A célegyenesben

A csapat és ezzel a liga is befordult az alapszakasz célegyenesébe. Itt a határon billegő csapatoktól 1-1 hiba akár a rájátszásba is kerülhet. Vasárnap éjjel pont egy ilyen hiba lehetőségét kellene kizárni. Oakland-be szintén nem nyerni jártunk, a legutolsó győzelmünk ezen a pályán 1995-ben arattuk amikor is Ben 13 éves volt, na de az a hibrid pálya v amelyen egyszerre baseball és NFL meccseket is játszanak azért pár Steelers sikert is látott. A Fekete lyuk a teljesen fanatikus és magukból kivetkőző szurkolókról is híres. A nézők olyan extravagáns jelmezekben látogatnak ki a mérkőzésekre amely a Water World vagy a Mad Max filmekben is vezető jelmez lenne.  Természetesen a találkozót nem ez fogja eldönteni az egyik vagy a másik fél javára. Lássuk hát mik lehetnek azok a sarokpontok amelyek az egyik vagy a másik fél győzelméhez vezethetnek.  A valaha szebb napokat látott Fosztogatók egyértelműen a liga második feléhez tartoznak. Az idei szezonban ezidáig 2 győzelmet sikerült szerezniük 10 vereség mellett. Vagyis idén sem a feltámadásról szól az év. Már csak azért sem mert a szezon elején a kommentátori állásból visszatért vezetőedzőjük, Jon Gruden, egészen sajátos módon hajtja végre a csapat átalakítását. Gyakorlatilag a liga rajtja előtt, vagy az évad elején már megszabadult minden valamirevaló játékostól. Kijelentette, hogy a saját igazolások és draftok fogják a jövő csapatát alkotni és úgy szeretne SB-t nyerni. Ennél fogva a játékosok morálja is sejthető. Az eredmény és a mutatott játék valahol a bányászbéka hátsó fele és a talpán lévő kelés közt van.  A Steelers csapata mint egyértelmű esélyes, az AFC North éllovasa érkezik meg a napfényes Californiába. Azonban egy kisebb hullámvölgy van, mert 2 mérkőzést buktunk el egymás után. A játék maga nem volt teljesen kilátástalan, azonban számos hiba és a szerencse nem megfelelő alakulása oda vezetett, hogy Denverből is vereséggel és lógó orral távoztunk, míg a liga egyik legjobb csapata a Heinz Fielden tudott győzedelmeskedni.  A mérkőzés kulcsa TJ Watt párharca lesz a hazaiak falának jobb oldalán felálló rookie Brandon Parker-el szemben aki a pff szerint a liga 75. "legjobb" tackle-je. Vagyis valahol a lista leges legvégén van. Watt ugyebár 10,5 sack-el és a folyamatos nyomásokkal a front seven legveszélyesebb fegyvere lehet. Carrt idén 38 alkalommal vitték az ellenfél játékosai a földre mielőtt a labdát elengedte volna. A Pittsburghi védelem ezen statisztikában 41 egységgel vezeti a ligát. Vagyis abban biztosak lehetünk, hogy a hazaiak irányítója nem éppen a nyugodt percek és másodpercek tulajdonos lesz vasárnap este.  Azt azonban mindenképpen említsük meg, hogy Derek Carr az elmúlt 7 találkozóján nem adta el a labdát, ez a leghosszabb sorozat karrierjében.  A vendéglátók tehát a támadó oldalon nem bízhatnak abban, hogy az elkapóiknak lesz lehetőségük a hosszú útvonalakra és az elszakadásra,  mert az egész idényben remekül dolgozó D line és a remek sémák, biztosan komoly zavarokat keltenek majd.  Azonban a futásaikban lehet élet, bár a fal azokat nem tudja olyan elit módon támogatni, mint a Steelers extraklasszis O line-ja. Azért a folyamatos rotáció és a két RB változó útvonalai kelthetnek némi zavart. Doug Martin folyamatosan a pálya közepét támadja és ott próbál igazi erőfutóként yardokat nyerni addig a váltótársa Jalen Richard szívesen vág ki a szélekre és ott igyekszik a lehető legjobb pozícióba vezérelni csapatát. A valaha szebb napokat is megélő WR Jordy Nelson lehet Carr egyik célpontja Cook mellett. Azonban ha az előbb a széleken való futásokról beszéltem Richardról, akkor meg kell említeni, hogy a futó jó érzékkel kap el és a házi yardversenyben bizony Jared Cook mögött a második. Tehát Carr bízik is benne. Vagyis amikor Ő áll a backfieldre bizony folyamatosan figyelni kell a passz opciót is.  