Nem sikerült meglepni a Bengalst, akik az életükért , rájátszás, hajtottak. Az élet fintora, hogy így sem lett meg nekik, mert mások eredményei is kellettek és az nem jött úgy ahogyan nekik jó lett volna.
A mérkőzés a két egység teljesen ellentétes teljestményét hozta.
A támadó szekció szinte alig tudott haladni, teljesen fogalmatlan hívások, vagy végrehajtások, az egyébként, ligaszinten, nem túl acélos Bengals D mintha előre tudta volna mikor mi következik. Mondjuk én a fotelemben is bemondtam néha a játékot előre, így nem volt nehéz a nálam milliószor jobban értőknek ezt olvasni és reagálni rá.
A védelem a hibái ellenére egészen jól állt a lábán, 19 ponton tudta tartani a liga egyik lgolajozottabb támadóegységét. Sőt a legvégén, ha picit élesebbek vagyunk akár még a győzelemért is rúghatott volna Boswell.
Az alapszakasz véga nagyon nem úgy sikerült, ahogyan gondoltuk. Bár azt előre tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Abban azért reménykedtünk, hogy nem négy zakóval megyünk be a PO-ba.
Ezzel a vereséggel végleg eldőlt, hogy a hatodik kiemeltként Baltimore-ba utazhatunk a Wild Card körbe.
Szombatról vasárnapra virradóra hajnali 2 órai kezdéssel rúgják el a disznóbőrt a Maryland-i kikötővárosban.