A párducokhoz látogatunk

Az NFL 15. fordulójában Carolina-ba utaztunk, és a Panthers ellen lépünk pályára délután, magyar idő szerint pedig 19:00-kor kezdődik majd a mérkőzés. Sok mindenben hasonlít látszólag a két csapat, azonban mégis nagy különbségek vannak köztük. Mind a ketten 5-8-as mérleggel állnak a csoportjukban, azonban míg a Steelers közel esélytelen a rájátszásba jutásra, addig a Carolina még versenyben van a csoport elsőségért, és az azzal járó automatikus post season részvételért.

Ahogy látható, a Panthers a Bucs-szal és a Falcons-szal van versenyben, de lássuk be óriási meglepetés lenne ha nem Brady-ék, hanem a mondjuk Darnold vezette Carolina nyerné meg a csoportját.

Itt el is érkeztünk az egyik sarkalatos témához, és talán különbséghez is a két csapat összevetésében. Év elején a Panthers megszerezte Baker Mayfield-et, hogy aztán még szezon közben megváljon tőle... (Mayfield időközben már a Ramsben dobálgat) Így maradt a csapat Sam Darnolddal és PJ Walkerral. A két névből immáron jól tudjuk, hogy nem lesz elit irányító. 

Christian McCaffrey is a csere sorsára jutott, ő a 49ers csapatát erősíti a továbbiakban. Futó poszton D'onta Foreman viszi a stafétát, Chubba Hubbard a párja.

Hatékonyságban inkább a futás felé húznak, összességében 13. a csapat, passzokat tekintve csupán 30. Amit a Steelerst illeti, futásban 21, passzban 24, összességében így kicsit jobban állunk mint a Carolina. A védelmeket megnézve 13 kontra 20 a helyezések száma, sajnos nem a mi javunkra.

Kulcs lehet a mérkőzésen, hogy mennyire tudjuk fogni a futást (míg ők a passzokat?).

A Panthers oldalán Brandon Smith OLB biztosan kihagyja a mérkőzést, míg kérdőjeles besorolást kapott Woods S, Shenault WR és Moore WR.

Visszatérve az irányítókhoz, Pittsburghben legalább még meg van a friss és lelkes hit, miszerint Kenny majd kinövi magát, elvégre ez még csak az első éve. Ennek ellenére ezen a mérkőzésen nem ő fog kezdeni, immáron sokadik alkalommal szedett össze agyrázkódást egy nérkőzésen - ezúttal a Ravens ellen - és kénytelen kihagyni a találkozót. 

A héten Diontae Johnson nyilatkozta, hogy legszívesebben Mason Rudolphot látná a poszton. Ez a bizonytalanság elkapó-csapat-irányító körben eléggé szerencsétlen helyzet. Ezt véleményem szerint tisztába kell majd tenni, ha nem is év közben (de egyébként miért is nem kezelik ezt az edzők?), de év után feltétlenül. Trubisky-ben nem nagyon van meg a bizalom, ennek ellenére ő fog kezdeni, kíváncsian várhatjuk milyen teljesítménnyel rukkol ki.

Amennyiben jobban fogunk passzolni mint Darnold, ez esetben ebből profitálhat majd Pickens, Johnson, Freiermuth vagy éppen Sims. Reméljük ezúttal nem a 3 INT-s arcát mutatja majd be Mitch.

A futójáték remeklésére és az óra kontrollálására nagy szükség lesz. Mindkét védelem képes arra, hogy ezt a találkozót szorosan tartsa, és amennyiben mi vagyunk elöl, nem mindegy milyen hosszan tartanak majd a támadásaink.

Persze ez csak akkor valósulhat meg, ha találunk megoldást a futás levédekezésére. Kíváncsian várom ezúttal hogyan fogunk teljesíteni ebben a szegmensben.

Top