Gameday: Bengals@Steelers

Újra eljött az idő, be kell bizonyítani, hogy a kemény legényekhez nem illik a cicadorombolás! Vasárnap este van nemsokára. A tegnapi napon a hó belepte az országot, de nálunk a környéket biztosan. A lehulló lepellel az én kedvem is egyre jobb lett. Na nem azért mert havat kell lapátolni és az utakon nem lehet közlekedni, nem. Azért mert belegondoltam, hogy a Heinzen milyen kellemes lesz esetleg egy hóeséses mérkőzést látni. Itt a tél és erre egyre nagyobb az esély. Mint tudjuk a bengáli tigrisek őshazájában (nem Cincire gondolok) Inkább a meleg dominál és ezért a tigris fázni szokott a havon. Amennyiben Pittsburghbe jön akkor ráfázni.

A tegnapi napon délelőtt a nyugati téri Alexandrába mentem, mert Faragó Ricsiék, idén utoljára, ott dedikálták a könyvüket. Ezt kértem, sok egyéb mellett, a Jézuskától. A többi sajnos (úgy mint a lottó 5-ös, dollármilliomos nagyon betegnagynéni, stb.) nem fog teljesülni. Azonban ez már megvan. Ricsivel is sikerült pár szót váltanom, de hogy miről az nagy részben még titok. Azt elárulta, hogy a jövő héten vasárnap mi kerülünk képernyőre. Ez nagy öröm számomra és gondolom nektek is mert így végre nem kell újra stream vadászattal foglalkozni és sorozatban ez lehet a 3. meccs amelyet így vagy úgy (Espn,Sport tv), de tv-n nézhetünk.

Na de térjünk rá a találkozóra, a statisztikákat böngészve feltűnhet mindenkinek néhány dolog.

Offensive Comparison Defensive Comparison
Total Yards Per Game Bengals 328.0 Total Yards Per Game Allowed Bengals 347.3
Steelers 330.6 Steelers 301.6
Passing Yards Per Game Bengals 235.7 Passing Yards Per Game Allowed Bengals 222.4
Steelers 210.6 Steelers 239.3
Rush Yards Per Game Bengals 92.3 Rush Yards Per Game Allowed Bengals 124.9
Steelers 120.0 Steelers 62,2
Points Per Game Bengals 21.2 Points Per Game Allowed Bengals 26,8
Steelers 22.2 Steelers 15,9
Third Down Conversion % Bengals 37.2% Third Down Conversion % Allowed Bengals 38,4
Steelers 39.8% Steelers 33,5
Time of Possession Bengals 30,56
Steelers 31,59

Persze mint sokszor elmondom, ez alma és a körte hasonlítása. Az esti összecsapás Rashard nagy meccse lehet újra. a Bengals védelme meccsenként 124,9 yardot enged a futóknak. Mende é s társai pedig 120 körül futnak meccsenkénti átlagban. A passz játékunk sem lehet eleve halálra ítélve mivel ők meccsenként 222,4 yardot képesek benyelni, míg Ben nem jut túl a 210,6 yardon/games.

A legfontosabb, hogy az elején már el kell venni a kedvüket és a félidőre el kell dönteni a találkozót. Nem szabad semmiféle esélyt sem adni nekik, hogy az utolsó negyedbe reménykedve forduljanak, mert akkor ismét körömrágós lesz a vége.

reménykeltő hírek jöttek a héten Aaron Smith állapotáról és bizakodhatunk, hogy a WC hétvége után újra láthatjuk a csapatban. A múlt héten agyrázkódást szenvedett Heath Millert az orvosok még nem tartották késznek a következő összecsapásra csakúgy mint Steve Mc lendont. Mindkettő out lesz a hét végén. A pénteki edzésen Flo, Troy, és a Vörösember is már teljes értékű munkát végeztek és várhatóan ott lesznek a kezdőben.

A Csíkos macskáknál csak Ghee CB nem hadra fogható. Vannak a listán Q, P, és D játékosok, de gondolom akit lehet bevetnek ellenünk. Persze a másik CB aki D jelöléssel van kevés eséllyel léphet pályára. Vagyis a Bengals a meccs nagy részében CB gondokkal is fog küzdeni. Bár egyik játékos sem első számú meghatározó tagja a keretnek.

A héten Ben nóziját megplasztikázták és lehet, hogy most a nagy krumpliból csináltak egy kis fitost. Na de a viccet félretéve. A műtét után Big fiú pár éjszakát nem tudott aludni a tamponok miatt. Azért Vasárnapra gondolom kialuszikálja magát és nem marad álmosan bent az öltözőben. Mert, ha egy tigris kiereszti a körmét és belekapaszkodik a nadrágunkba akkor nehéz lesz a szabadulás.

Az esti közös szurkoláshoz, pedig mondjunk közös imát, mert Tél tábornok seregeit amennyire szeretik Pittsburghben annyira nem jó ez most nekem. Havazásban jégben átjutni Pilisvörösvárnál a Kopár emelkedőn szinte csodának számít. kifogást nem keresek mivel Laci hozza végre a lassan egy hónapja Magyarországon állomásozó szörnyűséges törölközőmet. Ezt nincs olyan eset ami miatt kihagynám. Na jó a családban előfordulhatna, de ott nem fog!

Mindenki készüljön, tömje ki a zsebét apró forintokkal, vagy ha nem jön hűtse be a sört és pattogtassa a kukoricát. Induljon a parádé és újra tőlünk legyen hangos a Sugár!

Go Steelers!!!!!!

Írta és szerkesztette: Fizel Zoltán

Top