A Párducok, csak fogatlan cicák voltak

Ahogy vártuk egy statisztika javító találkozón vagyunk túl. Az első negyed gyermekded hibái után, ha sok figyelmetlenséggel is, de magabiztosan győztünk. A találkozó 4. negyedéig inkább az miatt "rágtuk" le a körmünket, hogy sikerül-e a védelemnek kapott pont nélkül lehozni a találkozót. Sajnos nem sikerült. Bánja kánya, a legfontosabb a W meglett.

Igazán sok szót egy ilyen összecsapás elemzésére nem lehet vesztegetni. Voltak hibák, de ezek, véleményem szerint a figyelmetlenség, a koncentráció hiányára utaltak. Gondolom amennyiben az ellenfél mondjuk nem egy párduc, hanem egy repülő madár (talán mindegy melyik ligabeli madaras társulatot gondoljuk ide) ezen hibák 80%-a nincs. A legfontosabb a győzelem mellett a kulcs emberek sérülésmentessége. Úgy tűnik sikerült lehozni pozitívan ebből a szempontból is a meccset. A rövid hét után egy jóval hosszabb következik és amíg a liga többi játékosa a következő összecsapásával, is, van elfoglalva a karácsonyi örömök közepette addig a mieink nyugodtan pihenhetnek és akár még szurkolhatnak a következő ellenfelünknek is.

Igen inkább térjünk  rá arra a találkozóra is. A Browns idén óriásölőnek tűnt sok esetben. Nem bánnánk, ha ezt a formáját vasárnap is bemutatná.

Nézzük azért milyen számokat sikerült produkálni és mi az amivel javultak a mutatók.

Az O egység: összeszedett 408 yardot (293 passz, 115 futás) ez azért, még ha gyönge is az ellenfél nem rossz eredmény. Összesen 14 passz 8 futással megszerzett első kísérletet hoztak össze. Sajnos a 3. próbálkozási mutató gyatrára 33%-ra sikeredett, ez biztosan a koncentráció hiánya volt. A negyedik down-ból egyet próbáltunk sikerre vinni, sajnos nem reménytelenül.

A D, szerzett egy INT-et és csinált 4 sacket. Nem valami nagy teljesítmény. Coach Dad gondolom el is beszélgetett a pálya szélén velük, hogy a nagyon jó védelmet a klasszistól az választja el, hogy a klasszisok nem becsülnek le senkit és nem vesznek félvállról. Még akkor is ezt állítom, ha az ellenfél összesen 119 yardot tudott haladni ( jól láttok mi futottunk 115-öt!). Ebből passzolt 45, futott 74. Nem akármi mutató, de és ez a de végig bennem volt. Ha belegondolunk akkor amikor berágtak és úgy játszottak (sajnos 1-2 play volt ilyen) ahogyan tudnak, akkor esélye sem volt a Panthsnak az előre jutásra. Gondoljunk bele, ha most mondjuk 20 egység magassága lenne az össz. yard. Azt hiszem azt mindenki megsüvegelné.

Ben a meccsen összeszedett 111,45-ös paszzer ratingjével valószínűleg még tovább lépdel előre a liga rangsorban. A védelem futás elleni átlaga még mindig a hihetetlen 64,1 yard,míg a futás ellni engedett yardok tekintetében már csak egyedül vagyunk a ligában 1000 alatt. A 961 yard azt jelenti, hogy a Cleveland ellen azért is izgulhatunk, hogy sikerül-e a Traktort teljesen kivenni a játékból és szinte nullán tartani a futásokat.

A karácsonyi bejglik elfogyasztása után ma éjjel már újra itt az NFL egy találkozóval, azután holnap beindul a nagyüzem. Vasárnap este 7 órától szorítsunk a barnáknak és akkor az utolsó hét teljesen tét nélküli lehet.

Írta és szerkesztette: Fizel Zoltán

Top