Indul a Tigrisvadászat

Vasárnap magyar idő szerint 19.00-tól indul a vadászszezon!

Ismét összecsap a két gárda. Az idei első találkozó szerintem mindenki számára emlékezetes volt. Bemutattuk, hogyan lehet egy fölényesen megnyert mérkőzést majdnem elveszíteni. Akkor sikerült teljesen semlegesíteni Batmant és Robint, de amint látjuk ez rajtunk kívül sok alakulatnak sikerül. A szezon előtt azt hiszem a tigrisbőrbe bújtak nem gondolták volna, hogy a szezont doromboló kiscicaként fejezik be és semmiféle esélyük sem lesz már a rájátszásra. Jelenleg azért küzdenek, hogy a Panthers-el melyiküké legyen az 1/1-es draftjog. Ez is egy érdem, de gondolom, nem erről álmodoztak. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk a jövő szezonra erősen cserélődni fog ez a keret.

Nálunk a héten nem túl rózsás a helyzet, bár szerintem tragédia sincs. A csapat háza tájáról azok a hírek jöttek, hogy Aaron már elkezdhetett súlyzózni. Ez nagyszerű hír. Reméljük, mielőbb felépül és még akár alapszakasz meccsen is beállhat egy kicsit visszamelegedni. Természetesen csak akkor, ha ennek nincs kockázata.

Mint már leírtam, a Hollók elleni győzelem akkor lesz igazán értékes, hogyha most is győzni tudunk. Azt gondolom, szerencsénk van, hogy nem a héten fogadjuk a Jets-et mert ott most hatalmas bizonyítási kényszer, dolgozhat. Jaj annak a gárdának, aki az útjukba kerül ezen a héten. Ugyebár a Pats-el is így jártunk és az eredmény ismert.

Nincs más esély meg kell szelídíteni a tigriseket. A futással most sem lesz gond azt a D remekül megállítja. A paszoktól kicsit tartok, mert bár a két flúgos, nem élete szezonját futja, azért a nagy játék mindig bennük van. Ugyebár a secondarynk pedig, nincs a helyzet magaslatán. B mac-nek jobban össze kell kapnia magát. Troynak, pedig újra azt a csodás játékot kell nyújtani.

Az O falnak össze kell kapnia magát, mert szerintem, Ben akármennyire is élvezi és igényli a fájdalmat, lassan már elege van belőle. Az előző ütközet statisztikáit böngészve azt a megállapítást kell, hogy tegyem, azért nagy veszély nem fenyegeti Bent. A 9. héten mindössze egyszer sikerült a földbe tiporniuk és ez az alacsony szám a mi falunk mögött már csodaszámba megy. Azon az összecsapáson, kijelenthetjük, Palmer nyerte a külön csatát. Többet passzolt yardban. Akkor láthattuk Randle Al SB-s TD passzát. Emlékezetes ugyebár.


Azt a csatát 2 FG különbséggel nyertük. Remélem vasárnap ez sokkal több lesz.

A végére maradta a hír, Laci most szólt, hogy a netes tartalommal ellentétben az ESPN a vasárnapi Game Dayt a mi meccsünkkel reklámozza. Nézzük közösen újra a Sugárban. Idő hiányában most nincs más ötletem, de ha valaki gyorsan max. csütörtök estig feldob egy jobb és nyugodtabb sarkot állunk elébe.



Name Position Injury Wed. Thu. Fri. Game Status
Adams, Flozell T Ankle DNP FP FP probable
McLendon, Steve DT Stinger - LP DNP Out
Miller, Heath TE Concussion DNP DNP DNP Out
Polamalu, Troy SS Ankle DNP DNP FP probable
Redman, Isaac RB Ankle LP FP FP probable
Smith, Aaron DE Triceps DNP DNP DNP Out
Ward, Hines WR Not Injury Related DNP - - -


Írta és szerkesztette: Fizel Zoltán

Top