Ismét furcsa időpontban, szombat éjjel játszik a Steelers utolsó az alapszakasz mérkőzését, ahol a vendég a Cincinatti Bengals lesz.
Idén már egyszer, ráadásul idegenben sikerült megverni a Bengalst, igaz azóta már annyi vereségünk volt, hogy időbe telik felidézni a 44-38-as győzelmet.
Wilson 414 yardot passzolt és remekül játszott, amit azóta sem láttunk tőle. A védelem viszont nem muzsikált túl jól, és bár ekkor csak a garbage time-ban kaptunk sok pontot, de ez sajnos azóta is tart, leszámítva a Browns elleni győzelmet, ahol sikerült az ellenfelet 14 ponton tartani.
Most ez a mérkőzés az utolsó szalmaszál a Bengals-nak, így nem egyszerűen a rájátszás 5. helye és a Houstonba utazás lehet a cél ezen a mérkőzésen, hanem egy nagy rivális kiütése is a playoff harcból.
Tehát ha nyerünk és a papírformának megfelelően a Ravens is a takaréklángon égő Browns ellen, akkor Houstonba utazunk az első fordulóban, a Bengals pedig lemarad a rájátszásról. Ha kikapunk és legalább döntetlent csinál a Chargers, akkor a Ravens lesz az ellenfél az első fordulóban. Ha pedig a Bengals nyer, akkor még akár ők is bejuthatnak az utolsó helyen, mi ebben az esetben is a Ravenshez látogatnánk.
Bár igazából már csak az a kérdés hova utazunk az első fordulóban, azért nem lenne mindegy, hogy egy szörnyű 4 vereséges sorozatból érkezünk a PO-ba, vagy esetleg sikerül legyőzni egy kiváló csapatot.
Burrow-Chase duó a liga legjobbja jelen pillanatban, Higgins-el kiegészülve pedig megtáltosodtak a Steelers elleni vereség után.
Ami a sérülteket illeti, az elmúlt időszakhoz képest mindenképp üdvözítő, hogy csak Donte Jackson kérdéses a héten. Persze Roman Wilson, Cole Holcomb és Logan Lee, akik IR-en voltak, még nem tértek vissza a csapatba, továbbra is IR-en vannak, de legalább edzésbe kerültek.
A Bengalsnál a RB Chase Brown játéka kérdéses. Bár nagyon fontos láncszem, egész héten nem tudott edzeni. Tee Higgins limitált volt a héten, ő is kérdéses, valamint az OT Mims és a az egyik kezdő Cam Taylor-Britt is. Sam Hubbard az egyetlen, aki biztosan nem tudja vállalni a játékot.
Amennyiben esetleg Mims nem tudja vállalni Wattnak nagy meccse lehet és ez nagyban segítheti egy esetleges újabb DPoY címhez. A fogadóirodák szerint így is az egyik favorit, pedig nem igazán volt idén ő sem kiemelkedő.
Ismét készülhetünk egy Porter-Chase csatára is, bár az utóbbi hetekben a Bengals klasszisa tarthatatlannak tűnt, azért a legutóbbi mérkőzésen csak 86 yardot tudott szerezni ellenünk, 6 elkapásból, amiből a leghosszabb már a mérkőzés végén volt.
Ha Pickens 100 yard felett kap el, akkor karrierje második 1000 yardos szezonját is elérheti, ráadásul 3 mérkőzést ki is kellett hagynia idén.