Baltimore a kezdet és a vég

Ben, mint azt nemrég megírtuk a Baltimore ellen játszotta 18 éve az első találkozóját és 96% eséllyel ellenük is fejezi be.  
Nyilván van még esély a PO-ba jutásra, de ez a találkozó nagy valószínűséggel, bár a győzelem mindig cél, nem a PO álmokról és a bejutásról fog szólni.  

Suggs a valamikori nagy ellenfél már kijelentette, hogy ott lesz és elbúcsúztatja Bent.

  
Azért persze foglalkozzunk a találkozóval is.  
A már már megszokott, kórház a város szélén “sorozat” folytatódik. Számos játékos a hazai és a vendégoldalon is maródi lesz vasárnap.  
Sokan Covid miatt, sokan más sérülésekkel bajlódva nem vállalják a játékot.  
A Ravens az utóbbi mérkőzéseken rendre kezdő Huntley-val a center mögött fog felállni. Lamar Jackson nem tudta vállalni a játékot, bár a héten már edzett.  


A Steelers oldalán Dionte Jonhson és Haden játéka volt kérdéses az igazán éles keretből, de Őket aktiváltuk a Covid listáról így játékra jelentkeznek. Azonban Washington hiányozni fog, ez biztos.  
A kérdés a lyukas secondary okán az lesz, hogy a labdától egyébként gyorsan szabaduló Huntley-t tudjuk-e siettetni. Azért is fontos lenne, mert mint mindenki tudja TJ Watt-nak 1 sack kell a rekordbeállításhoz és ha másért nem ezért sokat kellene dolgozni. A már 3 év óta várt év védője címet azzal a rekorddal szinte biztosan nem lehetne elvenni tőle. 
Ben a múlt héten ismét egy rekordot állított be, igaz negatívat. Ilyen sok passzkísérletből, ilyen kevés yardot még soha senki nem hozott össze a liga történetében. Reméljük nem próbálja ezt is megdönteni. Egy erősen futásorientált plannel, ismét sokat segíthetünk Harrisnak, hogy előrébb lépjen a csapaton belüli ranglistán az 1 szezonban megszerzett futott yardok tekintetében.  
A vendéglátók védelme akár jó partner is lehet ehhez. A center csere a múlt héten egy magasabb szintre emelte a falat. Ez akár folytatódhat a héten is, hiszen úgy tűnik más játékosok visszakerülnek a rotációba, kezdőbe.   

Az új edző már most megmutathatja, hogy miért érdemelné meg jövőre akár teljes állásban az O line edzői szerepet. 

Közben eldőlt a meccsen Butler edző nem lesz jelen, és Tomlin illetve Austin edzők hívják majd a playeket. 

A kulcsok:

  • Minél többször játékba hozni Dionte Jonhsont. A Ravens védelme a legutolsó találkozón is számos alkalommal megégett Dionte ellen. Azóta a betegségek és a sérülések miatt még tovább gyengültek. Amennyiben Ben ezeket az útvonalakat jól olvassa és dobja meg akkor Jonhsonnak nagy estéje lehet. 
  • Korlátozni Andrewst. A kiváló TE vezeti az elkapásokban (99) és a yardokban is a hazaiak releváns statisztikáit. 9 TD-t is összeszedett idén. Legutóbb 50 yardon sikerült tartani. Amennyiben ez most is sikerülne fontos lépés lenne a győzelem felé
  • Huntley kordában tartása. A fiatal irányító nem annyira gyors és robbanékony mint az elsőszámú játékmester, azonban képes lehet lábon nagy játékokra, 200 yard felett futott már az idén. Mindenképpen fontos lenne őt a zsebben tartani és ott hibákra kényszeríteni. 
  • TJ Watt. Ő egy személyben lehet a védekezés egyik kulcsa. Amennyiben a vele szemben felálló RT, Patrick Mekari, nem fog ki eszement nagy napot akkor Watt ismét brillirozhat. Az idei csatájukkor 3,5 sacket jegyzett Tj. Amint fentebb említettem ez már nagyon nagy rekorddöntés lenne. 
  • A harmadik kísérletek. Idén a Steelers talán a liga, de lehet a világ összes ligáját nézve is a legsiralmasabb a harmadik kísérleteknél. főleg, ha a 6 vagy több yardos. Ezzel kellene valamit kezdeni, mert biztosan nem egy alkalommal leszünk kénytelenek ilyen helyzetből játékot indítani. 

 

Lássuk hát a biztosan hiányzókat:

Steelers:

WR James Washington out (Covid)

T Dan Moore (ankle) questionable.

Ravens:

QB Lamar Jackson (ankle) out f

CB Anthony Averett (ribs, chest) out

LB Odafe Oweh (foot) doubtful.

G Ben Cleveland (head),doubtful.

WR Devin Duvernay (ankle, knee), doubtful.

G Ben Powers (foot)  questionable 

 

A Madhouse-ban egy szezonbúcsúztató hatalmas közös meccsnézésre várunk mindenkit 18.30-tól. 

Top