Az első előszezon összecsapáson túl

Hosszú, hosszú évek óta Stelers szurkoló nem várta ennyire az előszezont, mint idén. 

Azt hiszem a helyzetet nem kell részletezni. A biztos bástya a csapat tündöklő vezére Ben ellovagolt a naplementébe és már próbálják rászabni az aranyzakót. Egyszer mindennek végeszakad. 

A kezdő irányító posztért 3 fiatalember szállt versenybe az edzőtáborban. Közülük a legrutinosabb Mitch Trubinsky, aki a legmagassabban is kiválasztott egyben. Rudyt ismerjük évek óta. Aztán itt van még Pittsburgh város csillaga Kenny Picket aki itt nőtt fel, ide járt egyetemre. A stadion volt a második otthona az elmúlt években már. Akit az első körben a 20-ik helyen választott a csapat. 

 

Azt gondolom sokan sokhelyen leírtak ezt azt. 

Az igazi kérdés nem az, hogy ki fog szeptemberben a center mögött állni, ha nem lesz sérülés. Trubinsky egyenlőre tapasztalatban és NFL tudásban mindkét játékos felett áll. Ezt azért láttuk is tőle. Sokkal veszélyesebb fegyver. Mobilis gyorsan olvas, a vetélytársakhoz képest, és jól is dobja meg a labdákat. A kérdés, hogy a második és harmadik helyen milyen sorrend fog kialakulni. Picket megmutatta, hogy bizony már most van azon a szinten mint Mason Rudolf. Sőt. Bár ne vegyük el Ruditól, hogy voltak szép passzai, mint például a nyitóképen Pckensnek a sarokba. De mellette azok a hibák, amik miatt eddig sem számított kezdőnek, nem tűntek el. A belső óra nem fejlődött ki, nem is fog, mert az nem ilyen majd egyszer jön és tanulom dolog. Nem lát elég szélesen periférikusan. Rossz döntéseket hoz. 

Nem lepődnék meg, ha elcserélnénk. Úgy lenne haszna a csapatra nézve. Jelenleg túl drága egy harmadik számú irányítónak. 

Mert bizony az én szubjektív rangsoromban Kenny már előre is lépett. 

Az a támogatás amit az egész találkozón kapott a hazai szurkolóktól egészen elképesztő volt. A fősulis csapata kint volt és egy emberként támogatták volt irányítójukat. Azt gondolom ez az amikor a legtöbben a nyomás alatt egészen egyszerűen megroppannak. De nem Kenny. Nyugodt volt. Higgadt. Persze voltak hibái, de egy tökletes drive-al kezdeni TD-vel és egy sima 2 pontossal azt hiszem impresszív teljesítmény. Ennek ellenére én még nem érzem készen a teljes "munkaidős" NFL irányítói szerepre. Ezért idén esetleg 1-1 minden mindegy (W vagy L ) meccsen bedobnám pár snapre, hogy picit érezze milyen az igazi legjobbak ellen. 

Merthogy nálunk is voltak hiányzók, de persze a másik oldal sem a teljes első csapatával állt ki. 

A WR és az RB fronton nagyon komoly harc van azért ki maradhasson és ki öltözhessen majd egyáltalán a meccsekre. Ez pedig nagyon sokat hoz majd a szezonban. 

A védelem gyakorlatilag a teljes kezdőt kihagyta. 1-2 játékost leszámítva. Nem is kaptunk tőlük igazi parádét. Volt pár jó megmozdulás, de igazán nagy dolgok csak elvétve. Ez a meccsen belüli rotáció miatt bajos lesz. A kezdőknek időnként pihenni kell. Így ha nincs mögöttük minőség akkor az csúnyán elviheti a találkozókat.

Összességében azért nem volt ez rossz teljesítmény. Élvezetes és gyors játékok mentek. Láthatjuk végre mit jelent a Canada O, mert azért azonnal sokszínűbb lett a támadójáték, hogy nincs limitálva az irányító. 

 

Sok van még hátra, bár időben nem sok az, az első igazi összecsapásig, de jó útnak tűnik jelenleg amerre halad a szekér. 

 

Top