálnak first down-t amiből csak akarnak, néha annyira simán tudtak haladni, annyira ült egy-egy játék. Látszik, hogy volt elképzelés. Látszik, hogy nem akarták újonc irányítójukat CJ Stroud-ot odadobni a Steelers védelemnek azáltal, hogy sokáig tartja a labdát. Eszük ágában sem volt. Kitaláltak egy koncepciót, amit aztán, ahogy Demeco Ryans főedzőjük is mondta, kiválóan végrehajtottak. Ennyi a titok nyitja. Mondjuk ha nincs koncepció, úgy nehéz.

Ezen a napon a védelmünkben sem volt, kilátástalan volt a brigád, a faltól kezdve a szélső LB-ig, a secondary-ról már ne is beszéljünk, Wallace és Peterson kezet foghatnak, a hasonlóan rossz teljesítményük láttán.

Támadó oldalon elképzelés néküli játék, sokadszorra... Érthetetlen hívások, és pocsék kivitelezés egy-egy üdítő playen kívül. Az első félidőben 53 - 271 volt a yardok aránya, nem nekünk.. Az eredmény pedig 0 - 16. Az első 5 drive-ból 2 punttal, 2 three and out-tal, 1 pedig INT-el zárult. Parádés teljesítmény. 4 first down-t sikerült összekaparnunk a Texans 15-vel szemben... Egyedül Harris dicsérhető, aki némelyik playben üde színfolt tudott lenni ezen a szürke estén.

Nagyon rossz volt nézni a támadásainkat. Amikor aztán pedig egyszer neki mentünk 4 & 1-re, akkor jött a Shotgun felállás, több elkapó célponttal, és egy benyelt sack-kel ahol Pickett ráadásul meg is sérült... Igazán örömteli, hogy a jó Matt Canada ilyen kiváló játékokat képest felrajzolni a táblára, az pedig tovább lelkesítheti az embert, hogy látja milyen remek kivitelezésben valósítják meg ennek a legendásan kiváló elmének az elképzeléseit. 

A Texans védelme aztán a mérkőzés végén még egy trükkös játékot is lenyeletett velünk, csak, hogy teljes legyen a mérkőzés végi csalódottság, és letargia.

Pickett sérülése ha minden igaz nem súlyos, bár jövő héten valószínűleg Trubisky játszik majd a Ravens ellen. (aztán pedig bye week)

A mérkőzésen a "jobbak", de még így sem jók közé tartozott Harris, Roberts és ennyi...

Édes kevés.

Jövő héten ugyanitt, ugyanígy ?

Top