Éljenek a playoff remények...

… de vajon jó ez nekünk?

A 10. héten a Los Angeles Rams gárdáját láttuk vendégül a Heinz Fielden. Rosszabbul nem is indulhatott volna a találkozó, hiszen Pouncey elrontott snapja után a vendég csapatból Dante Fowler Jr szerezte meg a labdát, amit vissza is vitt az endzone-ba. Ezek után mindkét oldalon puntba torkolltak a támadások, majd hála egy Jalen Ramsey DPI-nek jöhettünk előre támadásban, aminek a végén nagyszerű elkapással TD-t szerzett James Washington. Szerencsénkre elsőre TD-t ítéltek a bírók, mivel nem lennék biztos benne, ha a nem adják meg a térde miatt, akkor a döntés valóban stands helyett TD lett volna.

A második játékrész elején a kiválóan játszó Washington hiába iramodott meg szépen, kiütötték a kezéből a labdát, amit a Rams játékosai szedtek össze. A mai napra ez már a 2. turnoverünk volt.

2:15 maradt a második negyedből, amikor is Hargravenek sikerült úgy megütnie Goff kezét, hogy a labda kiessen az irányító kezéből. A Fumble-t Minkah Fitzpatrick gyűjtötte be, és rohant vissza az endzone-ba. A pályán hozott döntés itt is TD volt, amit visszanézés után úgy hagytak. Nagyon kétesélyes volt ez a döntés is, hiszen akár vissza is fújhatták volna a játékvezetők. Innen is köszönjük szépen nekik!

Tartogatott izgalmakat még az első félidő, Zuerlein field goal-ja miatt izgulhattunk, viszont ő kihagyta a lehetőséget.

A második félidőt a Rams kezdte, majd rögtön Joe Haden le is szedte Goff passzát. Ismét puntokkal operáltak a csapatok, hiszen a támadó oldalon egyik csapat sem működött fényesen.
A los angelesi csapat megpróbálkozott egy fake punttal is, amit Trey Edmunds nagyon könnyen szedett le. Hiába volt a kiváló field pozíció, elkótyavetyélték a srácok, és ismét puntolhattunk. A Rams közelebb jött egy field goal-lal, majd a hála a nagyon gyenge field pozíciónak és förtelmes play hívásnak, Aaron Donald szerzett egy safety-t.

A végén még egy jó támadást vezetett a Steelers O (mai napon a másodikat), viszont itt is csak egy field goalt sikerült szerezni, amivel be is állt a végeredmény:  17-12.

Ennyit arról, hogy mi is történt. Amit viszont én láttam ezeken felül: Aaron Donald egy állat. A liga legjott RG-ját többször megégette, egyszerűen nem lehetett tartani. Rajta kívül viszont nagyon indiszponált volt mind támadó- mind védő oldalon a los angelesi csapat. Az offense-üket még meg is értem, kiválóan játszott a Steelers D, öröm volt nézni, ahogy folyamatos volt a nyomás, és a DB-k védekezése is nagyszerű volt. Offense oldalon nem lehetünk ennyire boldogak. Az jó hír, hogy működik a kapcsolat Rudolph és Washington között, és érzésre egyre pontosabb Mason. Viszont itt kb. meg is állt a tudomány. Az OC abszolút nem segíti és érzésem szerint nem tesz azért, hogy jobban működjön Rudival a támadógépezet. Értelmetlen playhívások, rossz time management.  

A futás nem működött, ezen nem kell csodálkozni, kiváló védőfalemberek voltak a túloldalon, ezen Conner sem tudott volna segíteni. A meccs végén, hogy elégessük az időkérésüket, három futást hívtunk, viszont így adtunk egy esélyt az ellennek, hogy megfordítsák a meccset. Ezzel nem értek egyet, egy NORMÁLIS passzjátékot be lehetett volna hívni.

Amit meg kell említeni, hogy Minkah ismét kiválóan játszott. Úgy érzem, rászolgált arra, hogy egy első kört áldozzunk érte. Ő lehetett talán a hiányzó láncszem ebből a védelemből.

A következő három meccs sorban : Browns, Bengals, Browns. Ha ezek megvannak ismét elkerüljük a negatív szezont. Nem szeretnék playoffról beszélni, mert az O-nak jelenleg nincs ott a helye, viszont ennek a defense-nek nagyon is ott lenne. Rudi ha így javít a pontosságán minden héten, ahogy látjuk, és az OC végre valahára gondolkodna az agyával, ha már van neki, akkor szépen csendben elkezdhetünk álmodozni. De tényleg csak csendben, mert ennek a csapatnak tényleg idő kell ahhoz, hogy a nagyvadakat elkapják.

Azonban mint tudjuk, a védelmek nyerik a bajnokságot.

Top