Visszatekintő

Már több mint egy éve volt. De sosem felejtjük el. Ha valaki csak úgy leült a TV képernyője elé és elkezdte nézni a tavalyi Steelers-Packers összecsapást azt hiszem örök szerelmese maradt a ennek a nagyszerű sportnak. Ha mindaz nem lenne elég, hogy a mérkőzésen összesen 73!!!pont esett, még olyan parádés teljesítményeket is láthatott a nagyérdemű, ami igazán felejthetetlen. Persze a mérkőzés nem a megszokott nagyszerű védelmekről szólt, de a rengeteg pont ellenére például a futásokat sikerült, úgy ahogy megfogni. Mindössze egy 24yardos és egy 14yardos futás volt, igaz mindkettő az end zone-ban ért véget. Rodgers parádésan játszott ellenünk a megpróbált 48 passzából 26pontos volt és ezzel 3TD-t valamint 383yardot dobált össze. Jennings (akitől jelenleg a legjobban tartok az SB-ben) 118yardot és közte egy 83yardos!!! TD-t kapkodott össze. A GB játékosai 5 ízben sackelték Big Ben-t  és a punterüket úgy hívták: Kapinos. Na de ez nem tudom mennyire jó ómen ugyanis Kapinos azóta a mi punterünk lett és bár az előbb éppen dicsértem a GB-t, nos, a mérkőzés végül is nem miattuk lett felejthetetlen.

Hanem egy fiatalemberről, aki élete talán legnagyszerűbb mérkőzését produkálta.  Ben Roethlisberger 46passzából 29 pontos volt és a 3TD átadása összesen 503!!!yard alatt jött össze!

Ward elkapott 126yardot, közte egy 54-est, Wallace 79yardot benne egy 60yardos TD-t, Miller pedig 118yardot.

Mindössze 1 sackünk volt és akkor azért kellett nagyon ez a győzelem, hogy életben maradjanak a rájátszásba kerülés esélyei, ami végül már nem a mi kezünkben volt és gyorsan inkább ki is ejtettek minket.(persze főképp magunkat, hiszen előtt vereség az OAK, KC, stb csapatoktól)

A mérkőzésről annyit néhány mondatban, hogy a Steelers első játéka volt Wallace 60yardos elkapása, közvetlenül az után, hogy a védelem lezavarta Rodgerséket a pályáról. Néhány perccel késöbb következett Jennings  83yardos TD-je, de a következő támadásunkból Mendenhall ért el 2yardos TD-t.

A második negyedben újabb egyenlítés majd pedig M Moore TD je következett és volt közben két Matthews sack is Ben-en.

Ezután jött a 4. negyed és a Steelrs csak FG-ig jutott, miközben Rodgers újabb két TD-t dobott és a mérkőzés vége előtt 2:06-al  a GB 6 pontos vezetésre tett szert.

Ekkor azonban jött Big Ben! Jött és passzolt, de valami fenomenálisat, hogy aztán a végén egy újabb Wallace TD-vel megnyerjük a mérkőzést!

Nagyszerű és izgalmas mérkőzés volt, káprázatos teljesítményekkel, nézzük hát meg újra az összefoglalót: http://www.youtube.com/watch?v=SKgFJobBBls

Top