Allen Poe és a Hollók városa


Csak tudnám honnan olyan ismerős nekem az a Baltimore

- gondolkodtam rajta amikor elkezdtem a cikket tervezni. Na persze időtlen idők óta a Steelers legnagyobb ellenlábasa a helyi Ravens és hát valljuk be talán a liga második legjobb védelmét sikerült összehozni ebben a városban. Na de tudtam én, hogy nem csak innen olyan ismerős. Aztán ránéztem a térképre, hol is él ennyi „rusnya madár” aztán megláttam és eszembe jutott a nagy felismerés: már jártam egyszer a városban. Akkor volt ehhez szerencsém amikor Washingtonból utaztam New Yorkba kocsival és a95-ös számú úton keresztül mentünk Baltimore-on is. Valahogy akkor fel sem tűnt ez, na nem azért mintha annyira jellegtelen város lenne, hanem inkább, mert annyira arra koncentráltam, hogy vezessem a szép kis Chevit. Ezért bár szemmel láthatóan nincs messze a stadion ettől az autópályától én mégse vettem észre, bár akkor még nem tudtam merre is keressem.

És hogy mit is kell vagy egyáltalán érdemes tudni erről a városról? Igyekszem tárgyilagos maradni és nem a csapatukra kihegyezni ezt a kis cikket majd.

Tehát Baltimore. Maryland államban található a Chesapeake-öböl partján, ennek köszönhetően itt található az Egyesült Államok egyik legnagyobb kikötője. Kül- és elővárosaival együtt a népessége olyan 2,6millió főt számlál. Komoly kulturális élet található a városban, múzeumokkal és egyetemekkel.  Itt alkotott és halt meg Edgar Allen Poe, született Michael Phelps, David Hasselhoff vagy éppen az Exodus című könyv híres írója, Leon Uris. A 2006-os felmérés szerint a város lakóinak 1,245%-a magyar származású.

1729 július 30-án alapították a várost, Port of Baltimore kikötő mellett. Gyors fejlődését leginkább a Karibi térség cukoriparának köszönhette, a cukornádat a városban pakolták át a hajókról.

A városban komoly függetlenségi harcok voltak és volt olyan időszak amikor még az Egyesült Államok fővárosa is volt. Az itteni harcok ihlették az Egyesült Államok himnuszának létrejöttét is. Ezután A város különösképpen a vasútnak köszönhetően szinte töretlenül fejlődött és történt vele egy csomó olyan dolog, ami szerintem nagyon untatna titeket.

Éghajlata nedves, szubtrópusi. Jellemzően hó csak januárban esik, de nincs kizárva ez a hétvégi mérkőzés alatt sem, hisz az utóbbi években elég kemény telek voltak errefelé.

Jó néhány híres épület található a városban, mint például a helyi klasszicista stílusban épített bazilika vagy a város legmagasabb épülete a Legg Mason Building a maga 161 méterével. Túl sok híres céget nem találtam amely központja a városban lenne, de kettő azért akadt a Black and Decker és a FILA.

A városban a tavalyi évben 238 gyilkosság volt és ez a 4. legmagasabb a 250.000főt meghaladó lakosságú városokban. A más kategóriájú bűnözés is magasabb a városban, mint az amerikai átlag, de most mindent megpróbálnak, hogy ezt a statisztikát javítsák.

A város polgármestere a Demokrata párti Sheila Dixon volt a választások után, 2010februárjáig ám ekkor valamilyen korrupciós ügy miatt Stephanie Rawlings Blake lett az új Mayor.

1953-tól 1984-ig NFL csapata a Baltimore Colts volt, amely ekkor elhagyta a várost.  A városba a profi football 1996-ban tért vissza, az akkori Cleveland-i franchise-nak köszönhetően.A Colts 1969-ben és 1971-ben volt SB győztes, A Ravens pedig 2000-ben nyert.

Hogy hatalmas mérkőzés lesz afelől nincs kétségem olvasgatva a a hazaiak hozzászólásait a neten. Nagyon készülnek már ránk, Fleco már külön mellvédőt csináltatott magának Harrison hit-ek miatt és gondolom lesz bőven a sárga, zászlókból is, mert jó néhányat eldobnak majd a zebrák. Kicsi a valószínűsége, hogy sérülések nélkül megússza a két csapat, de ezt a meccset egész Amerika imádni fogja, abban mindenki biztos lehet. Vasárnap éjjel tehát nincs alvás, fizikai football lesz, amely lehet minden látványosságot nélkülöz majd. És ez nekünk pont elég lehet, mert ebben mi vagyunk a legjobbak!

GO Steelers

Top