Nyilván a mérkőzés folyamán a hazai csapat a futójátékukat szeretné majd lenyomni a torkunkon, de a mi védelmünknek az elejétől kezdve limitálni kell a földön haladást és Carr kezébe illetve az elkapói kezeibe kell helyeznünk a találkozót.  A Fosztogatók védelme már koránt sem büszkélkedhet bármilyen statisztikával, nem is véletlen a 2 győzelem. Gyakorlatilag mindenki át tudott futni rajtuk, így talán a sérült Conner hiánya sem fog annyira meglátszani, közel 160 yardot engednek átlagban az ellenfeleknek, és 30 pont felett kapnak.  A Steelers csapatában mint említettem Conner játékára biztosan nem számíthatunk, rajta kívül Gilbert is egészen biztosan kihagy egy újabb találkozót.  Ben amennyiben nem csinál komoly butaságokat le kell tudja hozni a találkozót egy igen komoly statisztikával. Az ellenfél védelme szinte nem tud odaérni az irányítókra, ilyen fal mögött eddig a jobb védelmek is szenvedtek ezzel. Brown, JuJu és a többiek igen komoly esélyt kapnak ezzel, hogy el tudjanak szakadni és az útvonalak pontos megfutása után komoly játékokat mutassanak be.  A kezdő RB Samuels lehet, megvan az esélye, hogy egy igen jó mérkőzést játszik. Láttuk tőle, hogy amikor tehermentesíteni kellett akkor is szépen mozgott a fal mögött és jól oldotta meg a futásokat. Most azonban komolyabb szerep hárul majd rá. Azonban én bízom a futóban, mert minden képessége adott, hogy egy ilyen fal mögött magas minőségű támogatást adjon a mérkőzés uralására.  A védelemről már írtam. Fontos lesz, hogy Carr-t ne engedjük időhöz jutni, limitáljuk a mozgásterét és amennyire lehet a zsebben tartva azt beroppantva folyamatosan nyomás alatt tartsuk. A secondary és a kevergetett felállások biztosan fognak problémát okozni a rutinos irányítónak, de azt gondolom, érzem, hogy ezen a mérkőzésen meglehet az a fordulópont a labdaszerzésben amit már régóta várunk. A két csapat legutoljára a Heinz Fielden találkozott 2015 november8-án ahol is a Steelers 38:35-re tudott nyerni.  Érdekesség még, hogy az egyre jobban működő Switzert anno a Raiders draftolta és onnan került át hozzánk. Tehát ez a találkozó neki egy kicsit külön csemege is lesz. A levegőben minden elkapónk és TE-nk nek megvan az esélye, hogy igen komoly önbizalom növelő összecsapást tudjon maga mögött, de ehhez mindenképpen kelleni fog, hogy Ben végre magára találjon és igen pontosan játsszon.  Mindenképpen a Steelers a találkozó esélyese, azonban, ha a játékosok úgy gondolják, hogy elég csak a mezeket kiküldeni akkor csúnya vereség lehet és akár a rájátszásba jutás is elúszhat. Ne feledjük a következő két hétben vár még ránk egy Saint és egy Patriots.  Fontos tehát, hogy ezt a mérkőzést bármilyen módon is, de megnyerjük.  Aki teheti az élőben nézzem meg a 22:25-kor kezdődő találkozót. Izgalmakban biztosan nem lesz hiány és nagyon reméljük, hogy egy komoly történelmi statisztika lesz ismét a múlté. Sajnos a televízió ezt az összecsapást nem közvetíti, így csak streamen lehet majd megtekinteni. A Redit nevű oldalt tudom ajánlani, ott szoktak lenni egészen jó minőségű stream-ek. Természetesen a facebookon a szerkesztőink amennyiben lehetőségük lesz és találnak akkor megosztják, hogy hol lehet a legjobb minőségben megtekinteni.   

Top